Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Váratlan fordulat: az EMSZ a románpárt-szövetséggel összefüggésbe hozható független jelölt mögé állt

Váratlan fordulat: az EMSZ a románpárt-szövetséggel összefüggésbe hozható független jelölt mögé állt Kovászna megye

Az Erdélyi Magyar Szövetség kézdivásárhelyi szervezete három héttel korábban jelentette be, hogy Szőts Emilt indítja polgármesterjelöltként. Szombatra meggondolták magukat, és függetlenként induló Imre Csaba mögé sorakoztak fel, amit közös csoportképpel is demonstráltak.

Hirdetés
Hirdetés

A sokak számára meglepő és a különféle fórumokon értetlenkedve fogadott hírt Balázs Attila, a párt tanácsosjelöltje, korábbi polgármesterjelöltje jelentette be saját közösségi oldalán. Ugyanitt a visszaléptetett, két nappal ezelőtt még atombomba-robbanásokat vizionáló Szőts Emil azzal indokolta a váratlan húzást, „a jelenleg kialakult választási helyzetben… felmértük azt, hogy a jelöltek közötti megmérettetésben és a megfelelő szavazatok elérésében összefogásra van szükségünk.”

Az összefogás alatt az érintettek közösségi oldalain és más fórumokon megjelent hozzászólások alapján sokan a román pártokkal való szövetkezést értik, ami aligha véletlen, miután a helyi román közös platformot létrehozó Constantin Pătru vállalkozó és a független jelölt közötti összefonódás több mint szembeötlő.

Mint korábban megírtuk, a For You Pub tulajdonosa márciusban gründolta a Kovásznai Vállalkozások Munkáltatói Szervezetét, amelynek titkári tisztségét ő maga töltötte be, az elnöki székbe pedig Imre Csaba került. Később, a tag vállalkozók egy részének nyomására állításuk szerint mindketten felfüggesztették tisztségüket a szervezetben (a város szélén álló reklámpanón Imre még mindig a logójával, illetve az elnökeként reklámozza magát!) , ám a románpárt-lista második helyére a független jelölt testvére szerepel – Constantin Pătru mögött, aki már korábban kinyilvánította az alpolgármesteri szék iránti igényét. Továbbá ugyanezen a – 40 százalékos arányban nem kézdivásárhelyi születésűeket tartalmazó – listán az említett vállalkozói tömörülés két másik alapító tagja is feltűnik (az ötből).

Az ilyen hozzászólások és megfogalmazóik péntek este eltűntek a helyi EMSZ-elnök oldaláról. Fotó: képernyőmentés

Felvetésünkre, hogy egy ilyen hátterű független jelölt mögé való beállással nem ártanak-e a párt imidzsének, Johann Taierling, az EMSZ egyik kézdivásárhelyi elöljárója, megyei tanácsosa lapunknak azt válaszolta, semmi kivetnivalót nem talál abban, ha a független jelölt mellé a román pártok is felsorakoznak, hiszen az azt jelenti, hogy Imre Csabának sikerült széleskörű összefogást megvalósítania. Az EMSZ helyi szervezetének elnöke, aki két nappal ezelőtt még a „a polgármester-jelötünkkel, Szőts Emillel” közös fotót posztolt a közösségi oldalán, telefonhívásunkra nem válaszolt, ám péntek este az összes, a román pártokkal való „kokettálást” firtató bejegyzést törölte, a hozzászólókat pedig – Balázs Attilához hasonlóan – letiltotta.

Nyitóképünkön Constantin Pătru és Imre Csaba a fura nevű vállalkozói szövetség alakuló ülésén

Fotó: Polyp Tv

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. április 27., 18:45
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Na, ez egy dinamikusan fejlodo csapat! 12 ev alatt odajutottak,hogy mar polgarmesterjeloltet sem tudnak allitani😂. Szerencse Patru gondoskodott rola,hogy legyen szekely-bun secui legeny,aki kaphato lesz megoldani a probl

  • User
    Dátum: 2024. április 27., 19:17
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Ez aztán a kakiüzem! Jó habosra sikeredett!!!
    Az is hibás aki a katonacskát felpártolta és ingatlannal ajándékozta meg!
    Ezt a kotyvalékot rég kifőzték és a moslékot kiporciózták! Ki áll ezek mögött?! Mert valaki gazdagabb és dörzsöltebb biztos!!!!
    Az az üzleti/ vállalkozói „tömörülés” is 1 kalap xar!!! Van aki ügyes vállalkozó, van ügyeskedő és van aki az apja vagyona mellé állt másodhegedűsként!
    Tény,hogy így dupla esélyük van meglehet, hogy akár 1.000 szavazatot is bezsebelnek! Ez mondjuk nem ok arra, h 1 vátrásnak odaadni a fotoliot!

  • User
    Dátum: 2024. április 27., 19:23
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Kedves újságírok, nyugodjatok màr le a p….ba és tovább ne gerjesszètek a magyar-román gyűlöletet.Egyebet sem olvasni, csak mert a román, jaj a román … nem hiszem, hogy erre szükség van kicsiny városunkba.Tibi bácsi pedig dőljön nyugodtan hátra, nem foglalja el senki bársonyszékét ezúttal sem.

    • User
      Dátum: 2024. április 27., 21:57
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Okostojas! Az uksagironak az a dolga,hogy lehozza a legfrissebb informaciot. Lehet,hogy neked a faszbuk a sajto s te is ujsagironak tartod magad,de asszem ez nem a te asztalod.ha meg zavar amit irnak, keres ra valami mas oldalra ahol estleg horgolast tanulhatsz. azt mondjak,az nyugtat…

    • User
      Dátum: 2024. április 27., 21:21
      ÉRTÉKELÉS: 23

      En ugy latom hogy aki itt gerjeszt az a cikkben felsorolt licsilocsi banda elen az agysebesz accsal, a kefefeju svabbal, a bango tortenelemtancival es kiegeszulve az alkatreszes Csabi es a mozis Costical. Mast nem latok. A fogerjeszto a mozis mert o szervezte meg a foteri december elsejei defilaciokat es igy kozvetve o az okozoja a terrorugynek is. Amig nem masiroztak a romanok a főtéren addig nem volt semmi. Csak picit gondolkodni kellene hogy ki mit gerjesztett a nagy egyuttelesbe.

      • User
        Dátum: 2024. április 28., 10:28
        ÉRTÉKELÉS: 3

        Sajnos, hogy csak annyit látsz amennyit a tegnap elődbe tolt a sajtó.És valóban gondolkodni kéne egy picit, nem elfelejteni, hogy az RMDSZ is pont egy licsi locsi banda, szövetkezik minden román párttal ha az érdeke úgy kívánja.Azzal hogy mindenféle jelzővel illeted embertársainkat, még nem változik semmi, max. megmutatod, hogy kik is vagyunk mi kézdivásàrhelyiek:egymásra irigy, rosszindulatú, buta emberek.

        • User
          Dátum: 2024. április 28., 12:51
          ÉRTÉKELÉS: 16

          Szerinted az RMDSZ-nek kivel kéne szövetkeznie Bukarestben? Vagy ha nem szövetkezik senkivel, mire megy az 5 százalékával? Vagy akkor ne legyen parlamenti képviselet? Járjunk, úgy mind a felvidéki magyarok? Tényleg kíváncsi lennék a véleményedre, mert nem értem, mi a baj azzal, hogy az RMDSZ hol a PNL, hol a PSD mellé, hol mindkettő mellé áll. Attól függően, hogy melyiktől mit tud kicsikarni éppen a helyzet függvényében. Szerintem ez a politika. Itt a városban egészen más a helyzet, itt arra kell vigyázni, hogy ki jut be a „parlamentbe”, s ott majd mit akar.

    • User
      Dátum: 2024. április 28., 12:38
      ÉRTÉKELÉS: 18

      Itt senki sem gerjeszt romanmagyar gyuloletet! De ha 1427 ota magyar kezben tudott maradni ez a varos, most mar ne adjuk ki a kezunkbol. Itt csak errol van szo.

  • User
    Dátum: 2024. április 27., 19:19
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Ezek után szégyen Imre-Pătru bandájára szavazni. Hát megáll az eszem. Jó hogy nem állítsák maguk mellé a még-függetlenebb kézdii AUR-os szenátort is. Mit akarnak ezek, bénázni s szart kavarni ahol lehet, keresztbetenni a városnak, mert egyebet nem tudnak.

  • User
    Dátum: 2024. április 27., 19:57
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Azta hejj, vallalkozok osszebratyiztak, hogy munkahelyeket teremtsenek! Minek, hogy a végén ők szívjanak mert az alulfizetett vagy feketén foglalkoztatott alkalmazotjaik ott hagyák oket s lelépnek, s a maradéknak tobbet kell fizessenek, hogy azok is ne hagyják őket faképnél ?
    Hát ezt sem gondolta végig ez a Vállalkozoi Munkás gittegylet, hogy saját tökön lövik magukat többszörösen is. Ugyeeee ??? :))) Mindezt a nép nevében. Van itt logika és nem gondolkodás.

  • User
    Dátum: 2024. április 27., 19:47
    ÉRTÉKELÉS: 25

    Acs Peszi es Locsi Boti! Tobbet ne vegyetek a szajatokra a magyarsagot es magatokra a diszmagyart. Csalo,arulo pocsok vagytok! Jol atb****tok, fut,fat igergettetek az alairasomert,kell a valtozas, csak kezdi s az emberek…ha tudom,h kinek passzoljatok at, a kutyat reatok engedtem volna

  • User
    Dátum: 2024. április 27., 19:35
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Patrunak nem sikerült átverni és lenyúlni a mozi épületét Bokorral, semmi gond kitalálták Csabikát és még a nukleáris robbantásokat is.

  • User
    Dátum: 2024. április 27., 20:04
    ÉRTÉKELÉS: 25

    A gerinctelenseg,jellemtelenseg a hulyesegnel sokkal rosszabb. Nem muszaly Tanco Alexandrutol vagy Chobitol venni a szimeringet es pizzat is sok helyrol lehet rendelni.

    • User
      Dátum: 2024. május 1., 8:57
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Csabitól végképp nem vásárolunk mert ő minden alkatrészért annyit kér amennyit akar. A kasszagép csak dísznek van kasszabont nem ad senkinek. Aztán ő a nap végén annyit számol el az Anaf felé amennyit akar.

  • User
    Dátum: 2024. április 28., 10:19
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Kefefejű sváb stb. De szépen hangzik. És X a hibás, mert ‘defilációt’ szervezett, és akkor muszály odarobbantani, hogy nem őt tartóztatták le? Nem baj, következőkor.

  • User
    Dátum: 2024. április 28., 10:23
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Jellemtelenségből, hazudozásból, nemzetellenességböl 10-es.
    Javasolom a neveteket gyorsan változtassunk meg, például HIDRA.
    Tudjátok ugye, hogy ahol ezek megjelentek a magyar képviselet megszűnt, hát úgy látom itt is bűzlik valami hasonló.
    Erdelyi Magyar ßzövetség, na ne nézzetek mindenkit helyének.

  • User
    Dátum: 2024. április 28., 11:00
    ÉRTÉKELÉS: -2

    🤣Azok pánikoltatnak a román vésszel akik Bucureștiben mindenféle román kormánnyal összefekütdtek. Politikai prostituáltak most keseregnek hogy megbaszták🤣

    • User
      Dátum: 2024. április 28., 12:28
      ÉRTÉKELÉS: 7

      A nagypolitika egy dolog ott lent Bukurestiben, de itt helyben magyar part magyar ellen szovetkezik romanokkal az mar az ugynevezett bukuresti kurvalkodasnak csufolt politikat is lepipalja. Etted? Ez a baj. Magyar roman magyar ellen, ez mar az árulást is felulmulja.

    • User
      Dátum: 2024. április 28., 13:32
      ÉRTÉKELÉS: 13

      Ezt azok mondjak,akik a nagy magyarsagukkal eladjak a varost 2-3szekert, es annyira elvakult bumkol,hogy nem merik fel azt,hogy hosszu tavon ez hova vezet. Eleg ele vagyunk…

    • User
      Dátum: 2024. április 28., 13:09
      ÉRTÉKELÉS: 22

      Annyi az eszed mint egy marek szaritott lepkenek. Bukarest roman varos, Kezdi magyar. Mig a parlamentben le kell fekudni hogy valamit elerj itthon nem kotelezo. Es amikor ide-oda loccsansz az nagyfoku gerinctelenseg. Na ezert kellene az anafabetak tavol maradjanak a politikatol. Bocs, nincs ekezetem.

  • User
    Dátum: 2024. április 28., 15:19
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Ezelőtt 4 évvel, Patru, Balázs Attilának dolgozott, annyit, hogy, a román barátai is ott hagyták.
    Okosabb lett, keresett egy fiatal’ függetlent „, így akarja rá tenni a kezét a több mint 600 éves székely városra.

  • User
    Dátum: 2024. április 28., 17:20
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Illyés botika! A helyedben minden nap szembeköpném magam! Czipa Lóri?
    Te is tanár vagy, érdemes így lejárasd magad?! Semmi hasznod nem származik belőle!
    A remedeszé is 1 maffia banda, de legalább tudjuk, hogy ki kivel van, ki kitől lop!😁🤣

  • User
    Dátum: 2024. április 28., 17:12
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Az Erdélyi Majmok Szövetsége😁😁😁
    2 „miniszternek” is jövőre néző ingatlanja van… temetőre🤣🤣🤣🤣🤣 más közös bennük???

  • User
    Dátum: 2024. április 28., 20:24
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Balázs Attila magával beszélget!

    Az esti órákban feltett egy kérdést, amelyben 1000 aláírást keres az RMDSZ-nél, amire válaszoltam. Nem tetszett neki, ezért rá 50 percre a hozzászólást törölte, természetesen, ahogy engem is. Kérdem én, hogy ha már ennyire érdeklik dolgok, miért zavarja az, ha valaki válaszol is. Mondjuk, ez nem az első, tanácsüléseken is sokszor tesz fel kérdéseket, aztán vagy lenézően legyint rá, vagy a falat bámulja. Mivel engem letiltott, ezért az Önök oldalán fogom a válaszomat megjelentetni, mert az EMSZ egyetlen oldalát sem érem már el. Még egy kérdés felmerül bennem: abban a városban élek, amelyikért szerinte az életét adná, én nem vagyok ennek a városnak egyenlő polgára azzal együtt, aki nyíltan rá is szavaz?

    Balazs Attila: ”Hová tűnhetett 1000 aláírás ? Talán az RMDSZ két polgármester jelöltet fog inditani ? Itt valami nagyon nincs rendben ! , ,,A kézdivásárhelyi emberek közel 2️⃣5️⃣0️⃣0️⃣ aláírással támogatták Bokor Tibor és csapata jelöltségét! Köszönjük a bizalmat!
    RMDSZ – Kézdivásárhely
    április 5., 23:27
    ·
    ✍️ Településünkön 3511 aláírás gyűlt össze az RMDSZ európai parlamenti választáson való indulásához. ,, RMDSZ – Kézdivásárhely
    április 5., 23:27”

    Válasz:
    ”Amennyiben tartották volna magukat az egyességhez, Balázs Attila tudta volna, hogy az EP listára mindenki aláírhatott, aki a megyében lakik, míg a helyhatósági listára csak azok, akik kézdivásárhelyi személyazonosságival rendelkeznek. Önkénteseink a környező településeken is párhuzamosan gyűjtötték az aláírásokat és standjainknál is sok olyan személ írt alá, akik a környező településeken élnek, de ők nem írhattak alá a helyhatósági íveken, innen adódik a különbség. Mivel megyei EMSZ-nek az EP választások nem fontosak, ez a fontos szabály kiesett. Nem kell túlgondolni a dolgokat, mi nem vertük át az aláíróinkat.”

    Tisztelettel. F.Á.

  • User
    Dátum: 2024. április 28., 22:02
    ÉRTÉKELÉS: -7

    Bună seara!
    Sunt Pătru Constantin și citesc comentariile voastre. Fiecare are dreptate. În felul lui. Mă bucur că există păreri pro și contra. E bine că trăim în democrație, fiindcă poate să candideze orice persoană, fiecare are dreptul la o părere. Pe care trebuie să o respectăm. Altfel ne întoarcem iarăși la dictatură.
    Articolul de mai sus discriminează și îndeamnă la ură de rasă. Trecem peste asta.
    Suntem în prag de campanie electorală și doar ne prefacem că municipiul Târgu Secuiesc o duce bine și nu are probleme: populația este în scădere, fabricile de confecții concediază oameni, închid porțile sau se mută în Moldova, taxe au crescut fiindcă administrația locală nu poate suporta cheltuielile curente, parcurile industriale, unde orașul a investit milioane de euro, sunt în faliment, tinerii pleacă la facultate sau să muncească în străinătate și nu se întorc acasă, infrastructura orașului este subdezvoltată, ștrandurile sunt închise, nu apar firme noi care să atragă forța de muncă etc. Deci este totul bine.
    Presa manipulează populația.
    Cum poți să spui că pe lista Alianței Pentru Dezvoltare Târgu Secuiesc sunt peste 40 % candidați care nu sunt născuți în Târgu Secuiesc și nu vezi că primarul este născut în Mediaș. Sau el are voie! Ok!
    Tot presa spune că Imre Csaba este susținut de partidele românești. Ok ! Și 30 de ani cine a fost partenerul nostru? Partenera PNL și PSFD? Sigur nu a fost Alianța Maghiarilor din Transilvania. Sau sunteți geloși!?!
    Să revenim la realitate!
    Astăzi discuțiile sunt doar păreri, să mergem la vot, dar să mergem toți și apoi discutăm.
    Și așa este decent, dacă lași un comentariu să te semnezi, să spui ce nume ai, să vadă lumea cine ești!
    Vă doresc o seară plăcută!

    • User
      Dátum: 2024. április 29., 11:02
      ÉRTÉKELÉS: 18

      Dl. Patru! Parcurile industriale NU sunt in stare de faliment. Imi pare rau, dar aveti informatii false si incorecte.
      O zi buna.

      -Administratorul parcurilor industriale.

    • User
      Dátum: 2024. április 29., 12:33
      ÉRTÉKELÉS: 21

      Magyarul irok,mert azt mondod,hogy olvasod a kommenteket,tehat tudsz magyarul,meg akkor is,ha szegyeled ezt.Milyen munkahelyet teremtesz? Mind olyanokrol beszelsz,ami orszagos es a vilag problemaja. Felre vezeted az embereket. Semmi mas nem erdekel,csak a penz. Azert leptel ki a tanacsbol es,hogy a fortyogot mekaparinds. Akkor mar a lakossag es a varos erdeke nem volt fontos. Vagy 2 eve nyurogtel a facebukon,hogy te itt el vagy nyomva,mert roman vagy. Az egesz felsoharomszeki polgarmester teged hivott etelt kihordani. Akkoris szarul ment? Csak azert tegezlek,mert te es letegeztel,met amugy nem ismerlek,de nem es akrlak!

