Megyetábla pingálás

Megyetábla pingálás Kovászna megye

2010 után valamelyest alábbhagyott a magyar nyelvű feliratok lefestése vagy a táblák megrongálása, de úgy tűnik, az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos botrány ismét felszínre hozta a „művészi” tehetségeket: lemázolták a bákói határnál levő megyetábla magyar feliratát.

A fotót a közösségi oldalon osztotta meg egy háromszéki illető, aki nem ragaszkodott neve megjelenítéséhez, kérésünkre azt írva, elege van a nyilvánosságból. Bejegyzése szerint a fotót pénteken 17 óra körül készítette, jól látszik rajta a bákói megyehatárt jelző betonmonstrum, illetve a kék színű, román és magyar feliratot viselő judeţul Covasna – Kovászna megye tábla; utóbbi felirat a román trikolór színeivel van lefestve.

Az amatőr festőművész tájékozatlanságát jelzi, hogy a román nemzeti színeket nem helyes sorrendben – balról: kék, sárga és piros – használta, hanem fordítva, így nem csak jólneveltségből, hanem „hazafiságból” is alaposan levizsgázott, hiszen tudta nélkül Brice Marden 1974-es olajfestményének (Red Yellow Blue No. 1) repróját sikerült fémlemezre felvinnie. Amatőr piktorok legutóbb Kézdivásárhelyen tevékenykedtek, 2018-ban a város Sárfalva felőli kijáratánál mázolták le a várostáblát.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 17., 7:11
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Tegnap d.u. 3-kor még nem volt lefestve ,talán az ortodox pünkösdi liturgián valakinek eszébe jutott.a hazaszeretet és néhány pohárka bevétele után cselekedett is.

  • User
    Dátum: 2019. június 18., 12:18
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Aha, és 3 féle színű festékkel jár templomba a művész. A legolcsóbb sprayfesték is 10 lej fölött van, a három tehát jóval 30 fölött. Nem hiszem hogy egyszerű embernek kidobni való pénze van erre a célra. Inkább olyan lehetett a festőművész, akinek erre költségvetése van, nem zsebpénze.

  • User
    Dátum: 2019. június 18., 14:47
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ez ia mar kezd annyira unalmassa valni mint az alairasgyujtesek!! Lehetne , mondjuk, minden megyehatart , helysegnevet jelzo tablara 1-1 kifestos konyvet felhelyezni az alkami muveszek szamara…