Keddig Zalánpatakon marad a brit uralkodó
A Romániában magánlátogatáson tartózkodó III. Károly brit uralkodó pénteken este megérkezett a zalánpataki birtokára, ahol több napot fog eltölteni.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Romániában magánlátogatáson tartózkodó III. Károly brit uralkodó pénteken este megérkezett a zalánpataki birtokára, ahol több napot fog eltölteni.
Az agyér-katasztrófák gyors és hatékony kezeléséért többszörösen díjazott sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az idegosztály kilenc orvosa közül öt felmondott, így július 1-jétől csak négyen maradtak alkalmazásban, akik viszont nem tudják kilenc ember munkáját elvégezni. Ez átszervezését követelt meg, de így is Brassóba kell küldeni majd jó néhány beteget.
Több termékcsoport esetében 10%-al több megrendelés volt 2022-ben az eMAG regionális ökoszisztémában.
Kovászna megyében egyes helyeken már kedden elrajtoltak a gyermeknapi programok, és egész héten tartanak, máshol csütörtökre sűrítették be azokat. A változatos, gazdag tartalom azonban mindenhol jellemző.
Az írott kultúra és a könyves találkozások ünnepévé vált a SepsiBook, amelyet idén második alkalommal szerveztek meg május utolsó hétvégéjén, a Sepsi Arénában. A könyvvásáron 31 hazai és magyarországi kiadó kínálta a köteteket, a kulturális programok három helyszínen, a Porondon, a Köröndön és a Konferenciateremben zajlottak.
A sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület a magyar feltalálók napja alkalmából második alkalommal szervez kiállítást, amelyet június 13-a és 16-a között tekinthetnek meg az érdeklődők.
Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának háromszéki tényfeltáró látogatása haladást hozhat medveügyben– vélekedett keddi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István felhívással fordult a polgármesterekhez a lakásbiztosítások ügyében, ugyanakkor a tanügyi sztrájk kapcsán is kifejtette álláspontját.
A romániai Országos Befektetési Társaság (CNI) kiírta a versenypályázatot egy új sepsiszentgyörgyi műjégpálya megépítésére. A pályázat magába foglalja a sportlétesítmény műszaki tervcsomagját és az építkezési munkálatokat, valamint azt is, hogy a tervező folyamatos felügyeletet biztosít az építkezés idején.
Az elmúlt hétvégén szervezték meg a 2023-as RaBit Kolozsvár Kupát, amely az országos felnőtt körverseny része.
Május 30-án, kedden délelőtt 11 órától a Kovásznai Művelődési Központ színpadán Szőcs Botond zongoraművész Ludwig van Beethoven- Piano Concerto no.5, ”Emperor”, op.73 darabját adja elő.
Kézdivásárhely Önkormányzata, a Vigadó Művelődési Ház és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány háromnapos gyerkőcfesztivált szervez a Vigadó Művelődési Házban és a W. Wegener parkban 2023. május 30. és június 1. között. A színes programok május 30-án bent, május 31-től pedig kint zajlanak, a foglalkozások és koncertek mellett pedig cicamenhelyet is avatnak.
Június 1-én újra a legkisebbek vehetik birtokukba Sepsiszentgyörgy főterét és az Erzsébet parkot. A szervezők az előző évekhez hasonlóan idén is sokszínű programkínálattal, tevékenységekkel, játékokkal és koncertekkel várják a kicsi és nagy gyermekeket a városközpontba.
Május 29-én, hétfőn 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermi stúdiójában a Nem akarok: Nemes Nagy Ágnes 100 című koncertszínházi előadáson vehetnek részt az érdeklődők.
A hét elején írtuk, hogy Futásfalván a medve rendszeresen bejár (egyesek szerint be is költözött) az egyik elhagyott portára. A falutól légvonalban 5 kilométerre esik a csernátoni Kovács panzió, amelyet az elmúlt éjszak a látogatott meg – feltehetőleg nem ugyanaz – a bundás.
Csütörtökön hivatalosan is elstartolt a 2. SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál. Délelőtti órákban több száz gyerek népesítette be a Sepsi Arénát, akik Kertész Erzsivel, Varró Dániellel, Szabó Imola Juliannával, Harcos Bálinttal és László Noémivel találkozhattak. A standok is felkészülve várták a közönséget, 31 hazai és magyarországi kiadó kínálja a legfrissebb könyves megjelenéseket.
Egyhangúlag Páll Endre polgármestert választotta az RMDSZ Kézdiszentkereszti Községi Szervezete élére a május 25-i tisztújító közgyűlésen jelen lévő 21 küldött. Az elöjáró munkáját a következő négy évben az újonnan megszavazott választmány segíti. Bélafalván Bögözi Lászlót bízták meg a szervezet vezetésével.
