Édesebb a hazai győzelem
A sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor a hétvégén Jósikafalván (Beliş) rajtolt fél-ironman versenyen, amely egyben a Román-kupa sorozat második fordulóját jelentette.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor a hétvégén Jósikafalván (Beliş) rajtolt fél-ironman versenyen, amely egyben a Román-kupa sorozat második fordulóját jelentette.
A sepsiszentgyörgyi Sport-All SC karateszakosztályának versenyzői augusztus 1-én kezdték el alapozó edzéseiket és egyben felkészülésüket a szeptember elején kezdődő versenyszezonra.
Huszonnégy idegenlégiósnak küldött értesítést a lehetséges meghívásra Cosmin Contra, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Szeptember elején a háromszoros Eb-győztes Spanyolország érkezik Bukarestbe.
Az eredetileg augusztus 22-ei jelentkezési határidőt szeptember 11-ig hosszabbították meg a Visit Covasna Marathon szervezői.
Az Astra Giurgiu és Viitorul közti 1–1-es döntetlennel zárult a labdarúgó élvonal 6. fordulója, az I. ligába két év után visszatérő Iulian Tamaș rögtön góllal mutatkozott be új csapatánál, igaz, öngóllal.
Hazai és nemzetközi sportesemények pár mondatban.
A nyári szünetben sem pihennek a Kézdivásárhelyi SE tekeszakosztályának tagjai, akik folyamatosan edzenek és különféle barátságos versenyen szerepelnek.
Hétvégén megkezdődött a labdarúgó IV. liga 2019–2020-as szezonja Háromszéken.
A Kovászna Squash SKE és a Huni Squash School augusztus 5–16. között ifjúsági játékosoknak tartott edzőtábort.
Hazai és nemzetközi sporthírek pár mondatban.
Két csoportba osztották a másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokság tizenegy csapatos mezőnyét, az egyikbe szinte teljesen székely alakulatok kerültek.
A IV. ligás Viitorul Curiţa otthonában elért múlt heti 1–0-s győzelmének köszönhetően a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata továbblépett a Román-kupa 3. fordulójába, ahol már II. ligás ellenfelet is kaphat a sorsoláson.
Továbbra is várat magára a Sepsi OSK első hazai győzelme a 2019-es esztendőben, de sebaj, a döntetlenben is ki lehet egyezni, főleg, ha azt a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR ellen éri el a csapat.
A Sepsi–SIC kézdivásárhelyi születésű játékosát is behívta a felnőtt női kosárlabda-válogatottba az új szövetségi kapitány, Ayhan Avci.
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub asztalitenisz-szakosztálya három versenyzővel képviseltette magát hétvégén, a 9. ISK Székelyudvarhely Kupa elnevezésű nemzetközi utánpótlás viadalon, amely kizárólag fiúknak szólt.
Ötödik helyen végzett sprintben és nyolcadikon keirinben (motorfelvezetéses üldözőverseny) Szabó Norbert a Lvovban rendezett ukrán nemzetközi pályakerékpáros-bajnokságon.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban
Még jóformán le sem csengett a 3×3-as női kosárlabda-bajnokság, a szövetség a hétvégén újra pályára parancsolja a csapatokat, ugyanis szombaton és vasárnap rendezik meg a félpályás szakág 2019-es Román-kupa kiírásának nyitófordulóját.
Tizenöt csapat részvételével hétvégén elkezdődik a labdarúgó IV. liga 2019–2020-as idénye. A később rajtoló V. ligában nyolc csapat mérkőzik majd egymással.
Szenved az Európa Liga-selejtezőben érintett két román klubcsapat az I. ligában, a Sepsi OSK-val szemben fejet hajtó Krajova után a FCSB is kapitulált, mégpedig Giurgiuban, ahol vendéglátóként vesztette el a Voluntari elleni mérkőzést.
Nyolcadik helyen végzett a román kosárlabda-válogatott a húsz év alattiak koszovói rendezésű, női B-divíziós Európa-bajnokságán.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban
Két félszakasszal ért véget a XIII. Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelyet az osztrák Hrinkow Advarics Cycleang német sportolója, Jonas Rapp nyert meg.
Nem tekinthető kimondottan Fortuna kegyeltjének a Sepsi OSK, amely a múlt heti, Viitorul elleni összecsapást követően tegnap délután Krajova vendégeként lépett pályára, szombaton pedig már a címvédő Kolozsvárt fogadja.
A négy legjelentősebb – angol, német, olasz, spanyol – európai labdarúgó-bajnokságot tekintetbe véve jelenleg a három legmagasabb értékű játékos egy angol, egy egyiptomi és egy argentin.
Sikerrel zárta fennállása első hazai II. ligás mérkőzését az FK Csíkszereda, amely szombaton délben magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a Bukaresti Metaloglobus felett.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) nemrég nyilvánosságra hozta a III. liga csoportbeosztását, a Kézdivásárhelyi SE az előző évekhez hasonlóan ezúttal is az 1-es csoportban szerepel.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Nagyszerű időben kezdődhetett el szerdán este Sepsiszentgyörgyön a XIII. Székelyföld Kerékpáros Körverseny, amelyen az előzetes elvárásoknak megfelelően 18 csapat vesz részt összesen 100 sportolóval.
Nehéz kiszállásra készülhet az egyelőre még nyeretlen Sepsi OSK a labdarúgó I. liga 5. fordulójában.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Szeptember 20–22. között rendezik meg a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok tizenharmadik kiadását. Családi programok, hőlégballon, autószimulátor, gokart, street workout, retroautó-show, sportágválasztó, jégdiszkó – többek között ilyen programok szerepelnek az év legjobb háromszéki sportrendezvényén kínálatában.
Kézdivásárhelynek nem lesz élvonalbeli csapata, noha a KSE kiérdemelte a feljutást, anyagiak hiányában nem vállalja az indulást.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Mával kezdődik a térség legjelentősebb nyári sporteseményének, a Székelyföld Kerékpáros Körversenynek a 13. kiadása.
Az Astra FCSB felett aratott 2–1-es győzelmével zárult az I. liga 4. fordulója, a fővárosi alakulat sorozatban negyedik tétmérkőzése óta nyeretlen: az Alaskert elleni Európa Liga-selejtező fiaskó után a bajnokságban is egy döntetlent és zsinórban két vereséget jegyzett a Becali-gárda.
Győzelemmel felérő döntetlent játszott a listavezető Viitorul ellen a Sepsi OSK, a piros-fehérek a mérkőzés legutolsó percében mentettek pontot Hagiék ellen.
Szombaton a kurtapataki Zonda Lovarda szolgált helyszínéül a IV. Székelyföldi Regionális Díjugrató Kupa 5. fordulójának.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Október 17-én az Artego Bydgoszcz vendégeként kezdi meg szereplését a női kosárlabda Európa-kupa 2019–2020-as idényében a Sepsi–SIC, míg első hazai mérkőzésüket október 23-án vívják a sorozatban, mégpedig a vendég Galatasaray ellen a Sepsi Arénában.
A jelek szerint a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) megszünteti a női kosárlabda másodosztályt, ugyanis azzal együtt nem gyűlne össze elég csapat a Nemzeti Liga lebonyolítására.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Zsinórban három döntetlen után vasárnap 21 órakor az előző idényben bronzérmes Viitorul ellen igyekszik megőrizni idei veretlenségét a Sepsi OSK, a labdarúgó I. liga 4. fordulójában.
Az idény első hivatalos tétmeccsét játszotta szerdán délután a megyei kupagyőztes Papolci FC és a III. liga augusztus közepi rajtjára készülő Kézdivásárhelyi SE, Papolcon, a labdarúgó Román-kupa első körében.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban
Készen áll a korosztályos B-divíziós Európa-bajnokságra a román női U20-as kosárlabda-válogatott, amely augusztus 1-én utazik Koszovóba, ugyanis 3. és 11. között Pristinában rendezik a húsz év alattiak kontinenstornáját. A keretet a Sepsi–SIC két, illetve a KSE egy játékosa erősíti.
A harmadosztályos KSE és a IV. ligás Papolc ma délután játssza idénybeli első tétmérkőzését, mégpedig egymás ellen, a labdarúgó Román-kupa országos selejtezőjének első fordulójában. A megyei kupagyőztes Papolc lesz a házigazdája a 17.30-kor kezdődő találkozónak.
Harmadik találkozóját is megnyerte a Viitorul és Krajova labdarúgócsapata, így a két együttes hibátlan mérleggel vezeti a tabellát, az ellentétes póluson Hermannstadt, az újonc Clinceni és a szépreményű Dinamo áll, egyikük sem szerzett pontot ebben az I. ligás idényben. A Sepsi OSK a harmadik bajnokin is ikszelt, míg FCSB egy-egy döntetlen és győzelem után az első vereségét is elszenvedte.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban