Röviden
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Úgy néz ki, új szerepet találtak a szakszervezetek szentgyörgyi művelődési házának, pedig még nem is került a város tulajdonába, és a gyakori kormányváltások nem is kedveznek az átvételéért kezdeményezett tárgyalásoknak.
Továbbra is tervez „kiszállásokat” a Kovászna Megyei Vérközpont. Elképzelésük szerint azonban inkább olyan helyre mennek, ahol jelentős számú önkéntes véradóra lehet számítani.
Tegnap a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklubban tájékoztatót tartott Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (VPFSZ) Kovászna megyei elnöke.
Ahogy arról már beszámoltunk, Háromszéken a kórházakban látogatási tilalmat rendeltek el, továbbá számos iskola osztályaiban felfüggesztették a tanítást, illetve esetenként teljesen leállt pár napra az oktatás.
Csend és béke van a nemrég a Magyar Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziójából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) háromszéki szervezetében – mondta el Bálint József és Pethő István.
Az Európai Unió véget vet a „támogatásvadászatnak”, hogy több pénz jusson azoknak, akik valóban mezőgazdasággal foglalkoznak.
Összesen 112 diák részesült díjazásban a Fényrajzok a Tamási Áron Színház homlokzatán rendezvény keretében készített alkotásáért.
Az afrikai sertéspestis továbbra is keresztbe tesz a romániai gazdáknak, ezért az országos hatóságok azon morfondíroznak, milyen engedményeket tegyenek, illetve elengedhetetlen szigorításokat vezessenek be a fertőzés megfékezése, illetve a gazdák motiválása tükrében.
A szerdán tartott februári soros ülés alkalmával Barót tanácsa elfogadta a település idei költségvetését, mely, mint elhangzott, körülbelül négy-ötszöröse a tíz évvel ezelőttinek.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Már több napja részleges kényszervakációk elrendelésével próbálkoznak a Székely Mikó Kollégiumban a felső légúti megbetegedések terjedését megakadályozni.
Nemcsak nepáli, hanem unión kívüli, európai vagy ázsiai munkavállalókat akar egyre több vállalkozó megyénkben, mivel egyre kevesebb megkötéssel lehet alkalmazni őket, és kevésbé „illékonyak”, mint a helyiek.
Felfüggesztik a tanítást a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban az influenzajárvány miatt. Az iskola diákjai számára nem lesz tanítás csütörtökön és pénteken.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Szőcs Dénes, Vargyas volt alpolgármestere nem indul a választásokon, még csak tanácsosi tisztséget sem fog vállalni, mert elege lett a politikából.
Farkas Ferenc mestercukrász ismét tisztességesen helytállt a Stuttgartban február 14–19. között megrendezett kulináris olimpián (IKA Cullinary Olimpics), kenyértésztából készült alkotása ezüstérmet hozott neki, vele pedig Szentgyörgynek.
Bár még csak a minisztériumi rendelet tervezetére hagyatkozhatnak az iskolaigazgatók, amikor az előkészítősöket osztályokba sorolják, a módszertanon nyilván sokat törték a fejüket.
Halálának (1998. 02. 17.) évfordulóján immár ötödik alkalommal hajtottak fejet gróf Czegei Wass Albert emberi nagysága előtt Sepsiszentgyörgyön.
Bővített választmányi ülést tartottak hétfőn Málnáson, amelyen a községi RMDSZ választmányi tagjai mellett az MPP és az EMNP képviselői is jelen voltak.
Éppen egy éve kezdődtek el a konkrét felújítási munkálatok a kézdivásárhelyi Vasút utca egyik műemlék épületén, a Nagy Jáfet-házon.
Tűz ütött ki tegnap délután Sepsiszentgyörgyön, egy Stadion utcai lakásban. Személyi sérülés nem történt, a lakókat evakuálták. A tűzoltóság tájékoztatása szerint 16,30 perckor r...
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Szankcionálhatók azok a tisztviselők, akik nem tartják be a határidőket a közbeszerzésekkel kapcsolatban – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök.
Lapunkat arról értesítette egy sepsiszentgyörgyi panaszos, hogy pénteken a megyeszékhelyi Kőrösi Csoma Sándor utcában egy kisgyerek és dadusa kutyatámadás áldozatává vált.
Nagyon sok jó, rendszerszintű változást eredményezhet, ha gyakorlatba ültetik az RMDSZ oktatási törvényt módosító csomagját, csak nagyon sok a de – erre a következtetésre jutottunk, miután megszólaltattunk néhány tanügyit arról, hogyan látják megvalósíthatónak a az abban előírtakat.
Vasárnap a helyi Petőfi Sándor Művelődési Házban ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját a Kézdiszentléleki Perkő Nyugdíjasklub.
Napra pontosan négy éve a csendőrség költött az óra helyett – mondta Antal Árpád szentgyörgyi polgármester a Bodok szálloda épületének tetején tartott hétfői sajtótájékoztatóján.
