Felhívás!

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést Kovászna megye

Huszonhét tanácsos, valamint a megyei tanácshoz tartozó közintézmények vezetőinek jelenlétében tegnap megtartotta rendes havi ülését Kovászna Megye Tanácsa. Az intézményvezetők jelenlétét az indokolta, hogy a tanács elfogadta a megye költségvetését.

A kiküldetésben lévő megyei tanácselnök helyett az ülést vezető Henning László alelnök elmondta: Kovászna megye idei összköltségvetése 313 millió lej (nagyjából 65 millió euró). Ez jóval kisebb, mint a tavalyi, ami annak tudható be, hogy ismét változott a szociális szolgáltatások finanszírozási rendje.
Míg 2018-ban, a 448-as törvény alapján, a szociális szolgáltatások árának 90 százalékát a kormány, 10 százalékát pedig a megyei tanács fedezte, tavaly úgy jártak el, hogy a teljes pénzt odaadták a megyéknek, és a finanszírozás felelősségét is átadták. Idén „visszacsináltak” mindent: a pénz 90 százalékét „elvették” a megyéktől, hogy azt majd a kormány fogja valamikor folyósítani – magyarázta Henning László. Egyéb tételekről szólva kifejtette: bizonyos programokkal, például a települések fejlesztésével, amelynek célja a kistelepülések népességmegtartó erejének növelése, a fiatalok megtartása és visszacsalogatása, „menni kell előre, akármennyi a költségvetés”.

A beruházásokat négy pont szerint csoportosította. Az európai uniós alapokból elkezdtek két Start­Up projektet, felújítják a megyei kórház sürgősségét, a Székely Nemzeti Múzeumot, a Hargita és Brassó megye felé vezető utakat, és bővítik a nevelőszülői hálózatot. További folyamatban lévő beruházások: a helikopter-leszállópálya és a tüdőbeteg-gondozó építése, megújul a belgyógyászat, stroke központ épül (erre kaptak a minisztériumtól 20 millió lejt, hozzá kell tenni kétmillió önrészt), az orvosi műszerek vásárlása, a kórház csatornahálózatának felújítása. Épül három családi típusú ház (ezek 840 ezer lejbe kerülnek, és idén elkészülnek), megújul a speciális iskola, az oltszemi Mikó-kastély, a málnásfürdői épületegyüttes, valamint a képtár és a Gábor Áron utcai kazánház. Kormányberuházásokkal dolgoznak (PNDL1, PNDL2) a Nagyajta – Bodzaforduló, 121A úton.

Második pont az egyházi tulajdonú ingatlanok felújítása: idén egymillió lejre pályázhatnak a felekezetek. A harmadik pont a helyi életminőség-javító intézkedések. Ide tartozik a 2009-ben elkezdett játszótérprogram (eddig 27 játszóteret hoztak létre vagy újítottak fel), a 2015-ben elkezdett iskola- és óvodafelújító-projekt (11 intézményt renováltak). 2013-tól 14.990 gyerek kapott iskolatáskát, erre idén 126 ezer lejt különítettek el. 27 orvosi rendelőt újítottak fel (ez a program 2014-től fut), 120 kultúrotthont javítottak ki (2011), 42 sportbázist fejeztek be, egy vidéki könyvtárt hoztak létre (2019). Már tíz helyen indult vidéki délutáni oktatási program (ez meleg ebéddel jár), és tovább futtatják „klasszikus” pályázataikat is: idén egymillió lejt írnak ki kulturális és szabadidős programokra és 15 ezer lejt a fiataloknak.

A negyedik pont a szociális fejezet: négymillió lejből megy a tej, kifli, alma- 812 ezer lejből a Meleg-ebéd program (Málnáson, Mikóújfaluban és Bereckben, összesen 612 gyereknek), 1024 árva gyerekre, 6290 fogyatékkal élőre és 86 idős emberre viselnek gondot. A Diakónia, Caritas és Vöröskereszt tevékenységét, amelyek 80 településen több mint 1300 egyedül élő idős emberről gondoskodnak, egymillió lejjel támogatják. A sportra 2,274 milliót, kisebb sporteseményekre 200 lejt költenek. 900 ezer lejbe került a Kovászna–Kommandó kisvasút.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.