Közösen a parlagfű ellen
Felhívással fordul a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség a közintézmények vezetőihez, illetve a lakossághoz, hogy közösen irtsák a parlagfüvet (képünk), mivel számos bejelentés érkezett az elburjánzásról.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Felhívással fordul a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség a közintézmények vezetőihez, illetve a lakossághoz, hogy közösen irtsák a parlagfüvet (képünk), mivel számos bejelentés érkezett az elburjánzásról.
Idén is megszervezik a tanintézmények az Iskola másként alternatív oktatási hetet, melynek célja, hogy a diákok rendhagyó környezetben tanuljanak vagy éppen szórakozzanak.
A románok körében velünk szemben létező előítéletekről, azok kiváltó okairól, valamint a Székelyföldön szerzett tapasztalatairól faggattuk Mircea Meriacrit, a jászvásári (Iași) nem kormányzati ifjúsági szervezetek elnökét.
Kedden Gelencén szervezett állásbörzét a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal, ahová elsősorban a kézdiszéki elhelyezkedni vágyókat várták, kiemelten a munkaügy szobalány- és kereskedelmi dolgozó tanfolyamának végzettjeit.
Tegnap reggel konfliktus alakult ki Kézdivásárhelyen a Secuiana nadrággyár közelében. A panaszos Zölde István, a Gosp-Com alkalmazottja szerint ok nélkül bántalmazta őt a helybéli J. A.
Még mindig nem alhatnak nyugodtan a kovásznai Textile Blue Wash nadrággyár volt dolgozói. Miután ez év júniusában egyik napról a másikra a létbizonytalanságba taszították őket, járandóságaik megítéléshez szükséges papírjaikat is késlekedik kiadni a cég.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Az Alutus Regio Egyesület munkatársai a szeptember 24. – október 17. közötti időszakban az Alutus Leader térséghez tartozó tizenkét erdővidéki és Felső-Olt menti községben tartanak ismertető találkozókat az érdekeltekkel.
Szombaton éjfél előtt fél órával a szépmezői kutyamenhely betonkerítésének csapódott egy autó, vezetőjéről utólag kiderült, hogy ittas volt, és hajtási jogosítvánnyal sem rendelkezett.
A 2018-asnál 15-20 százalékkal kisebb méztermésre kell számítani idén, ez várhatóan nem haladja meg a 15-17 ezer tonnát – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Romániai Méhtenyésztők Egyesületének elnöke, Ioan Fotea.
Szombaton Kézdivásárhelyen megalakult az Alternatív Ifjúság nevet viselő ifjúsági szervezet, amelynek célja a közeljövőben mozgósítani a céhes város fiatalságát.
Tanügyminiszterek jönnek és mennek, pár hónapos vagy éppen rövidebb regnálásuk során pedig olyan döntéseket hoznak, amelyek hatása generációk életét tehetik tönkre.
Honismereti sétára invitálta tegnap délelőtt a sajtósokat Toró Attila környezetvédelmi aktivista és Csákány László, mint a környék természeti és épített örökségét ismerő lokálpatrióta.
Nagyon értékes művészeti emlék a háromszéki Gidófalva templomában 2009-ben felfedezett, erősen töredékes, mostanra restaurált középkori falképegyüttes, amelyet remélhetőleg megőriznek a következő generációk.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság keretében működő járványügyi osztály munkatársai lapunk érdeklődésére elmondták, hogy összesen 8 ezer adag ingyenes, grippe elleni oltóanyagot igényeltek idén, és a minisztérium ebből 6120-at hagyott jóvá. A több hónapja hiánycikként emlegetett, a 6 évesek számára beadandó oltóanyagokról is érdeklődtünk.
Hétfőn a Zöld Nap Egyesület tizenegyedik alkalommal ünnepelte meg a béke világnapját a kézdivásárhelyi Sportcsarnok előtti téren. Ugyanakkor az autómentes világnap jegyében kerékpáros felvonulást rendeztek a város forgalmas utcáin.
Legalább tízéves történet, de a szentgyörgyi városvezetés folyamatosan keresi a megoldásokat a kerékpáros közlekedés feltételeinek jobbítására. Utoljára azon a terepen tartott sajtótájékoztatón esett szó erről, amelyet múlt héten Antal Árpád polgármester és Tóth-Birtan Csaba alpolgármester hívott össze. Rákérdeztünk, van-e valami előrelépés?
Nagyjából mindenütt ott van a medve Sepsibodokon. Felborogatta a méhkaptárokat, letörte a gyümölcsfákat, megdézsmálta a kukoricát.
Szombaton és vasárnap szarvasmarhák, juhok, kisállatok, mezőgazdasági gépek foglalták el a Kovászna és Csomakőrös közti egykori lőtér területét, ahol a Székelyföldi Gazdanapok társrendezvényeként megtartották az AgroFeszt- Kovászna megyei gazdanapokat.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban
Szombaton a mulatságé és a focié volt a főszerep Zabolán, a Pro Zabola Egyesület, valamint a Roy Chowdhury–Mikes Alapítvány szervezésében tartották meg a 6. Szent Mihály Havi Forgatagot és a 9. Mikes-kupát. Az eseménynek a sportpálya és a sportcsarnok adott otthont.
Pénteken, a Kovászna megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság keretén belül működő baróti Közösségi Szolgáltatási Komplexumban nyílt napot tartottak, melyre a fogyatékkal élő gyermekek világnapja adott okot, ahogy az elmúlt években, úgy idén is.
Újabb kihívás indult a közösségi médiában, ezúttal a ruhavásárlást szorítanák vissza a kezdeményezők. A Nem veszek fast fashion ruhát egy évig nevű projekthez csatlakozók a következő hónapokban csak turkálókból vásárolnak ruhafélét.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
A hirtelen lehűlő időjárás miatt éjszakára már sok helyen begyújtottak, és habár még távol van az igazi fűtésszezon, a tűzoltók óvatosságra intenek, hiszen a kémények kipucolására is komoly hangsúlyt kell fektetni. Kiderült, hogy amíg tavaly 16 kéményekhez kapcsolható tűzeset történt, idén ez a szám máris 34-re tehető.
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az a Valer-Daniel Breaz ideiglenes oktatási miniszter által aláírt rendelet, amely szerint jövőre nem indíthatnak kilencedik osztályt azok a szaklíceumok, amelyekben 2019 nyarán egyetlenegy diáknak sem sikerült az érettségije.
Kolozsvár után immár Sepsiszentgyörgyön is szobor őrzi és hirdeti Dávid Ferenc (1520 k. – 1579), az egyetlen magyar alapítású egyház létrehozója és első püspöke emlékét és szellemiségét, mintegy bizonyságul, hogy a tiszta szándékot, valamint igaz gondolatokat nem lehet sem acélból kovácsolt, sem dogmákból merevített rácsok mögé zárni, mert azok Isten ajándékai.
Szombaton a csernátoni Haszmann Pál Múzeum ismét látványos rendezvénnyel örvendeztette meg a régi gépek szerelmeseit. Az égiek kitűnő idővel támogatták a szervezőket, így a 7. Csernátoni Burrogtatón minden eddiginél népesebb közönség szállta meg a skanzen udvarát.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
„Mérgezett almának” nevezte Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke a kormány ajánlatát, hogy megszavazzák a kisebbségi törvényt.
A sepsiszentgyörgyi Oltmező utcai szociális tömbházak egyes lakói visszaélnek a városvezetés jóhiszeműségével.
Pár napon belül megszűnik a kézdivásárhelyi Vágóhíd utcában lakók kálváriája. A városrészen elkészültek a járdák, az út első szakaszának aszfaltozása zajlik.
Egy új határozat szerint azok a líceumok, amelyekben egyetlen diáknak sem sikerült az érettségi a nyári szesszióban, a jövő tanévben nem indíthatnak kilencedik osztályt.
Terepen, azaz a város utcáin tartott sajtótájékoztatóra hívta tegnap az újságírókat Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, hogy saját árgus szemükkel is megtekinthessék azokat a munkálatokat, amelyeket a város kertészetének munkatársai kiviteleznek, illetve a Sepsi Útépítő Kft. végez.
Immár második alkalommal törtek be a sepsiszentgyörgyi központi Mimy Zup élelmiszerüzletbe.
Október 22-én a kézdivásárhelyi bíróság tárgyalja a Láros Közbirtokosság és a román állam között zajló per első tárgyalását.
Olvasóink egy része unja, a környezet- és természetvédők pedig utálják az ilyen jellegű cikkeket, de nincs ahogy elmenjünk a történések mellett: ezúttal a Grand Hotel Bálványost látogatta meg két egymás utáni napon egy medvecsalád.
A Székely Hírmondó cikkét olvasva egy kőröspataki gazda téglát ajánlott fel annak a személynek, akinek felgyújtották a szükséglakást.
Szombaton és vasárnap Kovászna és Csomakőrös között, az egykori lőtéren, a Székelyföldi Gazdanapok társrendezvényeként zajlik az AgroFeszt – Háromszéki Gazdanapok.
Új tanácsost neveztek ki, és a költségvetést is módosították a kézdivásárhelyi tanács tegnapi ülésén. A testület ugyanakkor egy területet és egy járművet is elfogadott donációként.
Vehemensen reagált Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere Sebastian Cucu prefektusnak arra a múlt heti sajtótájékoztatón elhangzott kijelentésére, miszerint az elmúlt években rengeteg kormánypénz, 540 millió lej áramlott a Helyi Fejlesztési Programon keresztül Kovászna megyébe.
Négy medve tört be az elmúlt éjszaka a Grand Hotel Bálványos szállodába, az esetet a hotel biztonsági kamerái is rögzítették.
Egy hónapon belül másodszor törtek be az egyik, Sepsiszentgyörgy központjában található ABC-be.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Olvasóink már több alkalommal jelezték, mi pedig a városvezetésnek tolmácsoltuk, hogy a sepsiszentgyörgyi Csíki utcában található, a Debren-patak fölött átívelő kishíd balesetveszélyes.
Megyei Vérközpont által meghirdetett véradásra, melyet háromhavonta szerveznek immár több mint egy éve.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői örömmel állapították meg, hogy „lejárt az útépítők nyári szünete”, és még azt is elképzelhetőnek tarják, hogy „esetleg dolgozni is fognak”.
A fortyogófürdői piknikkertet kaszálta le és takarította ki a 14 apukából és 21 gyermekből álló csapat.