Felhívás!

Nem kell félnünk

Nem kell félnünk Kovászna megye

Halálának (1998. 02. 17.) évfordulóján immár ötödik alkalommal hajtottak fejet gróf Czegei Wass Albert emberi nagysága előtt Sepsiszentgyörgyön, a református vártemplom fala mellett, a megyeszékhelyi ifjak által tiszteletére ültetett fa tövében elhelyezett emléktáblánál.

A megemlékezést szervező Bedő Zoltán közíró a jelenlévőkhöz szólva rámutatott, hogy az erdélyi főnemesben azért láttak a náci pribékek és kommunista hóhérok egyaránt ellenséget, mert konokul ragaszkodott a szülőföldhöz, ősi jusshoz, hagyományokhoz és keresztény mivoltához. A magukat demokratának álcázó utódaik pedig ugyancsak ezért tartják érvényben a rá 1946-ban egy kommunista népbíróság által kimondott halálos ítéletet. Téren és időn átsugárzó szellemisége ugyanis útjában áll az erdélyi magyarságot elűzni és az európai nemzeteket bedarálni szándékozó sötét erőknek.

Ezt követően Bucsi Zsolt Tamás vártemplomi református lelkész így fohászkodott: „Te rendet teremtettél ebben a világban, ezért nem kell félnünk még akkor sem, ha csattog a baltások hada, mert a vérző csonkból ismét kivirul a tavasz. Urunk, rendelj még több boldog építőt, akik építik nemzetünket, akik újból és újból kiássák a fundamentumokat, tetőt, templomot építenek, otthont teremtenek.”
A rendezvény lelkipásztori áldással, nemzeti imánk közös eléneklésével és koszorúzással ért véget.

berecki

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 19., 11:56
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ma azt irna Wass Albert, ha elne: ” Adjatok vissza a hegyeimet, de erdostol ! ” Csak azok mereszkedjenek megemlekezni ra ,akik valoban es szivbol szeretik Erdelyt, es soha de soha, meg gondolatban sem pusztitottak szulofoldjuk erdoit es termeszeti kincseit. Az arulok ,azok jobb ha tavol maradnak sirjatol es emlekszobraitol, mert az atka, amit utolso leveleben irt mielott ongyilkos lett, elobb utobb utol fog majd erni minden szulofoldpusztitot es nemzetarulot !