Kezdődnek a munkálatok a Csíki utcában, a Mező utca és az Oltmező utca közötti szakaszon. Továbbá jövő héttől kezdődően hét napig egyáltalán nem lehet majd közlekedni a Csíki utcában, a Templom utca és a Romulus Cioflec utca közötti szakaszon.
Az ünnepséget péntek délután rendezik az OSK Stadionnál, ez alkalomból fellép a Republic együttes is.
Május 26-án, pénteken 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében a Larry című, Bernáth Szilárd magyar filmdrámáját tekinthetik meg az érdeklődők.
Június 24-éig lehet nevezni a független fotósok székelyföldi versenyére.
Május 15-én, hétfőn 18 órától nyílt meg és június 9-ig látogatható a Szárba szökkent csodák – Háromszék védett virágai elnevezésű rendhagyó fotókiállítás Sepsiszentgyörgy főterén, a 30. születésnapját ünneplő Dália kertészet szervezésében.
„Újabb törvénykezdeményezéssel segítjük a családokat. Lehetőséget teremtünk a szülőknek arra, hogy ezentúl 7 éves kor helyett gyermekük 12 éves koráig igényelhessenek betegszabadságot beteg gyerekük felügyeletére. A ma megszavazott törvénykezdeményezéssel megteremtjük a körülményeket arra, hogy a gyerekek megfelelő gondozásban részesülhessenek, amikor betegség miatt nem mehetnek iskolába, és biztonságban érezhessék magukat valamelyik szülő felügyelete alatt” – nyilatkozta Csép Éva-Andrea Maros megyei parlamenti képviselő, a törvénymódosítás társkezdeményezője.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai május 24-én, szerdán 16 és 18 óra között Gidófalván, a polgármesteri hivatalban fogadják az érdeklődőket.
Kovászna Megye Tanácsa, valamint a székelyföldi lovas közösség összefogásával idén is lovas zarándokok viszik el a Kovászna megyei települések imaszalagjait a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
Május 24-én, szerdán 18 órakor az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében nyílik meg Pittner Olivér festőművész kiállítása. A Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettesének válogatásában létrejött tárlatot dr. Salat Csaba műgyűjtő és Oniga Erika művészettörténész, a kiállítás kurátorai méltatják az érdeklődő közönség előtt.
A Közüzemek Rt. folytatja a rendszer konszolidálását Kézdivásárhelyen: Pap Lajos, a vízszolgáltató helyi vezetője elmondása szerint komoly eredmény, hogy az üzemzavarok nem a fővezetéken, hanem a leágazásokon történnek.
Az Országos Helyreállítási Alapból újítják fel az oltszemi Mikó-kastélyt, a kivitelezési szerződést péntek délben írták alá. Mint ismeretes, a neoklasszicista stílusban épült műemlék-kastélyban, a restaurálási munkálatokat követően Székelyföldi Lovas Központot hoznak létre, visszakapcsolva így a turisztikai körforgásba.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, közösen a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszterrel szakmai találkozót szervezett a sepsiszentgyörgyi turisztikai szállásadók részére. A témák között a 2022-ben bevezetett sepsiszentgyörgyi turisztikai adó, a vakációs elektronikus kártyák helyes használata és ügykezelése, a Brassó–Vidombák repülőtér szerepének elemzése, valamint a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület tevékenységének bemutatása szerepelt.
Május 23-án 19 órakor a fővárosi JW Marriott Bucharest Grand Hotel egyik dísztermében tartják a Top Hotel Awards 2023 elnevezésű vendéglátó-ipari pályázat eredményhirdetését. Jó esély van arra, hogy a nyolcadik alkalommal kiírt ágazati és szakmai verseny gáláján háromszéki vendéglátó létesítmények, vállalkozások is a díjazottak között legyenek.
Május 22-én, hétfőn 18 órától a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében mutatják be Borcsa János kézdivásárhelyi kritikus, irodalomtörténész, könyvkiadó két legutóbbi könyvét. Az eseményen a szerző is jelen lesz, a végén dedikál.
Hétfőn, május 22-én Szentkatolnán, szerdán Vargyason tartózkodik a méhnyakrákszűrés céljával elindított mobil nőgyógyászati rendelő.
