Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megalapozták a szezont

Megalapozták a szezont Sport

A sepsiszentgyörgyi Sport-All SC karateszakosztályának versenyzői augusztus 1-én kezdték el alapozó edzéseiket és egyben felkészülésüket a szeptember elején kezdődő versenyszezonra. A karatékák a jövő évi korosztályos budapesti Európa-bajnokságra szeretnének kijutni.

Az egy hónapos intenzív munka első két hetét a csapat az alföldi Gyomaendrődön töltötte (Békés megye), ahol budapesti csapattársaikkal közösen készülhettek. A háromszéki különítmény ezúttal 28 főt számlált, ennyivel „járultak hozzá” a közel 80 fős összlétszámhoz. Az edzői csapatot Fischerné Miklós Nikolett, Fischer Mihály, Rusznyák Dániel és Vass Hunor edzők alkották, akik három korcsoportban irányították a felkészülést.

– Július végén kapott a csapat egy tíznapos pihenőt, ezt követően vettünk részt az MTK Budapest felkészítő edzőtáborában – részletezte Vass Hunor szakvezető. – Idén bővítettük a részvételi keretet, ezzel is helyet adva utánpótláskorú versenyzőinknek, akik nagyszerűen vették a felkészülés nehézségeit. A 15 napos edzőtábor elérte célját, azaz sportolóink kaptak egy nagyszerű alapot, mind fizikálisan, mind mentálisan. A munka finomító és élesítő része nemrég kezdődött el. Az hazaérkezésünket követően napi két edzés formájában folytatjuk a felkészülést.

Hirdetés
Hirdetés

Az idei versenyév meglehetősen bővelkedik kihívásokban. Szeptembertől kezdődik a 2020-as korosztályos EKF Európa-bajnokság kvalifikációs versenysorozata, amely számos külföldi megmérettetést (Budapest Open, Croatian Open, Polish Open és Slovenia Open) jelent a karatékáknak. A jövő évi korosztályos EKF Európa-bajnokságnak Budapest ad otthont 2020. február 7–9. között.

– Kiemelten kezeljük ezt a kvalifikációt, ugyanis nem mindennapi dolog, hogy Budapest rendezhet egy ilyen rangos eseményt (legutóbb 2013-ban adott otthont felnőtt Eb-nek a magyar főváros), és itt képviselhetjük nemzetünket. Ami a kvalifikációra esélyes sepsiszentgyörgyi sportolókat illeti, jelen pillanatban számuk 8–9 főre tehető – véli edzőjük.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a klub kiválósága, Bartos Norbert (kadet +70 kg) képviseli Magyarországot az októberben megrendezendő korosztályos világbajnokságon, amelyet a dél-amerikai Santiago de Chilé-ben rendeznek.

– Szeretnénk külön köszönetünket kifejezni partnereinknek, akik anyagilag járultak hozzá csapatunk felkészülési költségeihez (Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa, Orex, Comert Ata, Simiro, Eniplast, Sport Világ, Maravet, RGT és Bóbita Egyesület), illetve a szülőknek folyamatos áldozathozatalukért – összegzett Vass Hunor.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás