Röviden

Még a végén a Honvéd kérhet bocsánatot

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) eljárást indított a Budapest Honvéd ellen a Krajova elleni EL-selejtezőn történtek ügyében – jelentette be a kispesti klub. A nemzetközi szövetség kedden délelőtt arról tájékoztatta a Honvédot, hogy a Krajova 60 ezer eurós és három zárt kapus meccses büntetéséből a harmadik meccset két évre felfüggeszti, továbbá „nem megfelelő magatartás, illetve szurkolói rigmusok miatt” eljárást indítanak a magyar csapat ellen. „Az lesz a vége, hogy nekünk kell még elnézést kérni, mert félnünk kellett” – fogalmazott a kispesti klub első embere, aki kijelentette, nem hagyják annyiban a dolgot, és keresik a jogorvoslati lehetőségeket, miután az UEFA elutasította a piros-feketék óvását. Az Európai Labdarúgó Szövetség etikai és fegyelmi bizottsága szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.

Mint ismeretes, a Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel búcsúzott a múlt csütörtöki visszavágón a Krajovával szemben a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. A találkozó 120. percében hanggránát sebesítette meg a játékvezetőt, ami után több mint fél órát állt a játék, mielőtt a büntetőpárbajra sor került volna – állítólag nem épp sportszakmai indokok miatt folytatódott a találkozó, a helyi csendőrség a résztvevők biztonságát szem előtt tartva kérte, nehogy félbeszakítsák.

Celtic ellen a CFR

Kemény csata vár ma a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatára a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, Dan Petrescu edző legénysége a Celtic Glasgow-val mérkőzik 21 órától. A két alakulat korábban még nem játszott egymás ellen, ugyanakkor mindkét csapat veretlen sorozat után várja a mai csatát. A skótok a BL-selejtező előző két körében oda-visszavágón verték bosnyák és észt ellenfelüket, múlt szombaton pedig honi bajnoki nyitányon héttel szórta meg otthonában a vendég St. Johnstone csapatát. Igaz, a CFR is jól áll a győzelmek szempontjából: a honi bajnokságban veretlen, a BL-selejtezőkben pedig csak a Maccabi Tel-Aviv vendégeként ikszelt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.