Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szépül a köztemető

Szépül a köztemető Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi közös temetőben számos karbantartási simítást megejtettek, hamarosan jelzésekre történő fakivágásoknak is nekifognak a működtetők – derült ki érdeklődésünkre.

Hirdetés
Hirdetés

Több polgár kifogásolta idén, hogy a közös temetőben nem kaszálnak, pedig idén immár harmadik alkalommal is lenyírták a sírok között – fejtette ki kérdéseinkre a köztemető működését irányító Kádár István.

A szakember leszögezte, „elsődleges céljuk a temetőben rendet tartani”, a gondoknál elsősorban a gyakori esőzéseket említette, kitérve arra is, hogy ugyanazok az alkalmazottak – szám szerint négyen – ássák a gödröt, segédkeznek a temetéseknél, akik kaszálnak, a karbantartási munkákat végzik.

– Feltérképeztettük a temetőt, a sírokat számokkal, kódokkal láttuk el, most már tiszta képet kaptunk. A látogatók jelzése nyomán két fát kivágnánk (ezek gyökerei ugyanis benőttek a sírok alá, és a sírkövet feszítik felfele), a többit megnyessük – tette hozzá.

Kádár elmondta, sikerült kiiktatni a nagyobb rongálásokat – korábban állatok mentek be a temető területére és döntöttek le sírköveket –, de a lopások is jelentősen csökkentek a kameráknak, megerősített kerítéseknek köszönhetően. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások