Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meg leszünk számolva

Csodás módszert dolgozott ki a román kormány a jövő esztendőben esedékes népszámlálásra. Úgy tűnik: ők tudják az eredményt, csak valahogy „le kell papírozni”. Tudják, mert van egy „lépcső” az Európai Unióban, amely szerint a húszmilliónál nagyobb országoknak más a súlyuk, mint az annál kevesebb lakossággal rendelkezőknek. Márpedig, itt húszmilliónál többet fognak számolni, kerül, amibe kerül. Hogy egy füst alatt némi jogokat is el lehet venni a magyaroktól, az nem baj, sőt…

Azt mondják, hogy egyszer „megszámoljuk magunkat”. Ezt úgy képzelik, hogy letöltesz egy, a nevedre már előre kitöltött összeíróívet, átnézed, ha valami hibát látsz, kijavítod, és visszaküldöd. Közembernek elektronikus aláírása nincs, így ezt hitelesíteni semmivel sem lehet, tehát – elvben – utólag úgy módosítják, ahogyan akarják, de azért annak van némi kockázata, így ez a kisebbik baj. A második szakaszban elindulnak a számlálóbiztosok, és elmennek, de csak azokhoz, akik nem küldték vissza interneten az összeíró ívet, és számba veszik őket a klasszikus, kikérdezéses módszerrel.

A harmadik lépés egészen zseniális. A „hiányzó” személyeket, tehát akikről ők tudják, hogy vannak, de nem küldtek vissza ívet interneten, és a számlálóbiztosok sem találták meg, „beemelik”, más adatbázisokból! Tetszenek érteni? Tehát miután megszámláltuk magunkat, és ők is megszámláltak minket, az eredményt „felpótolják” a – szerintük – hiányzókkal. Mi akadálya lesz akkor annak, hogy egy olyan helyen, ahol mondjuk 21 százalék a magyarság aránya, „találjanak” néhány száz „hiányzó” románt?

Mert ugye, őnagybölcsességében a kormány olyan közigazgatási törvénykönyvet dolgozott ki, amely szerzett jogot vesz el. Míg korábban, ha egyszer egy településen a magyarság számaránya meghaladta a húsz százalékot, kötelező volt a magyar nyelv használata az adminisztrációban akkor is, hogyha közben ez az arány a küszöbérték alá csökkent, most ezt minden népszámlálásnál újra kell számolni. Tartani lehet tőle, hogy a hatóságok egyúttal megfelelő módon „utána igazítanak” az etnikai arányoknak is – hogy az jöjjön ki, ami kell…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük