Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb jó cél valósult meg

Újabb jó cél valósult meg Kovászna megye

Tegnap délelőtt adták át a tavalyi Tekerj egy jó célért! nevű adománygyűjtő akción összegyűjtött pénzből Kézdivásárhely főterén felszerelt okospadot.

Hirdetés
Hirdetés

– Örömünkre szolgál, hogy Háromszéken újszerű dologgal rukkol elő Kézdivásárhely, ugyanis a megye első okospadját itt helyezik üzembe – hangsúlyozta az átadón Bereczki Kinga, a gyűjtést megvalósító Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) elnöke.

Hozzátette, tavaly a céhes városbeliek két jótékony célért tekertek, a speciális óvoda udvarán létrehozott, tavaly átadott játszótérért, illetve az újonnan átadott okospadért. Megjegyezte, utóbbi megvalósítása rendkívül időigényesnek bizonyult, és miután számos ajánlatot mérlegeltek, az önkormányzattal egyeztetve úgy döntöttek, helyi erőkkel hozzák létre a technikai eszközt.

– Végül egy saját prototípust dolgoztunk ki, az itt látható, a helyi „tekerők”, önkormányzat, civil szervezetek és cégek közreműködése eredményeként megvalósult igazi helyi terméket, és kívánom, használják örömmel, és legyen dísze a városnak – mutatta be a padként, illetve munkaasztalként is használható, 4 USB csatlakozóval, 4 hálózati csatlakozóval és wifi-erősítővel, továbbá automatikus világítással ellátott alkalmatosságot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 15., 19:47
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Tényleg csak ez hiányzott innen: vannak munkahelyek, jók az utak, a vízhálózat, dübörög a gazdaság! Mintha Veoreca visszatért volna!

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 10:14
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Csak teljen bele két – három hétvége mikor a búsabb természerűek elindulnak hazafelé a Bűjdosóból s megpihennek ezen a padon, esetleg fel se állnak amíg…

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 11:53
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Annyira röhejes ez az okospad, még az elnevezése is. Mert egyszerű utcai fém- és deszkacuccról van szó, ami mellé tettek pár stekkert és usb-csatlakozót. Ettől okos. Ha legalább egy kijelző lenne, vagy valami billentyűzetre hasonlító dolog, még beleférne az „okos” jelző talán. De néhány dugasz egy kőoszlopon? Legyünk komolyak. Ennyi erővel az előszobám fala okosfal. Ott is van stekker, router, és elosztó. Nem látom át, hogy ez igazán kinek hasznos.