Felhívás!

Nem lesz referenciaév

Nem lesz referenciaév Kovászna megye

Az Európai Unió véget vet a „támogatásvadászatnak”, hogy több pénz jusson azoknak, akik valóban mezőgazdasággal foglalkoznak. A 2021–2027-es költségvetési ciklusban a gazdáknak évente kell jelenteni azon szarvasmarhák egyedszámát, amelyre uniós támogatást akarnak lehívni.

Az idén véget érő hétéves uniós pénzügyi ciklusra olyan rendelkezés van érvényben, hogy a szarvasmarhákra igényelhető kiegészítő támogatást a 2013. január 31-ei állományra lehet igényelni. Ezzel könnyen vissza lehetett élni, mert akinek 2013. január 31-én száz szarvasmarhája volt, az a következő hét évben erre az állományra igényelhette a támogatást akkor is, ha másnap 99-et eladott közülük, és nem szegett meg egyetlen európai vagy hazai törvényt sem.

– Az Európai Unió most azt tervezi, hogy a gazdák ezután kizárólag arra az állományra kaphatnak támogatást, ami az adott esztendő első napján valóban a tulajdonukban szerepel. Az állatok valós számát minden évben kötelező módon frissíteni kell – mondta el megkeresésünkre György Ervin, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) Kovászna megyei igazgatóhelyettese.
Az 2020-ban véget érő pénzügyi ciklusban egy szarvasmarhára évente 69,1 euró kiegészítő támogatást lehetett igényelni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.