Közvetlen megyetanácselnök-választás
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem támogatja, hogy a megyetanács-elnököket követlen módon válasszák meg. A választási törvényt június 3-i ülésén rendelettel módosította a kormány.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem támogatja, hogy a megyetanács-elnököket követlen módon válasszák meg. A választási törvényt június 3-i ülésén rendelettel módosította a kormány.
A gyógynövények hatásáról, a fitoterápia létjogosultságáról és az ősi gyógyászat praktikáiról szólt a hétvégi gyógynövény-tanfolyam, amelyet az AgroSic Közösségek Közti Társulás szervezett. Az elméleti és gyakorlati képzésen negyven érdeklődő vett részt Kovászna, Hargita és Szeben megyéből.
A nyolcadik tanévet zárta idén a Turulmadár Egyesület keretében működő Berde Mózsa Kör délutáni oktatási programja Sepsiszentgyörgyön. A tevékenységeket jövőben is folytatják.
Uzonbabn XVI. alkalommal is megszervezik a községi napokat. Ezen a hétvégén péntektől vasárnap estig áll a bál, a rendezvénysorozat fő helyszíne az uzoni szabadtéri központ.
Tegnap megvolt az első próbatétel az általános iskolát végző diákoknak, de a kisérettségi román nyelvi vizsgájának mindkét szövegalkotási feladata problémát jelenthetett a nyolcadikosoknak, tudtuk meg a Plugor Sándor Művészeti Líceum magyar tagozaton is tanító romántanárnőjétől, Naum Roxanától.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Sikerült egymásra szervezni Háromszék, sőt Székelyföld, de alighanem Erdély két legjelentősebb lovas rendezvényét: a bodoki nemzetközi fogathajtó bajnokságot és a Székely Vágtát.
Holnap látnak hozzá a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum B-épületének részleges felújításához. A részletekről tegnap sajtótájékoztatón számoltak be az illetékesek.
A székely felmenőkkel rendelkező Balogh Sándor a budapesti Rózsadombon él, de a kilencvenes évek eleje óta önzetlenül segíti a dálnoki faluközösséget.
Két éve indította a Háromszéki Közösségi Alapítvány a háromszéki termékeket, cégeket népszerűsítő, MiNoi nevet viselő kampányt. Ez idő alatt több mint hetven cég csatlakozott a kezdeményezéshez.
Rekordszámú, több mint 300 résztvevője okán is rendkívülinek bizonyult a 25., jubileumi Széchenyi-bál, melyre vasárnap délutánra voltak hivatalosak Háromszék legifjabb és majdnem olyan fiatal „nemes kisasszonyai, asszonyai és nemes urai”.
Hihetetlen a fészekhez való ragaszkodás a gólyáknál, és nemcsak náluk: ennek lehetnek most szemtanúi azok a madárbarátok, akik a hím, illetve a kiköltendő tojások nélkül maradt – a sepsiszentgyörgyi bekamerázott gólyafészekben lévő – fiatal tojót követik figyelemmel.
Kökös, Lemhény és Kézdialmás polgármesterei után összeférhetetlenség miatt a napokban Bartók Ede Ottó, Dálnok elöljárója is elveszíti tisztségét.
Szabad játék és kreativitás címmel szervez minikonferenciát a sepsiszentgyörgyi Panta Rhei Egyesület a Bethlen Gábor Alap támogatásával június 22-én 9 és 19.30 között a megyeszékhelyi Fidelitas Szálloda konferenciatermében.
„Az erdei utakat milyen törvényes alapon zárják le sorompóval? És ha a lezárt erdőrész mögött van a területem? A sorompókra kell-e építési engedély? Mi történik, ha valaki levágja a sorompót, mert nem tud haladni az úton?” – tette fel a kérdéseket egy olvasónk, lapunk pedig az illetékeseknél kereste a válaszokat.
Egy település életében elengedhetetlen az aktív közösségi élet – ennek megtervezésére és gyakorlására gyűltek össze a tenni akaró nők és férfiak június 13-án, csütörtökön a sepsibükszádi kultúrotthonban. A találkozó alkalmával ezzel a céllal megalakították az RMDSZ sepsibükszádi nőszervezetét.
Kovászna Megye Tanácsa idén először úgy döntött, anyagi elismerésben részesíti azokat a diákokat és felkészítő pedagógusaikat, akik kimagasló eredményeket értek el tantárgy- vagy sportversenyeken.
Miután tavaly júliusban a kormány sürgősségi rendelettel vette ki addigi gondnokaik kezéből a természetvédelmi területeket és a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségére (ANANP) bízta azokat, februárban a rendelet ellen alkotmányossági óvást nyújtottak be.
Valamit nagyon jól csináltak azok a csoportvezetők, akik a Berde Áron Szakközépiskolában szakácsnak, pincérnek tanuló, XI-es diákok szakmai gyakorlatát irányították, mert végzős tanítványaik ezt úgy hálálták meg, hogy pénteken egy saját készítésű ebédre invitálták meg őket. Nem is akármilyenre.