Szombaton hárman „méretkeznek meg” a lemhényi mozgóurnás előválasztáson, amikor is eldől, ki lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje. Közülük – mivel mintegy másfél évtizeden át külföldön dolgozott – Jénáki Csongor orvosasszisztens a legkevésbé ismert, ezért bemutatjuk olvasóinknak.
Újra megpályázza a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa, aki 2008 óta vezeti a várost.
Hasznosnak, gondolatébresztőnek bizonyult a Kovászna Megyei Méhészegyesület és az Agrosic Egyesület által szombaton szervezett nemzetközi méhészkonferencia, melynek Háromszékről és a szomszéd megyékből mintegy 150 résztvevője volt.
Az uzoni Fóriska Erzsébet néninek már negyedik éve visszatérő vendége február 14-én Ráduly István polgármester és Szabó Annamária alpolgármester: először századik születésnapján vittek tortát és virágot neki, idén viszont már a 103.-on.
Kovászna Megye Tanácsának legutóbbi ülésén bemutatkozott Ion Pieleanu, Kovászna megye új rendőrfőkapitánya. A főbiztos rangú rendőr átvette tisztségét a Kovászna Megyei Területi Közrendészeti Hatóságban (ATOP).
A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) sikerült elérnie, hogy másodrangú legyen a magyar jelbeszéd (is) – mondta el pénteki sajtóértekezletén Márton Árpád.
Pénteken tartotta alakuló ülését a Erdélyi Magyar Néppárt zabolai szervezete, melynek a zabolai polgármesteri hivatal és művelődési ház épülete adott otthont.
Minden évben, minden sepsiszentgyörgyi iskolás és óvodás gyereket legalább egyszer megvizsgál egy fogorvos, és kisebb beavatkozásokat ingyenesen elvégez, ezt a célt tűzte ki az iskolákat fenntartó önkormányzat akkor, amikor felújított öt iskolai fogorvosi rendelőt – mondta el Sztakics Éva alpolgármester.
Péntektől vasárnapig a kovásznai Clermont szállodában tartotta ez évi találkozóját az International Police Association (IPA), azaz a nemzetközi rendőrszövetség romániai tagozata.
Románia legmodernebb kulturális és ifjúsági központját szeretné felépíteni Sepsiszentgyörgyön a város önkormányzata a Kovászna megyei önkormányzattal és a Sapientia Alapítvánnyal társulva.
A sepsiszentgyörgyi Mikó-szobor előtt (is) alá lehet írni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott, nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést.
Egyetértettek nemrég a baróti tanácsosok azzal, hogy helyiséget adjanak bérbe a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnek, ahol az egy alkalmazottal irodát működtetne.
Huszonhét tanácsos, valamint a megyei tanácshoz tartozó közintézmények vezetőinek jelenlétében tegnap megtartotta rendes havi ülését Kovászna Megye Tanácsa.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Elkezdte gyakorlati működését a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nemrég kimondott egyesüléséből létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ).
Tegnapi soros ülésén a kézdivásárhelyi tanács az idei költségvetésről is döntött, ugyanakkor új városgazdálkodási osztály létrehozására is rábólintottak a testület tagjai.
Idén először szerda este a Bod Péter Megyei könyvtárban találkoztak a László Kálmán Gombászegyesület tagjai, hogy vetített képekkel idézzék fel a tavalyi nyári gombásztábor hangulatát, és megalapozzák az ez évi, Székelyvarságra tervezett rendezvényt.
Választmányi ülésen nevesítette a községi RMDSZ Vargyason a soron következő önkormányzati választásokra a polgármester-jelöltet. Az ülésen jelen voltak az RMDSZ erdővidéki és megyei vezetői is.
Tegnap 22 értékes nyeremény és fődíjunk, Rongy Elek, a több mint száz kilogrammos disznó lelt gazdára: a sepsiszentgyörgyi Friss Fm csapatának közreműködésével újra meglepetésekkel kedveskedtünk hűséges olvasóinknak, ajándékokat sorsoltunk ki előfizetőink között.
Az már köztudott, hogy Kézdiszéken egy településen, Lemhényben mozgóurnás előválasztás révén döntik el, ki legyen az RMDSZ polgármesterjelöltje, Szentkatolna esetében pedig vélhetően ma dönt a Széki Állandó Tanács.
Baróton egy 28 tagú testület, úgynevezett bővített választmány jelöli ki az RMDSZ polgármesterjelöltjét. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az érintettek – akik korábban kinyilvánították, hogy RMDSZ-színekben lennének a jelenlegi elöljáró kihívói – mennyiben értenek egyet ezzel az eljárással.
Pénteken, február 14-én Kovászna megye öt iskolájában részlegesen, egyben pedig teljesen felfüggesztik a tanítást – derül ki a Kovászna megyei tanfelügyelőség csütörtöki közleményéből.