Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bravúros pontszerzés

Bravúros pontszerzés Sport

Továbbra is várat magára a Sepsi OSK első hazai győzelme a 2019-es esztendőben, de sebaj, a döntetlenben is ki lehet egyezni, főleg, ha azt a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR ellen éri el a csapat. A piros-fehér mezesek veretlenek a pontvadászatban, ráadásul hat pontot szereztek az európai kupaselejtezőkben érdekelt együttesek ellen: 0–0 a FCSB-vel, 2–2 a Viitorullal, 1–0 Krajovával és szombaton 1–1 a CFR-el.

Az eddigiekben megszokott 4–2–3–1 helyett 4–4–2-es felállásban állt ki a címvédő ellen szombaton este a Sepsi OSK, míg a kolozsváriak jó szokásukhoz híven, a második sorukat küldték pályára a bajnokin, lélekben már a keddi, Slavia Praha elleni BL play-off meccsre hangolva. Sokat elmond a CFR játékoskeretéről, hogy a „tartalékosok” is az élvonal legjobbjai közé sorolhatók…

A sepsiszentgyörgyi együttes az ezt megelőző hét találkozón egyszer sem tudott pontot szerezni a fellegváriak ellen, így érthető módon megilletődötten kezdett, és az első félórában alárendelt szerepet játszott. A bajnokcsapat alig tíz perc után már vezetést szerzett, Pereira beadásánál Fejér rosszul mozdult ki, a szemfüles Păun pedig estében a hálóba továbbította a labdát (0–1). A házigazdák a 31. percben egyenlítettek, amikor Dylan Flores szabadrúgásból megszerezte első gólját a Sepsi OSK színeiben.

Szünet után magasabb fokozatra kapcsolt Dan Petrescu együttese, Fejér Béla bravúrjaira volt szükség ahhoz, hogy ne változzon az eredmény. A zabolai hálóvédő előbb Costache lehetőségénél, majd Hoban távoli lövésénél védett parádésan, így az előző fordulóbeli elismerés után ezúttal is joggal pályázik a forduló kapusa címre. A szentgyörgyieknek mindössze egy lehetőségük volt, Carnat távoli próbálkozása kevéssel ment fölé. Maradt az 1–1, továbbra is veretlen mindkét csapat, a CFR az első, az OSK a hetedik helyen áll. A szentgyörgyiek legközelebb az Academica Clinceni vendégei lesznek, szombaton 15.30-tól.

[reklám]

– Számunkra elfogadható eredmény született, mivel Kolozsvár egy olyan játékoskerettel rendelkezik, amely lehetőséget ad két különböző csapat felállítására. A taktikánk jó volt, sajnos túl hamar hátrányba kerültünk, azonban ezt követően a labdarúgók játékba lendültek, és egyenlíteni tudtunk. Fejér Béla nagyon jól védett, minden tőle telhetőt megtett ezen a mérkőzésen, így sikerült pontot szereznünk. Úgy gondolom, igazságos eredmény született, győzni szerettünk volna, ami most nem jött össze, viszont a mutatott teljesítmény reményt keltő a folytatásra nézve. Az utolsó 15 percében éreztem, hogy egy olyan stabil csapat áll rendelkezésemre, amilyet szerettem volna, hiszen amellett, hogy jól védekezik, képes mindig veszélyesen támadni” – fogalmazott a meccs után László Csaba vezetőedző.

Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 6. forduló: Sepsi OSK–Kolozsvári CFR 1–1 (1–1).

Sepsiszentgyörgy, mintegy 4000 néző. Vezette: Kovács István (Nagykároly). Sepsi OSK: Fejér – Ștefan, Tincu, Barišić, Dimitrov (Bouhenna, 67.) – Carnat, Flores, Vașvari, Kilyén (Gál-Andrezly, 15.) – Karanović (Salli, 73.), Šafranko. Vezetőedző: László Csaba. Kolozsvár: Vâtcă – Butean, Mureșan, Cestor, Peteleu – Itu (Aurelio, 72.), Hoban, Păun – Pereira (Țucudean, 85.), Rondón, Costache (Petrila, 69.). Vezetőedző: Dan Petrescu. Gólszerzők: Flores (31.), illetve Păun (10.). Sárga lap: Barišić (45+1.), illetve Costache (30.), Păun (35.), Cestor (58.), Butean (86.).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások