Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Van már tégla

Van már tégla Kovászna megye

A Székely Hírmondó cikkét olvasva egy kőröspataki gazda téglát ajánlott fel annak a személynek, akinek felgyújtották a szükséglakást. Az őrkői cigány közösség gyűjtésbe kezdett, hogy megvásárolja a szükséges cementet, hogy még a tél beállta előtt építsenek egy hajlékot az egyedülálló idős embernek.

Téglás Csaba már a cikkünk megjelenésének reggelén jelentkezett, hogy neki van bontásból származó, úgynevezett cigánytéglája, és azt felajánlja a szerencsétlenül járt embernek. Hogy miért teszi, csak ennyit mondott: én is voltam nehéz helyzetben, és jól esett, ha valaki segített.

Hirdetés
Hirdetés

Közben az Őrkőn gyűjtés folyik, hogy megvásároljanak egy négyszer négyméteres szoba építéséhez szükséges egyéb kellékeket, mint­egy tizenöt zsák cementet, egy szekérnyi fát, néhány lemez gipszkartont és pléhet a fedéshez. A közösség vállalta, hogy – ha lesz miből – közmunkával felépítik a házat.
Amint arról beszámoltunk, felgyújtották az Őrkőn Eotvos Cionca Miklós konténerből kialakított szükséglakását. Az idős férfi jelenleg egy pajtában húzza meg magát. Aki szívesen segítene, az Dima Györgyöt, az Amenkha Egyesület alelnökét keresse, de felveheti a kapcsolatot a romákat segítő Szabó Attilával, a Sepsi Rádió Szociális háló című műsorának szerkesztőjével is. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük