Röviden
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata idén is célként tűzte ki az Euroliga-csoportkörbejutást. A selejtező tornát a Sepsi Arénában rendezik. Erről számolt be sajtóértekezleten a klub vezetősége és a csapat új kapitánya, Jovana Pašić.
Megtartották szerdán Simona Halep teniszező és Toni Iuruc üzletember polgári esküvőjét.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Idéntől a teremlabdarúgó másodosztályban szerepel a KSE Futsal együttese. A 2-es, úgynevezett „székely csoportban” a Gyergyóremetei Kereszthegy, a Gyergyószentmiklósi Inter és a Korondi Junior lesznek az ellenfelei a szeptember 18-án rajtoló bajnokság alapszakaszában.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kiértékelő elemzést közölt arról a rendszabályról, mely szerint a 2021–2022-es élvonalbeli bajnokságban a 16 csapat számára mérkőzésenként egy-egy 21 éven aluli játékos szerepeltetése kötelező, a korábbi kettő helyett. Az engedmény ára viszont az, hogy a következő három évben az élvonalbeli kluboknak fokozatosan növelniük kell az utánpótlás-központjaik évi költségvetését.
A román sportsajtó is a tisztelet hangján ír Páll Sándor háromszéki labdarúgó pályafutásáról. A kiváló sportember múlt hét végén hunyt el életének 80. évében.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) több mint hatezer doppingtesztet végzett el a tokiói ötkarikás játékok alatt. Mindössze hat doppingvétségre derült fény.
Összességében jó eredménynek mondható a Sepsi OSK 1–1-es döntetlenje az Universitatea Craiova otthonában. Az 1–0-lás vezetésre emlékezve lehet ugyan fanyalogni, a győzelem elszalasztását fájlalni, de tény az, hogy az oltyánokhoz állt közelebb a 3 pont megszerzése.
Hétvégén a tengerparti Năvodari-on rendezték meg az országos női ökölvívó-bajnokságot. A viadalra az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub is nevezett hat versenyzővel. Közülük ketten – Szabó Rita és Szabó Veronika – a kézdivásárhelyi alegységhez tartozó esztelneki csapat tagjai, előbbi bajnoki címet szerzett.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Az utóbbi hetekben a sportvilág egyik legnagyobb meglepetése kétségkívül az Emma Răducanu győzelme az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságán (US Open). A tizenkilencedik életévében járó teniszező úgy győzött a négy nagy tenisztorna (Grand Slam) egyikén, hogy a nyár elején még a világ első 300 versenyzője között sem volt a női tenisz világ-ranglistáján!
A GSP (gsp.ro, Gazeta Sporturilor) médiacsoport újságíróinak értesülései szerint esély mutatkozik arra, hogy a VAR (Video Assistent Referee) néven emlegetett videóbíró használatát már az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2021–2022-es évadjának rájátszásában bevezessék.
Az FCSB – Dinamo (6–0) labdarúgó-mérkőzésen a vendégcsapat szurkolói törzsgárdája (PCH) többször is ütemesen kiáltozta a „hagyományossá” váló magyarellenes rigmusokat.
Daniel Ricciardo, a McLaren ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában.
Szombat délben, az Őszi Sokadalom programsorozatának részeként, az Ifjúsági téren mutatkozott be a közönségnek a Kézdivásárhelyi Bikák és a Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek együttműködése révén létrejött Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapat.
Új tagokat toboroz a baróti Focisuli, ahol az új évad rendszeres edzéseit az iskolakezdéssel együtt indítják.
Hétvégén rendezték a III. liga harmadik fordulóját. Az 5. csoportban érdekelt mindkét háromszéki csapat behúzta hazai pályán a győzelmet, így a tabella éléről várják a következő etapot.
Az Anglia és az Albánia elleni vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatott a remek kezdés ellenére is csak nagy nehezen, 2–1-re tudta megverni Andorrát a budapesti Puskás Arénában világbajnoki selejtezőn.
Kéthetes szünet után a 8. fordulóval folytatódik a labdarúgó 1. Liga, a Sepsi OSK hétfőn késő este az Universitatea Craiova vendége lesz a Ion Oblemenco Stadionban. A 3. Ligában hazai környezetben játszanak a háromszéki csapatok.
A Román Labdarúgó-szövetség székházában csütörtökön délután kisorsolták a Román Kupa tizenhatoddöntőinek párosításait. A kupasorozat legjobb 32 csapata között bekapcsolódtak a küzdelembe az élvonalbeli együttesek is.
A Román Tájfutó Szövetség Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna város önkormányzataival, Kovászna Megye Tanácsával és a VSK Csíkszeredával közösen szervezi meg a Városi Tájfutó Nemzeti Bajnokságot szeptember 10-12. között.
Már a bajnokság elején összecsap a legutóbbi szezon két döntőse a női kosárlabda Nemzeti Ligában, a címvédő Sepsi–SIC az ezüstérmes Szatmárnémeti VSK vendége lesz az alapszakasz második fordulójában. Kisorsolták az első kupaforduló programját is.
A Sport-All SC karate-szakosztályának 60 főből álló versenyzői gárdája a kommandói Ifjúsági Táborban szervezte az idei versenyidőszakra hangoló edzőtáborát. A táborban számos válogatott karatéka mellett helyet kaptak a feltörekvő gyereksportolók is.
Bő egy hónappal hazatérése után – saját jellemzése alapján – posztolimpiás depresszióban szenved Nina Christen, a svájciak Tokióban aranyérmes sportlövője.
A román labdarúgó válogatott számára egyfajta döntőként is felfogható a szerda esti világbajnoki selejtező Észak-Macedónia nemzeti csapatának otthonában.
Két csatárral küldi pályára csapatát az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Ígéretes támadóval egyezett meg hétfőn a Sepsi OSK, a román élvonalban jól ismert holland Kevin Luckassen egy évig kölcsönben játszik a háromszéki labdarúgóklubnál. A 28 esztendős játékos a török élvonalban szereplő Kayserispor csapatától érkezett Sepsiszentgyörgyre.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Hétvégén tartották Temesváron a Romanian Throwdown 2021 elnevezésű versenyt, amely az ország legnagyobb nemzetközi CrossFit találkozója, illetve szintén hétvégén Budapesten, a Lupa Tónál zajlott a Lupa Palooza verseny is.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a pingpongozók Székelyudvarhely-kupájának tizenegyedik kiírását, amelyről a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK sportolói négy dobogós helyezéssel tértek haza.
Vasárnap tartották az 1971–1972-es tanévben megalakult kézdivásárhelyi sportiskola 50 éves fennállásának ünnepségét. A találkozónak a Nagy Mózes Elméleti Líceum adott otthont. Az egykori futballisták két generációja: az 1958–1964, valamint az 1964–1971 között születettek találkoztak.
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este 1–0-ra kikapott Albániától a 2022-es világbajnoki selejtezősorozat I-csoportjában, így nehéz helyzetbe került a katari tornára való kijutásért vívott harcban.
Helyi idő szerint vasárnap este kialudt a láng Tokióban, ezzel véget ért a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye.
A hazai közönség előtt szereplő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetettben.
Véget ért a nyári szünet a kézdivásárhelyi kosarasok számára, a KSE felnőtt élvonalbeli női kosárlabdacsapata az elmúlt héten elkezdte a felkészülést a 2021–2022. évi idényre. A játékoskeretben több változás is történt, az edzői teendőket továbbra is Ljubomir Kolarevic és Farkas Alpár látják el.
Míg az első fordulóban a KSE gyűjtötte be a három pontot és a Sepsi OSK II. ikszelt, a másodikban fordult a kocka, a sepsiszentgyörgyiek örülhettek győzelemnek, a kézdivásárhelyieknek pedig be kellett érniük a döntetlennel a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának 2. körében.
Hetvenegy éves korában elhunyt Ivan Patzaichin négyszeres olimpiai és többszörös világbajnok kenus – jelentette be szeptember 5-én a Román Olimpiai és Sportbizottság Facebook-oldalán.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A sepsiszentgyörgyi Szabó Norbert pályakerékpáros augusztus 24. és 28. között két csehországi versenyen tette próbára magát, a két versenyen egy dobogós helyezést harcolt ki magának. Mindkét viadal remek formaellenőrzőnek bizonyult az októberi világversenyek előtt.
A második fordulóval folytatódik a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság, mindkét háromszéki együttes idegenben küzd a pontokért a szombati játéknapon: a sepsiszentgyörgyiek Brassóban, a kézdivásárhelyiek Barcarozsnyón lépnek pályára.
Egyik brit napilap a tokiói nyári olimpia apropóján elkészítette a világ leggazdagabb olimpikonjainak a listáját. A második helyen székelyföldi felmenőkkel is rendelkező erdélyi üzletember áll, aki téli olimpián szerepelt egy alkalommal.
A Románia elleni csütörtök esti világbajnoki selejtező előtt a házigazda Izland válogatottjának szurkolói törzsgárdája (Tólfan) bejelentette, a mérkőzés első 12 percében csendben maradnak, nem szurkolnak, nem biztatják kedvenceiket.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A magyar labdarúgó-válogatott egy hét alatt három világbajnoki selejtezőt játszik. Ma este Angliával csap össze a Puskás Arénában, három nappal később Albániában lép pályára, majd újabb három nap múlva Andorrával játszik ismét Budapesten.
Kedd éjfélkor lezárult Európa topbajnokságaiban az átigazolási szezon. Idén nyáron is elképesztő összegekért cseréltek klubot játékosok, ráadásul az elmúlt 15 év két legmeghatározóbb játékosa, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is klubot váltott.
Sajtóhírek szerint komoly feszültséget keltett a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) vezetőségén belül az utánpótlás válogatottak szövetségi kapitányainak, edzőinek a kinevezése.
Novák Károly Eduárd az utolsó előtti, nyolcadik helyen zárt a tokiói paralimpia országúti kerékpáros versenyének C4-es időfutamában. A kategóriában kettős szlovák siker és brit bronzérem született.
A nemzetközi szünet előtti utolsó találkozón az Aradi UTA folytatta jó sorozatát a gyengélkedő Medgyesi Gázmetán ellen, Bálint László legénysége a hajrában szerzett góllal győzedelmeskedett, ezzel pedig megelőzte a Sepsiszentgyörgyön ikszelő FC Botoșani-t.