    • User
      Dátum: 2024. április 29., 13:59
      ÉRTÉKELÉS: 18

      Domnu Patru, cred ca nu simtiti care este problema. Problema e ca EMSZ a tradat acei oameni care au semnat pentru Szots, si iau partea unui „independent” care din spate este dirijat de catre alianta PNL-PSD cat si de alte asociatii si nu stiu ce. Atat. Asta se cheama tradare, sunt oameni fara spinare. Atat EMSZ cat si independentul. In rest, toate cele bune.

    • User
      Dátum: 2024. április 29., 13:02
      ÉRTÉKELÉS: 18

      Ce adevar graiesti! Strandurile sunt inchise, pentru ca tu si anturajul tau ati facut circ juridic pentru cativa ani buni ca sa cumparati pentru nimic baile fortyogo. Sau in campania electorala deschideti si complexul? Vai ce-mi place campania, duduie tot orasul de promisiuni pentru prosti si naivi….

    • User
      Dátum: 2024. április 29., 15:44
      ÉRTÉKELÉS: 12

      Lasa vrajeala domnule! Bokor este locuitorul orasului de aproape patru decenii, si a venit prin casatorie, nu a fost detasat. In ceea ce priveste îndeamna la ura de rasa (sic!), va mai amintiti de salutarea sefului dvs de partid, Iohannis, „jo napot PSD!”? Adica in Bucuresti se poate, si la noi nu? In ceea ce priveste parcurile industriale, va rog sa raspundeti: candidatul dvs, Imre Csaba prin firma lui cati metrii pe patrati inchirieaza in parcul industrial, de cati ani, si cate locuri de munca a creat-o de atunci? Sau doar ocupa lucul in fata intreprinderilor care vor sa faca intradevar ceva…

    • User
      Dátum: 2024. április 29., 16:11
      ÉRTÉKELÉS: 14

      Kicsit neme nagy a melleny fonok? Ha ilyen erosen tudod a frankot,met nem epitettel gyarat, met nem huztal ki minket a szarbol…met ami essze hordtal ide,lassan meg kene koszonjuk,hogy te nekunk vagy

  • User
    Dátum: 2024. április 29., 10:28
    ÉRTÉKELÉS: -15

    Ja, hogy téged letiltottak az emsz oldalakról és ide vagy kénytelen irogatni, én is írtam ide hozzászólást, de nem engedik fel az oldalra. Gondolom csak az jelenhet meg ami tetszik is Bokor Tiberiu úrnak.

  • User
    Dátum: 2024. április 30., 12:33
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Igen, emlékszem, hogy a mozis Patru panaszkodott pár éve, hogy Kézdin nehéz románnak lenni, főleg vállalkozónak. Úgy elnyomták, hogy vett magának a Torjai utcában egy 200 000 eurós házat.

  • User
    Dátum: 2024. május 1., 11:35
    ÉRTÉKELÉS: 6

    És azért tud kasszabon nélkül üzletelni mert állnak mögötte… kétévente csődöt jelent új cég új kezdés, régi helyszín es technika es dől a lé. Mondjuk sok ember mögött áll a szerv a jelöltek közül.

    • User
      Dátum: 2024. május 5., 15:54
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Kíváncsi lennék, hogy pénteken (május 3) az autós üzlet előtt a Nicolae Balcescu utcában (vastag soron) a tujafák kivágására volt-e engedélye a polgármesterjelölt úrnak? Ha igen akkor miért a ForYou-s furgonba rakodták be a fákat, ágakat?

  • User
    Dátum: 2024. május 7., 19:13
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Gyönyörű társaság mondhatom csak amit nem értek hogy a lónak a f..x..képes olyan ember vezetni egy várost aki a saját portáján nem tud rendet tartani ugye ugye te KALANDOR