Első írásos említésének 795. évfordulója jegyében teltek Barót idei városünnepének napjai. Barótot Székelyföld legrégebbi településeként tartják számon, ebben a rangsorban csak egy másik erdővidéki település, Miklósvár előzi meg.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Az elkövetkező két hétben Háromszéken is légi úton, repülőből szórnak majd veszettség elleni csalikat, illetve ezzel párhuzamosan – ahol ez indokolt – a kézi erővel történő csali-kihelyezés is zajlik.
2010 után valamelyest alábbhagyott a magyar nyelvű feliratok lefestése vagy a táblák megrongálása, de úgy tűnik, az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos botrány ismét felszínre hozta a „művészi” tehetségeket.
Ha az illetékesek elmondása szerint nem is bevett szokás Háromszéken, de alkalmanként szemtanúi lehetünk a felelőtlen személyek okozta állatkínzásoknak.
Az Erdélyi Református Püspökség, a magyar kormány és a megyei tanács támogatásával zajlik a zabolai vártemplom felújítása, ennek apropóján pedig a Székely Nemzeti Múzeum szakemberei végeznek régészeti feltárásokat.
Szerdán 18 órától a városi művelődési házban irodalmi esttel rajtolt el a vasárnap estig tartó Barót-napok idei kiadása.
Miért egy év az Andrei Șaguna utca felújításának a határideje, és mit, hol dolgoznak a városban, erről tájékoztatott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján.
2015-ben 12 gyerekkel kezdte, négy év után több mint ezerrel zárta after school programját a Keresztyén Diakónia Alapítvány.
Nyáridőben kevés szó esik a hajléktalanokról, pedig számtalan utcalakónak továbbra is kilátástalan az élete.
Tegnap elballagott a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának 35, közigazgatás és környezettudomány szakos végzőse.
Véget ért a tanév, sok szülőnek azonban gondot okoz, hogy mi legyen a gyerekkel a hosszú nyári vakáció ideje alatt.
Ki mondja, hogy nem dolgozik a rendőrség és a csendőrség az úzvölgyi események kapcsán? Tüneményes sebességgel találtak két „törvénysértőt”, az egyik Grüman Róbert.
Történelmi ismeretforrásként és identitáserősítő céllal adományozta a magyar kormány Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai című monográfiasorozat reprint kiadását háromszéki intézményeknek.
Idén június 17–21. között Nagyborosnyó község lakosai számára szerveznek ingyenes szűrőprogramot, amely Kovászna és Jász-Nagykun-Szolnok megyék testvérkapcsolatának jegyében zajlik.
A Hargita megyei csendőrség megbírságolta Grüman Róbertet, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökét arra hivatkozva, hogy a székelyek június 6-i békés tüntetését az úzvölgyi temetőnél nem jelentették be előre a törvényes előírásoknak megfelelően.
Hétvégén díjazták a The Duke of Edinburgh’s International Award személyiségfejlesztő programban résztvevő és azt sikeresen teljesítő Kovászna megyei fiatalokat.
A nemzeti összetartozás operatív programja keretében, amelyet Határtalanul néven ismernek Nagy-Magyarország területén, az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola diákjait fogadták a Székely Mikó Kollégium XI. B. osztályosai.
Törvény tiltja, hogy speciális helyzeteken kívül (például életmentés, sürgősségi esetek), illetve a szükséges engedélyek nélkül motorkerékpárokkal, terepmotorokkal, kvadokkal, terepjárókkal közlekedjünk mezőgazdasági, erdős területeken, így ezeket a járgányokat mindenki a saját felelősségére használhatja az említett területeken.
Egymillió lejes támogatást utalt ki Kovászna Megye Tanácsa, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház működési költségeinek a fedezésére.
Nincs postáshiány Kovászna megyében, viszont folyamatosan alkalmaznak, versenyvizsgák zajlanak a különböző állásokra.
Mint arról már beszámoltunk, múlt pénteken este tűz pusztított Bibarcfalván, egy egyedül élő, 42 éves férfi háza égett ki részlegesen. Annyira tönkrement, hogy újjá kell építeni.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Bár ezzel ellenkező hírek láttak napvilágot, úgy tűnik, mégis újraépítik a bodolai vasúti hidat, amelyet tavaly mosott el az árvíz.
Június 7-én nyolc tanuló vett búcsút a bodoki Henter Károly Általános Iskolától.
Tegnapi sajtótájékoztatóján Bokor Tibor polgármester arra mutatott rá, miként értelmezi a hatalom Romániában a kisebbségi jogokat, a szimbólumok és magyar feliratok használatát.
A megye területén található kutak jóval több mint fele bizonyítottan ihatatlan vizű – tudtuk meg a Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság keretében működő környezet-egészségügyi iroda vezetőjétől, dr. Alina Mihaela Bârzantól.
Jócskán megkésve, de a megyei tanfelügyelőség által beküldött beiskolázási tervet változatlanul elfogadta a tanügyminisztérium, miközben több megyében hullámokat vetett és országos szakszervezeti tiltakozást váltott ki az elméleti oktatásban indított osztályok számának megnyirbálása.
Az oltszemi Mikó-kastély ad teret a hét végén a környék egyik legnagyobb fesztiváljának.
A Székely Hírmondó első száma 1849. június 7-én jelent meg, erre a jeles sajtótörténeti eseményre emlékeztek pénteken a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.