Felhívás!

Fertőzéshullám várható?

Ahogy arról már beszámoltunk, Háromszéken a kórházakban látogatási tilalmat rendeltek el, továbbá számos iskola osztályaiban felfüggesztették a tanítást, illetve esetenként teljesen leállt pár napra az oktatás.

Dr. Sánta Ferenc, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság keretében működő járványügy főorvosa kérdéseinkre elmondta, bár a múlt héten még csökkenés volt tetten érhető a megyei háziorvosok által lejelentett, felső légúti fertőzések statisztikájában, ám ezen a héten ismét növekedett a páciensek száma.

– Négy hete kezdődött a lassú emelkedés, aztán egyhetes megtorpanás után, amikor kétszáz beteggel csökkent az adat, most újra folytatódik az emelkedés, és előreláthatóan 2–3 hétig ez a 3,2 ezret meghaladó számadat nem fog csökkenni. A tavalyi adatok tükrében nem kirívó a megyében kezelt betegek száma – részletezte a szakember, hangsúlyozva, hogy a felső légúti fertőzéseknél a betegek csupán 1,4%-a kerül kórházba, de a tüdőgyulladások terén is kevéssel haladja meg a 4%-ot ez az adat.
Az egyes iskolákban felfüggesztett tanítás tükrében arról érdeklődtünk, hogy hétfőtől mindenhol indul-e a tanítás. Dr. Sánta kifejtette, a betegség terjedésében a legnagyobb gond az, hogy egyes szülők nem fogják fel, hogy milyen veszélyeknek teszik ki nem csupán a közösséget, de a beteg gyermekeiket is, ha lázasan, leverten iskolába küldik őket, azzal a kifogással, hogy nincs, aki otthon maradjon velük.

Elmondta, még korai elkiabálni, hogy hétfőtől mindenhol indul a tanítás, hiszen csütörtökön is érkeztek kivizsgálandó jelentések vidékről.

A főorvos szerint a fiatal szervezetek átlag 2–3 nap alatt kigyógyulnak a fertőzésekből.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.