Belehalt a verésbe
Egy 51 éves, bodzafordulói nő belehalt sérüléseibe, miután férje megverte.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Egy 51 éves, bodzafordulói nő belehalt sérüléseibe, miután férje megverte.
Minden szempontból sikeresnek értékelték a 6. SIC Feszt– Székelyföldi Szabadegyetemet a szervezők.
Vasárnap egy figyelmetlen traktorista járművével összetörte a székelytamásfalvi székelykaput, amit 12 éve állíttatott az önkormányzat.
Áramszállító és -elosztó cégeket, de hő-, víz-, illetve légkondicionáló berendezéseket szállító, forgalmazó egységeket is ellenőriz a háromszéki munkafelügyelőség.
Szűk sajtórészvételen kívül senki sem volt kíváncsi a határon túli románok minisztériuma által, a prefektúra közreműködésével szervezett Szerezz információt itthon, utazz külföldre biztonságban! című kampány második kiadására.
Életét vesztette egy 51 éves nő hétfőn Bodzafordulón az agresszív férjétől elszenvedett bántalmazás nyomán. A férfit 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
Románia az Európai Unió (EU) legveszélyesebb országa a kerékpárosok számára: 2017-ben egymillió lakosra számítva tíz biciklis vesztette életét a közutakon.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Államalapító Szent István alakját idézték meg Szolnokon is, Sepsiszentgyörgyön is, mielőtt megszentelték volna az idei esztendő kenyerét.
Augusztus 20-án, az államalapító Szent István királyunk ünnepén szokás szerint a háromszéki Szentföld csücskébe, a kézdiszentléleki Perkőre gyűltek a zarándokok
Mint arról már beszámoltunk, a Közüzemek Rt. sepsiszentgyörgyi udvarán több alkalmazott gyűlt össze a szakszervezet vezetésével, és az ideiglenesen kinevezett vezérigazgatónak sorolták fel gondjaikat.
Ma kezdődött meg a pótérettségi. Háromszéken a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában rendezték be az egyetlen vizsgáztató központot.
Országszerte több ezer iskola működik tűzvédelmi és egészségügyi engedély nélkül – derült ki hétfőn a Mihai Fifor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter által összehívott videokonferencián.
Bár jelentősen növekedett a Háromszékre látogató hazai turisták száma, a külföldiek elkerülik a térséget.
Az augusztusi madárvonulás tükrében átlag napi 8–12 segélyhívást jegyeznek a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület munkatársai: a lakosság számos sérült madár miatt telefonál, lapunk pedig az ilyenkor szükséges intézkedésekről érdeklődött.
Valódi homokozó lett az eddig csak idézőjelben használt homokozóból Sepsiszentgyörgy főterén.
Névcédulával ellátott iskolatáska külön lányoknak és fiúknak, grafit és színes ceruza, tolltartó, szendvicses doboz és üzenőfüzet – ezekből a hasznos taneszközökből áll a megyei önkormányzat idei Iskolatáska-programjának csomagja.
Pénteken, a sepsiszentgyörgyi székhelyen több mint egyórás munkabeszüntetéssel tiltakoztak a Közüzemek Rt. dolgozói, akik Kozsokár Attila ideiglenesen kinevezett vezérigazgatónak panaszkodtak.
Mintegy 10 éve született meg a szándék, hogy Bikfalvát felvétessék az UNESCO világörökségi listájára. A sok feltétel teljesítése igen időigényes, de szépen haladnak.
Kovászna megyében túlzottan elszaporodott, az emberek életét és javait veszélyeztető medvék kapcsán, azonnali intézkedésre szólítja fel a környezetvédelmi minisztert hétfőn küldött levelében Benkő Erika.
Vasárnap este kettős gyilkosság rázta meg Felsőcsernáton lakóit: a helyi 29 éves R. Gigel először a 65 éves M. Andrással, majd a 69 éves tőszomszédjával, P. Andrással is végzett.
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub asztalitenisz-szakosztálya három versenyzővel képviseltette magát hétvégén, a 9. ISK Székelyudvarhely Kupa elnevezésű nemzetközi utánpótlás viadalon, amely kizárólag fiúknak szólt.
Magasztos esemény volt a székely zászló avatása Mikóújfalu ünnepén, melyen a megyei önkormányzat képviselői mellett a község magyarországi testvértelepülésének küldöttsége is jelen volt.
A magyar államalapítás ünnepén, Háromszék 27 településének legmagasabb pontján egyszerre lobbannak fel az őrtüzek.
Több kisebb horderejű ügyben döntött a sepsiszentgyörgyi tanács szerdai rendkívüli ülésén.
Holnap van augusztus 20-a, Szent István ünnepe, a magyar király emlékének Gelence is méltóképpen adózott: tegnap a napközi otthon mellett a plébánia kertjében szobrot avattak.
Egy fiatal háromszéki egyesület mert nagyot álmodni, ennek eredményeképpen valósult meg a szombati Tündérvár családi fesztivál.
Szombaton Sepsiszentkirályban ökumenikus istentisztelettel kezdődött az államalapító Szent István király emlékünnepe. A búcsú végén megkoszorúzták a helyi református templomkertben található Szent István-szobrot.
Tudomásunk szerint a kézdialmási Tódor Antal büszkélkedhet Kézdiszék legidősebb polgárának a címével. A századik születésnapját szombaton betöltő öregurat vasárnap délelőtt köszöntötték fel.
Országos és nemzetközi kutyakiállítást szervezett a Kovászna Megyei Ebtenyésztők Egyesülete a bodoki sportpályán, augusztus 17–18-án.
Tegnap újra számos értékes nyereményt osztott ki lapunk a hűséges olvasóinak, előfizetőinek. Ezúttal 27 díj talált gazdára, a megye minden sarkába szétszórva.
Mint arról lapunk már beszámolt, vasárnap Gelence környékén, az erdőben zuhant szakadékba egy terepjáró, sofőrje szerencsére időben kieset az autóból, így – ugyan súlyos sérülésekkel, de – élve megúszta.
A Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó nagyvállalattal bátran szembemenő Hans Hedrich környezetvédelmi aktivistának most ki kell fizetnie egy 2016-ban elveszített pere költségét, ellenkező esetben a szülei által nagy anyagi erőfeszítések árán vásárolt házát elveszítheti.
Egy hőközpontot már átalakítottak, és úgy tűnik, még egy szégyenfolt eltűnik Kézdivásárhelyről, ugyanis az önkormányzat pályázatot nyert a Stadion utcában levő régi épület felújítására és átalakítására.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Hétfőre virradóra közel kétszáz kilós kocát gyilkolt le a medve Csernáton központjában, másnap éjjel elcsatangolt marhát ütött le és ölt meg Bardoc közelében, szerdára virradóra Felsőcsernátonban hasogatott meg egy szép disznót, amit aztán el kellett pusztítani.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
A növények többlettömege az üvegházhatású gázok további mennyiségét kötheti meg, ez lassíthatja a klímaváltozást – írta egy nemzetközi kutatócsoport a Nature Climate Change című szaklapban.
Tartalékos önkénteseket toboroz a román hadsereg (képünk). A tartalékos önkéntest arra képezik ki, hogy szükség – főleg katasztrófa vagy fegyveres konfliktus – esetén képes legyen átvenni a neki megfelelő rangú aktív katona helyét.
Hosszas egyeztetések után eldőlt: mégsem Sepsiszentgyörgyön, hanem Szolnokon sütik idén, Szent István-napján a Kárpát-medence kenyerét. Eddig is csak a helyszín volt kétséges, a péket ismertük: Diószegi László.
Hétfőn kezdődött a céhes városbeli Zarah Kids székházban az RMDSZ kézdivásárhelyi nőszervezete által harmadik alkalommal tető alá hozott illemtantábor.
Az ülésen a tanácsosok elégedetlenségüknek adtak hangot, egyrészt Fejér Levente MPP-s polgármestert, másrészt egymást hibáztatták a szerintük egyhelyben való toporgásért.
…döglött béka kuruttyol… A régi, közkedvelt gyermekdalból vett idézettel nagyjából jól jellemezhető az a közállapot, ami Barótot és környékét jellemzi a nyári fürdőzési, strandolási lehetőségek tekintetében.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
A fesztiválközönség korosztályából már kikopott megfigyelőként is úgy tűnt, teljesült a SIC Feszt Székelyföldi Szabadegyetem szervezőinek, a Háromszéki Ifjúsági Szervezet stábjának az a célja, hogy minden tinédzser számára tartalmas időtöltést nyújtsanak, elérhető áron.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Egyre paranoiásabb Dan Tanasă, aki újabban hagyományőrző táborokban látja Románia területi épségére a veszélyt. A blogger legutóbb a zabolai Csipkésben megszervezett Őseink és hőseink emlékezete 1848–1849 nevet viselő hagyományőrző-ismeretterjesztő táborra bukott ki.
A sepsiszentgyörgyi közös temetőben számos karbantartási simítást megejtettek, hamarosan jelzésekre történő fakivágásoknak is nekifognak a működtetők – derült ki érdeklődésünkre.
Több mint tíz éve még szenzációnak számított az, amikor Alsócsernátonban, a főúthoz közel egy medve rohant át fényes nappal az egyik ház udvarán, majd a töltőállomás melletti utcában tovább menekült.