Könnygázzal lefújt betegek
Hétfőn a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház járóbeteg-rendelőjében az egyik biztonsági őr könnygázt kellett bevessen az újonnan bevezetett szigorítások miatt háborgó betegekkel szemben.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hétfőn a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház járóbeteg-rendelőjében az egyik biztonsági őr könnygázt kellett bevessen az újonnan bevezetett szigorítások miatt háborgó betegekkel szemben.
Felfüggesztette az ügyfélfogadást a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA). A gazdákat ezzel együtt nyugalomra intik, azt mondják: senki nem marad le a támogatásról.
A munkaügyi hivatal háza táján sem a megszokott kép fogad, a munkanélküliektől kért igazoló iratok online is benyújthatóak, szkennelve vagy lefényképezve, mindenképpen az elektronikus kommunikációra buzdítják ügyfeleiket.
Hétfőn a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház járóbeteg-rendelőjében az egyik biztonsági őr könnygázt kellett bevessen az újonnan bevezetett szigorítások miatt háborgó betegekkel szemben.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A köztisztasági vállalat folyamatosan fertőtleníti az utcákat és minden játszóteret Sepsiszentgyörgyön: ahogy befejeződött a munka, kezdik elölről – egészen addig, ameddig a helyzet ezt indokolttá teszi – ismertette Máthé László, a TEGA Rt. vezetője hétfőn a vállalat konkrét intézkedéseit.
Önként jelentkeztek a brassói állomáson, és a Rétyi-tó melletti szállodában létrehozott karanténban van az a 12 oltszemi, roma származású személy, akik pénteken tértek haza Olaszországból.
A felhívások ellenére sem maradnak otthon a háromszékiek, hétfőn délelőtt óriási sorok kígyóztak a különböző intézmények, gyógyszertárak előtt, a boltokban pedig az üres polcok között, tömött kosarakkal közlekedtek a vevők.
Tegnap Monica Anisie tanügyminiszter kijelentette, hogy meghosszabbíthatják az oktatás felfüggesztésére vonatkozó rendelkezés hatályát: „Az oktatás felfüggesztésének hatálya mindaddig fennállhat, amíg gyermekeink egészségét már semmi nem fogja veszélyeztetni.”
A koronavírus miatt május 4-ig ítélkezési kényszerszünet van a bíróságokon, így a kézdivásárhelyin is.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, illetve a megyei mentőállomás menedzsere tegnap sajtótájékoztatón számolt be a COVID-19 járvány miatt elrendelt szükségállapottal életbe lépő intézkedésekről.
Bokor Tibornak, Kézdivásárhely polgármesterének a március 15-i ünnepségre írt, de a körülmények folytán el nem hangzott beszéde. Képünkön Derzsi Gyula alpolgármesterrel a tegnapi koszorúzáson.
Az 1989-es forradalom óta először fordult elő, hogy nem gyűlhettünk össze ünneplőbe öltöztetett városaink, falvaink főterén, hogy fejet hajtsunk a ’48-as bátor hősei előtt, akik vérüket, életüket adták a mi szabadságunkért.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Fontos ügyek kerültek terítékre a háromszéki EKE éves közgyűlésén, melyet csütörtökön tartottak a Tanulók Palotájában.
Kilométerekről is látszott, hogy pénteken kora este valami ég Nyujtód környékén. Az eget tűz festette pirosra, ugyanis már Szászfalva bejárata előtt látszott, hogy nagyobb a baj.
Kovászna városában, ahol Háromszéken először mutatták ki a koronavírus-fertőzést, nagy erőkkel dolgoznak az utcák fertőtlenítésén.
Önként jelentkezett a hatóságoknál a koronavírussal fertőzött kovásznai házaspár, azonban nem biztos, hogy a megfelelő időben.
Újabb információkkal keresett meg Virgil Brașoveanu, a koronavírussal kezelt férfi.
Alaptalan vádaskodásnak tartja a koronavírussal fertőzött házaspár, azokat a híreszteléseket miszerint felelőtlenül járkáltak volna a városban és a megyében azután, hogy hazaérkeztek Olaszországból.
A koronavírus-fertőzések elterjedésének megelőzése érdekében a Kovászna Megye Tanácsa és a fenntartásában működő intézmények esetében egy sor azonnali intézkedést vezettek be. Arra kér...
Tegnap hívta össze Gyerő József, Kovászna polgármestere a városi katasztrófavédelmi bizottságot azért, hogy a fürdővárosban megelőző intézkedéseket hozzanak a koronavírus-járvány miatt.
Tegnap délelőtt adták át a tavalyi Tekerj egy jó célért! nevű adománygyűjtő akción összegyűjtött pénzből Kézdivásárhely főterén felszerelt okospadot.
Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján számolt be a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében tett helyi lépésekről.
Tatár Imolát indítja sepsiszentgyörgyi polgármesternek a júniusi helyhatósági választáson a Magyart Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási szövetsége, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ).
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A Gondviselés Segélyszervezet Háromszéki Fiókszervezetének erdővidéki munkatársa, Pájer György kezdeményezésére nemrég a baróti Laura Ház 13 halmozottan sérült fiatalja, nevelőik és néhány szülő kíséretében Székelykeresztúrra látogatott.
