Felhívás!

Jár a kárpótlás

Tegnap a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklubban tájékoztatót tartott Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (VPFSZ) Kovászna megyei elnöke. A terítéken a 118-as törvény tavalyi módosításai szerepeltek.

A VPFSZ négy éve kezdeményezte, hogy az 1990/118-as törvényt módosítsák olyan értelemben, hogy az egykori hadifoglyok, politikai üldözöttek, a kommunista rezsim „ellenségeinek” számító kulákok leszármazottjai is kaphassák a kárpótlást a román állam részéről, ez tavaly a 2019/159-es számú törvénymódosítás formájában jelent meg, és számos változást tartalmaz a korábbi jogszabályhoz képest. Mivel a törvényt sokan nem értik, ezért a VPFSZ képviselői Kézdivásárhely mellett több településen is elmagyarázzák a tudnivalókat.

A legfontosabb információ, hogy ezentúl a volt politikai foglyok, a volt hadifogolyok, a kitelepítettek és a kulákok gyermekei is részesülnek a kárpótlási törvény által nyújtott jogokból, természetesen, amennyiben kérvényezik azt.

A VPFSZ Baróton tervez hasonló tájékoztatót, de ha lesz igény rá, akkor Kovásznára is ellátogatnak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. február 21., 21:47
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Üdv, javaslom, hogy vegye fel a kapcsolatot a VPFSZ-el, kis kereséssel megtalálja Török úr számát, magánszámot nem találom jó ötletnek a véleményfalon megosztani, megértését köszönöm. Bartos L.

  • User
    Dátum: 2020. február 24., 9:27
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A 159/2019 es törvényben a VPFSZ elnöke közölné,hogy a törvény melyik paragrafusa említi a hadifoglyok gyerekeit?! Sok idős embert potyára ne tegyenek utra! Ha az újság is közöl 1 ilyen cikket illene utána olvasni! Köszönöm