Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még lehet jelentkezni

Meghosszabbították a határidőt, így augusztus 15-ig lehet jelentkezni a Fitness Tribe kihívására, a Sugás 24H hobbi endurance bicikliversenyre. A versenyt az a csapat nyeri, amelyik a legtöbbször biciklizik le és fel Sugásfürdőn, a Honvéd-kút és az Erzsébet-forrás között, 24 óra leforgása alatt.

Az esemény augusztus 24-én 9 órától augusztus 25-én 9 óráig (24 óra) tart. A versenyre kétfős csapatok jelentkezhetnek, akik egyszerre indulnak. A szervezők minden egész (Csaba-forrás – Erzsébet-forrás – Csaba-forrás) kört számolnak, melyet a csapat mindkét tagja együtt megtesz. Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy nem számít megtett körnek az, amit a csapat egyik tagja egyedül, vagy több mint 45 mp érkezési különbséggel tesz meg. Ezeket ellenőrzik az Erzsébet-forrásnál és a Csaba-forrásnál kialakított ellenőrzőpontoknál.

A szervezők a biztonsági szabályokra is felhívják a figyelmet: sisak, fényvisszaverő ruha viselete, illetve az első–hátsó lámpa a kerékpáron kötelező. Ugyanakkor minden forgalmi szabályt be kell tartani, az út nem lesz lezárva a rendezvény időtartamára, ezért fontos, hogy mindenki a számára kijelölt, menetiránynak megfelelő sávban haladjon.

Birtalan Csanád, az esemény egyik szervezője elmondta: augusztus elseje volt az utolsó jelentkezési nap, de meghosszabbították a határidőt, így 15-ig lehet iratkozni. Eddig 14 csapat nevezett be, de szeretnék, ha legalább annyian lennének, mint tavaly, amikor 21 csapat méretkezett meg.

Tavaly, a résztvevők egy nap alatt 158-szor teljesítették a Honvéd-kút és az Erzsébet-forrás közötti távot, így 1516,8 kilométert bicikliztek. Legtöbbször a Daniela Csoma–Răzvan Schuler alkotta csapat tekert Sugásfürdőre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük