Felhívás!

Röviden

Elsinkófált iskolaépítés
A baróti RMDSZ-iroda új székhelyének január 15-i avatásán a felszólalók közül majdnem mindenki felelőssé tette Nagy Istvánt, Barót város korábbi (2004–2012 között) polgármesterét azért, hogy vezetése alatt minden fejlődés megállt a városban, ráadásul az iskolaépítést is elsinkófálta, melynek ügyében bűnügyi eljárás folyik. Erdővidék kórházát pedig majdnem bezárták, míg ő volt a polgármester. „Ha nincs az RMDSZ-es Cseke Attila, aki akkor épp egészségügyi miniszterként tevékenykedett, eddig már csak emlék lenne a baróti kórház”– mondta Tamás Sándor megyetanácselnök.
Azt is felrótták Nagynak, hogy városvezetése idején egyetlen négyzetméter aszfaltot sem öntöttek le Baróton, hogy akkor más nem volt a városban, csak cirkusz, úgyhogy „Erdővidék népe megtapasztalhatta, mi a különbség az összefogást és fejlődést felmutató RMDSZ-es városvezetés, illetve mások között, akik csak széthúzást és cirkuszt produkáltak”.
A képbe bekerült Vargyas is, az egyetlen erdővidéki község, amelyet jelenleg nem RMDSZ-es polgármester vezet. „Vargyas község soha nem volt ilyen mélyponton, mint az elmúlt két évben” – hangzott el. Egyik jelenlévő hozzátette: „a vargyasiak most azt a keserű levet isszák, amit korábban a barótiak is Nagy István idejében”. 

Előzetesben a cserbenhagyó
Csütörtök este halálos balesetet okozott Torján, majd elhagyta a helyszínt egy 32 éves sofőr – tájékoztatott Tolvaj-Marin Nicoleta, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője. A 63 éves áldozatot Torja község területén, az úttesten gázolta el egy gépkocsivezető. A rendőrség – amelyet a 112-es sürgősségi segélyhívószámon értesítettek este kilenc óra előtt tíz perccel – 2 óra alatt nyomára bukkant a vétkes sofőrnek, aki olyan ittas állapotban le­ledzett, hogy nem lehetett alkoholszondába fújatni, így kórházba vitték vérvételre. A férfi ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, ittas vezetés és a baleset helyszíne elhagyásának gyanújával indítottak eljárást, illetve pénteken este a Kézdivásárhelyi Bíróság elrendelte a vádlott 30 napos előzetes őrizetbe vételét. A gázolót a megyei fogdába szállították. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.