Először a maszkokat vásárolták fel Sepsiszentgyörgyön, most a C-vitamin készlet fogy rohamosan a patikákban. A következő napokban más gyógyszerek is jelentősen megfogyatkoznak – vélik a gyógyszerészek.
Kerüljék a szülők a játszótereket, zsúfolt helyeket, játszóházakat és gyermekmegőrzőket – hívta fel nyomatékosan a figyelmet Raed Arafat belügyi államtitkár. Hozzátette, néhány kormányhivatal elrendelte ezt az intézkedést.
Bár kétségkívül vannak nyertesei is a világjárvánnyá nőtt koronavírusos fertőzéshullámnak, a turisták elmaradása megyénkben is erősen sújtja a szállásadókat, de nyilván a személyszállítókat, éttermeket is.
Idén második alkalommal tartanak Visit Covasna Gálát, melynek során Háromszék idegenforgalmi szereplőit díjazzák, de szakmai konferenciákat is szerveznek a turizmus fejlesztésének érdekében.
Újabb koronavírusos esetet diagnosztizáltak csütörtökön Háromszéken. A második fertőzött a szerdán azonosított kovásznai nő férje.
Elővigyázatossági intézkedésként, a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében március 11. és 22. között Sepsiszentgyörgyön bezárják a kulturális intézményeket, a sport- és szabadidős létesítményeket, valamint a bölcsődéket, és óvatosságra intik az egyházakat is, közölte a városháza.
Egyelőre kutyavacsorája a nyári önkormányzati választások megtartása is, de biztos, ami biztos, az érdekelt politikai alakulatok összeállították jelöltlistáikat. Tegnap Kézdivásárhelyen két helyszínen is.
A koronavírus terjedésével kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt március 11-étől 22-éig felfüggesztik a jegyeladást a 2020-as Szent György Napok kulturális hetének előadásaira – közölték a szervezők.
Egyes elemzések, statisztikák szerint az Európai Unió tagállamai közül Románia az első helyet foglalja el a korai gyermekhalandóság terén.
Napok kérdése, és Sepsiszentgyörgyön is kannabiszolajra alapozó konzultációs iroda nyílik. A hely érdekessége, hogy a Romániában egyedüli – Amerikában is képzett – jogosult szakember dr. Costin Militaru, az orvosi kannabisz legalizálásáért zajló harcok egyik meghatározó alakja állítja majd fel a kezeléseket.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Egyre szélesebb körű a kézdivásárhelyi kórház szolgáltatása: nemrég az egészségügyi intézményben olyan ortopédiai műtétet végeztek el, amilyenre eddig csak megyeközpontokban volt lehetőség.
Lapzártáig 38 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, jelentette be a Stratégiai Kommunikációs Csoport, és kora délután már az első Kovászna megyei fertőzés is igazolódott. Ugyancsak lapzártáig 12 678 elkülönített személyről tudtunk, 569 volt karanténban, elhalálozás nem történt.
Csak online fogadják az egyszerű elektronikus útlevél és az ideiglenes útlevél igényléseket március 31-éig, a koronavírus terjedésének fékezése érdekében hozott korlátozások miatt. Az okirat átvétele sorszámmal történik – tájékoztat a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal.
Egy 53 éves kovásznai nőnél mutatták ki szerdán a koronavírus-fertőzést. A nő március 8-án érkezett haza Olaszországból és otthoni elkülönítésben volt – jelentette be a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Szerdán reggel riasztották a háromszéki rendőröket, hogy a sepsiszentgyörgyi Olt utca, és a Grigore Bălan út kereszteződésében, a villanyrendőröknél közúti baleset történt.
Amennyiben hinni lehet a közösségi oldal erdővidéki közlekedési híreket megosztó csoportjának, a Millennium park, illetve a Szabadság tér környékén parkoló autókból hétfőre virradóra ismeretlenek kettőt is felborítottak, lefűrészelték a katalizátorukat, illetve egyéb károkat is okoztak.
Március 11-éhez, a nemzeti szakmai naphoz kötődően, illetve azt megelőzően Sepsiszentgyörgy több szakközépiskolájában tartottak mesterségekhez kapcsolódó rendezvényeket. A Berde Áron Gazdasági Líceumban is sürögtek-forogtak a jövendő mesterek.
Nagy gondot okoz a szülőknek megoldani a gyermekfelügyeletet a kormány által elrendelt egyhetes – de nagy valószínűséggel meghosszabbított – kényszerszünet alatt. Több esetben ennek anyagi vonzatai is húsbavágók, felírhatók a gazdasági károk sorába.
Tegnap sajtótájékoztatón mutatkoztak be a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttosztályának orvosai. A 33 ággyal működő osztály szakemberei, személyzete gondoskodik mind az egészséges, mind a koraszülött, beteg újszülöttekről is.
Harmincnál is több jelöltlistát és polgármesterjelöltet kíván indítani az újonnan alakult Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a háromszéki helyhatósági választásokon – jelentette be hétfőn Bálint József, a két párt alkotta szervezet megyei vezetője Sepsiszentgyörgyön.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Székelyföld erőltetett és mesterséges elszegényítése ellen tiltakoztak, és a régió autonómiája mellett foglaltak állást mindazok, akik a sepsiszentgyörgyi Turul szobor mellett gyűltek össze kedden a Székely szabadság napja alkalmából.