Influenza miatti reggeli vizsgálatok
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság keretében működő járványügyi osztály munkatársaitól megtudtuk, Háromszéken „a statisztika szerint jól állunk légúti fertőzések terén”.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság keretében működő járványügyi osztály munkatársaitól megtudtuk, Háromszéken „a statisztika szerint jól állunk légúti fertőzések terén”.
Óriási botrány kerekedett országszerte abból, hogy a kormány belengette: sürgősségi rendelettel tenné lehetővé, hogy perújrafelvételt kérjenek azok, akiket 2014 után a legfelsőbb bíróság öttagú testülete ítélt el.
A magyar kultúra napja alkalmából, az Örökségünk őrei program keretében a kézdivásárhelyi székely katonanevelde és a minorita rendház őrei közös fotókiállítást hoztak tető alá.
Baleset történt péntek éjjel a 11-es országúton, Csernáton bejáratánál. Egy személyautó erősen megrongálódott, de csodával határos módon senki sem sérült meg.
Baleset történt péntek délben a 11-es országúton, a rétyi keresztút közelében. Egy személyt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Sertéspestissel fertőzött vaddisznókat azonosítottak Beszterce, illetve Szilágy megyékben: a háromszéki illetékeseket is aggasztja a vadonban terjedő fertőzés .
Tizenhat tanár jelentkezett mentornak a megyeközpontban induló Tehetséggondozó Központba, mely az év elején kezdte el gyakorlatban is megszervezni tevékenységét.
Huszonnégy tanácstag jelenlétében tartotta januári rendes ülését Kovászna Megye Tanácsa. A testület új tanácsossal bővült, letette az esküt Mike Gabriella, aki a lemondott Morar Cătălin-George helyét vette át a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciójában.
Úgy kellene módosítani az iskolai év struktúráját, hogy az első félév ne szakadjon két részre – közölte Ecaterina Andronescu.
Mintegy 4000, 18 és 25 év közötti NEET-fiatal nyilvántartásba vételét és három év alatt a munkaerőpiacra való bevonását tervezi a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal, egy európai uniós program partnereként.
Az elmúlt év során közel 250 esetben róttak ki büntetést a Kovászna megyei rendőrök a 112-es sürgősségi hívószám indokolatlan tárcsázásáért – számol be a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Csütörtök reggel 6 óra körül értesítették a sepsiszentgyörgyi rendőröket, hogy az 1918. december 1. utcában baleset történt.
Nemes Levente Jászai Mari-díjas színművész, a Tamási Áron Színház volt igazgatója alkotói és társulatépítői tevékenységéért, emberi tartásáért kapta idén a Háromszék Kultúrájáért-díjat, amelyet hagyományosan a magyar kultúra napján adnak át.
Az influenza és felső légúti megbetegedések fokozott terjedése miatt meghatározatlan időre látogatási tilalmat rendeltek el a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház újszülött osztályán.
Furcsállja a legfőbb ügyészség hozzáállását Márton Árpád.
Drágák a sepsiszentgyörgyi ingatlanok, de az albérletek ára is felment az elmúlt időszakban. Ugyanakkor eladó, kiadó lakást alig találni a megyeközpontban, ahol a kereslet nagyobb, mint a kínálat.
Kovászna megyében az állami erdészet az erdős területek 16%-áért felel, vagyis 29 ezer hektárért, de ez a szám folyton változik, mert még mindig tart az erdő-visszaszolgáltatás – közölte az Erdészeti Igazgatóság Kovászna megyei részlegének vezetője, Cornea Emilian.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A paradicsomhoz hasonló, ezúttal a fokhagymatermelést serkentő program indítását tervezi a Mezőgazdasági Minisztérium.
Az Árkos és Sepsikőröspatak határában lévő, mintegy 250 hektáros földterület visszaszerzéséhez kért segítséget az RMDSZ szövetségi elnökétől és parlamenti képviselőitől Kisgyörgy Sándor a Háromszéki Küldöttek Tanácsának (HKT) múlt heti, bővített ülésén.
A Kézdiszászfaluban élő Kovács család tervei szerint idéntől bárki beszerezheti tőlük a házi receptek alapján készülő szörpöket, gyümölcsízeket, kompótokat és savanyúságokat.
2018. október 15-e és november 30-a között zajlott az üzleti tervek versenye a Központi Régió vállalkozásfejlesztési programja, a StartUp Now keretében. Szakmai zsűri választotta ki azt a 40 pályázót, akinek induló vállalkozása 40-40 ezer eurós támogatásban részesül. A legtöbb, 92 pontot elért üzleti tervet Kovács Izolda Katalin közgazdász nyújtotta be.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Talán több figyelmet érdemeltek volna a Háromszéki Küldöttek Tanácsának múlt heti, bővített ülésén azok a polgármesterek, akik hozzászóltak.
Korábban közzétett értesülésünk, miszerint Baróton kétszeresére növekedhet a vízszolgáltatás ára, kiegészítésre szorul.
Tavaly januárban sokan akartak segíteni az akkor kétéves, neuroblasztómával (idegrendszeri daganattal) diagnosztizált sepsiszentgyörgyi Imreh Kincsőn.
Nő a légúti fertőzések száma Háromszéken, illetve országos szinten már huszonháromra emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma.
A dolgok nagyobbik része jó felé halad, csak sokkal lassabban, mint ahogy az természetes lenne egy normális országban – vélekedik Antal Árpád.
A Tamási Áron Színház közönsége a magyar kultúra napján, január 22-én, kedden 20 órától tekintheti meg a Liliom című előadást a színház nagytermében.
Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit Csíkkarcfalván a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és metodikai központja.
Élő zene, lemezlovas, fodrászok, sminkesek, fotósok és vőfélyek hada, illetve virágkötők és dekorációs cégek, menyasszonyiruha-szalonok sokasága várta az érdeklődőket szombaton a kézdivásárhelyi sportcsarnokban.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Követendő példának nevezte az uzoni önkéntes tűzoltókat minden meghívott felszólaló azon a szombati ünnepségen, amit az új garázsuk avatója alkalmából tartottak.
Hosszasan sorolták a problémákat hétvégén Kovásznán a mintegy százezer egészségügyi dolgozót képviselő Sanitas Szakszervezeti Szövetség vezetői.
A Bálványosi Huszárakadémia nyolcadik felvonásán idén 153 hagyományőrző huszár gyarapította elméleti tudását.
A napokban a médiával is ismertette a háromszéki csendőrség a tavalyi év megvalósításait, eredményeit.
A megélhetési provokátorok támadása ellenére, sínen van a szentgyörgyi stadion és a hozzá tartozó ingatlanok átvétele önkormányzati tulajdonba.
Halálos balesetet okozott Torján, majd elhagyta a helyszínt egy 32 éves autóvezető – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kilencven küldöttet delegál az RMDSZ háromszéki területi szervezete a szövetség kolozsvári kongresszusára. A testület azzal a mandátummal bízta meg a résztvevőket, hogy Kelemen Hunort támogassák a szövetség elnökválasztásán.
Az elmúlt tíz évben a város rangját emelő nagy projektek voltak a napirenden, ez áldozatokkal járt más oldalon, 2019-ben azonban az elmaradt apróbb dolgok és az oktatás lesznek az elsőrendűek.
Vízelzárással kezdődik, de akár ingatlanok árverezésével is végződhet a behajtás az adósoktól – tájékoztat a Kovászna megyei közművek.
Erdély egyetlen, Kézdivásárhelyen található Kratochvil Károly-mellszobrára kerültek az emlékezet koszorúi tegnap.
Január 19-én, szombaton Barót önkormányzata harmadik alkalommal szervez jégkarnevált, ezúttal ismét a városi jégpályán, miután a legelsőt, tavalyelőtt még a Keleti-tó jegén tartották.
Olvasónk azt kifogásolta, hogy korán reggel több sepsiszentgyörgyi polgárt, közöttük idős személyt is megbírságoltak, mivel nem takarították el kapujuk elől a havat idejében.
Elkezdődött a szezonvégi árleszállítások időszaka. A kereskedőknek előzetesen be kellett jelenteni az engedményeket, ezen szabály megsértésért súlyos büntetést róhatnak ki.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Regionális Operatív Program keretében pályázik az Állomás negyedi tó felújítására. Nyertes pályázat esetén a munkálatok befejezése 2023-ra tehető.
A székelyföldi autonómia egyik következetes követelője, a hivatásos maratonfutóként ismert Juhos Gábor felajánlotta: akár börtönbe vonulna Szőcs Zoltán helyett.