Az Alma Mater Alapítvány Füleki Katalin és Gábor Judit tanítónők irányításával ötödik alkalommal szervezte meg május 16-án a kisiskolás népdalcsoportok találkozóját, amely elsősorban Kézdivásárhely és környéke alsó tagozatos diákjainak szólt. Idén a találkozó helyszíne a kézdivásárhelyi református templom volt. A felhívásra 13 csoport 230 gyerekkel jelentkezett be, valamint 30 tanítónő, akik felkészítették a gyerekeket, illetve énekeltek a tanítók csoportjában.
Május 20-án, szombaton 10 órától a Kovászna Városi Művelődési Ház szabadtéri színpadán egy év kihagyás után ismét megszervezik a hagyományos kovásznai Néptáncfesztivált, a Kovásznai Forrásokat.
Május 20-án, szombaton 19 órától Rákász Gergely Parádé és pompa című orgonaestjén vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.
Pénteken 17 órától a kézdivásárhelyi InczeLászló Múzeum időszakos kiállítótermében nyitják meg a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatának kiállítását.
Több fejlesztési és költségvetési kérdésről döntött csütörtökön, online tanácsülésén Kovászna Megye Tanácsa. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban zajló fejlesztések szükségessé tették, hogy a kórházat ellátó villamoshálózatot is ugyanabban a léptékben bővítsék.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda – Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc május 19-én, pénteken 19 órai kezdettel a Baróti Művelődési Házban mutatja be HATALMI ARCOK című, egész estét betöltő szórakoztató estjét.
Május 19-én, pénteken 18 órakor az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében nyílik meg Benczédi Ilona szobrászművész kiállítása. A tárlatot Bordás Beáta művészettörténész, a kiállítás kurátora méltatja az alkotó jelenlétében.
Transzgenerációs önismereti utazásra hív dr. Kádár Annamária, hogy megfejtsük a minket mozgató tudattalan tendenciákat, szem előtt tartva a delphoi jósda falán is szerepelő aranyszabályt: „Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat”. A neves pszichológus három székelyföldi városban tart előadást.
Közeleg a nyári vakáció, kicsengetési lázban égnek a végzős diákok, nem kevésbé a szüleik, rokonaik. Alább a Kovászna megyei középiskolák ballagási helyszíneit és időpontjait közöljük.
A helyi gasztronómiai pontokat vidéken hozzák létre azért, hogy azokban a helyi termékeket értékesítsék. Ezekben a saját gazdaságból származó alapanyagokból és italokból készített gasztronómiai termékeket a területre jellemző receptek alapján legfeljebb 15 fő részére készítik el és szolgálják fel. A szenátusi munkálatok során úgy sikerült módosítani a törvénytervezetet, hogy ezek az egységek a városokhoz tartozó falvakban is létrejöhessenek.
Múlt hétvégén a Kovászna Megyei Rendőrség közlekedésrendészeti munkatársai mintegy 40 ezer lej értékben ró róttak ki bírságot, emellett ittas vezetőket is elkaptak.
Bár a napirenden levő befektetések, projektek, fejlesztések inkább érintik a városlakók mindennapi életét, a sepsiszentgyörgyi tanács kedden elfogadott határozatai között olyan is akad, amely nem ebbe a kategóriába sorolható, mégis sokakat felvillanyozz. A futballrajongókat biztosan!
Szentkatolna Község Polgármesteri Hivatala a 2003/52.számú közigazgatási döntéshozatal átláthatóságára vontatkozó törvény 7-es cikkelyenek 13-as bekezdése alapján közzéteszi a Tusa Levente polgármester által kezdeményezett határozattervezetet.
Az elmúlt hét folyamán zöld hetet tartottunk a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthonban. A hét témája a „Szeresd a virágot” volt – ami kapcsán minden napnak a héten megvolt a maga fókusza: „Ezerarcú virágok”, „A kertészetben”, „Csodálatos virágaink”, „Üzenem a virágoknak”, „A természet ajándékai”.
Kedden, május 16-án 19 és szerdán 13 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében a Háromszék Táncegyüttes – Élni fogunk szabadon című előadásán vehetnek részt az érdeklődők.
Május 17-én (szerda) 18 órától a Magyar Fotóművészek Világszövetségének 20. jubileumi éve (Erdélyi régiók) című kiállításnak a megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház dísztermében. Beszédet mond Dr. Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének elnöke.
Május 18-án, 19 órától a Park vendéglő DI Stefano termében rendezik az Üveghang Akadémia zenei ismeretterjesztő képzés újabb előadását.
Állami támogatásban részesülnek azok a mezőgazdasági termelők, akik krumpli-, zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak, áll az RMDSZ keddi közleményében.
Véglegessé vált a sepsiszentgyörgyi 2. SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál programja. A május 25. és 28. között esedékes rendezvényen több mint 30 hazai és magyarországi kiadó vesz részt.