Traktor ütközött furgonnal, mindkét sofőr megsérült
Kedd délelőtt traktor ütközött kisteherautóval Nagybaconban, a balesetben mindkét sofőr megsérült.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kedd délelőtt traktor ütközött kisteherautóval Nagybaconban, a balesetben mindkét sofőr megsérült.
Szombaton 14.30-kor értesítették a Kovászna megyei közlekedésrendészeket, hogy a 12-es jelzésű országúton, Sepsibükszád településen halálos áldozattal járó közúti baleset történt.
Kedden hajnalban Ojtoznál két autó ütközött, egy személy megsérült a baleset következtében.
Sepsiszentgyörgyön útkereszteződésben ütközött két gépkocsi, a balesetben négy személy sérült meg.
Pénteken reggel két autó ütközött össze a 12-es jelzésű országúton Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda között, Málnás településen, a 26-os kilométerkő közelében. A rendőrség 8 órakor kapot...
Hétfőn 12.30 körül a 13E jelzésű országúton Sepsiszentgyörgy közelében, Szépmezőn egy gépkocsivezető elvesztette uralmát a jármű felett és az úttestről lesodródva egy kerítésnek hajtott.
Teherautó és személyautó ütközött ma délután.
Kedden 13 óra körül Kézdivásárhelyen a Vágóhíd utcai sorompó nélküli, andráskereszttel jelölt vasúti átkelőnél egy kisteherautó ütközött a Regiotrans Bereckből Brassó irányába tartó személyvonatával.
Az országos rendőr-főkapitányság közlekedési infóközpontja szerint vasárnap reggel 9 óra körül a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen egy gépkocsi és egy...
Ma, február 3-án dél körül súlyos közúti baleset történt Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek között, jelenleg még tart a helyszínelés, a forgalom csak az egyik sávon halad.
Az országos rendőr-főfelügyelőség közlekedési központja arról tájékoztat, hogy a Kovászna megyei Rétyen, a 13E jelzésű országúton felborult egy tejjel megrakott tartálykocsi. A balese...
A Máltai Segélyszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a véradók segítségét kéri, ugyanis egyik önkéntese életmentő műtét előtt áll.
Hatan sérültek meg az Aldobolynál történt közúti balesetben január 8-án, vasárnap délután. A helyszínelés idejére a 112-es megyei út érintett szakaszát lezárták, két óra múlva már fel ...
Magasfeszültségű oszlopnak ütközött az a sofőr, aki a rendőrség hang- és fényjelzésének ellenére sem volt hajlandó megállni Kézdivásárhelyen csütörtökre virradóan. Mint kiderült, a fér...
Egy ember meghalt és ketten megsérültek kedd délelőtt egy Szeben megyei közúti balesetben a 106-os jelzésű megyei úton, Dolmány (Daia) közelében, ahol frontálisan ütközött két személyg...
Két ember meghalt és ketten megsérültek kedd reggel egy közúti balesetben Brassó megyében - közölte a rendőrség közlekedési tájékoztató szolgálata, az Infotrafic.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Szerdán délelőtt értesítették a rendőrséget a 112-es segélyhívón, hogy a 11-es országúton, Maksa és Dálnok között sérülttel járó közlekedési baleset történt.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Három személyautó ütközött vasárnap délután a 11-es országúton, Kökös területén. A baleset nyomán egy személy sérült meg, derékfájadalmakra panaszkodott.
Három halálos áldozatot és három sérültet követelő baleset történt vasárnap este a Szeben megyei Fenyőfalva (Bradu) település környékén, az 1-es országút 293-as kilométerénél. Az elhun...
Lesodródott az úttestről és az árokba borult egy személygépkocsi hétfőn reggel, Sepsiszentgyörgy kijáratánál.
Megcsúszott és egy jelzőlámpánál várakozó személygépkocsinak ütközött egy 18 éves motoros csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön.
Felborult egy teherautó és kidöntött egy villanyoszlopot szerda délelőtt Mikóújfaluban. A sofőr életét vesztette, a helyszínen leállt a forgalom.
Gyalogost gázolt el egy furgon szerda reggel a 11-es országúton, Kökösben. Az áldozat nem élte túl a balesetet.
Két személy sérült meg az észak-erdélyi autópályán kedd reggel történt tömegbalesetben - közölte a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság.
Közúti balesetbe keveredett egy nyolc katonai kamionból álló konvoj a Ialomiţa megyei Iazu település közelében - közölte a védelmi minisztérium.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Leállt a forgalom a 11-es országút Kézdivásárhely és Brassó közötti szakaszán, Maksa területén, miután egy személygépkocsi nekiütközött egy villanyoszlopnak és kidöntötte azt.
Vörös jelzésű akciótervet léptettek hatályba vasárnap éjjel Brăila városában, miután beomlott az egyik helyi étterem álmennyezete. Hatvan személy tartózkodott bent, hárman orvosi ellátásra szorultak.
Kis híján tragédiát okozott egy szabálytalanul előző kamionos hétfőn délután Csernátonban. A 11-es országúton történt baleset nyomán egy ház kerítésének csapódott majd felborult egy tr...
Több mint száz ember meghalt, amikor leszakadt egy függőhíd Nyugat-Indiában – számolt be a helyi média hétfőn.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Közúti baleset történt szerda este Sepsiszentgyörgy Illyefalva felőli kijáratánál, amelynek nyomán két személy megsérült.
Három autót rongált meg vasárnap délután a kézdivásárhelyi Gyárak utcájában egy 59 éves férfi által vezetett személygépkocsi. A Kovászna megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szeri...
Csak abban az esetben lehet online bejelenteni egy autóbalesetet, ha mindkét fél rendelkezik elektronikus aláírással, így egyelőre nem mindenki számára jelent opciót a hétfőtől elérhet...
Kis híján tettlegességig fajult egy közlekedési baleset nyomán kialakult konfliktus szerdán este a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Két teherautó ütközött össze frontálisan hétfőre virradóan Arad megyében a 7G jelzésű országút egyik kanyarában, a két, súlyosan sérült sofőrt a katonai tűzoltóknak kellett kiszabadíta...
Egy 52 éves férfi életét vesztette, egy nő pedig megsérült péntek este Kézdivásárhely és Katrosa között, miután autójuk egy útra kiugró szarvasnak ütközött.
Péntek reggel háromnegyed 10 körül értesítették a sepsiszentgyörgyi közlekedési rendőröket a 112-es segélyhívón, hogy az 1918. december 1. és a Zefír utcák kereszteződésénél sérüléssel...
A Harkiv megyéből hazatérő Volodimir Zelenszkij ukrán elnök autója Kijevben összeütközött egy másik járművel, de a balesetnek nem volt komolyabb sérültje – közölte csütörtökön hajnalba...
Kisbusz borult az árokba vasárnap este Brassó megyében Szászhermány (Hărman) és Farkasvágó (Lunca Câlnicului) között a 11-es országúton, hat gyerek kórházba került - tájékoztatott a Br...
Magyar mentőautó személyzete nyújtott elsősegélyt szerdán az A3-as észak-erdélyi autópálya Kolozs megyei szakaszán történt baleset áldozatainak - közölte az Agerpres hírügynökség.
A sepsiszentgyörgyi Fülöp Árpád eljuttatta a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitánysághoz és a sajtóhoz is édesanyja, Fülöp Mária Magdolna írásos panaszlevelét. Gyors hatósági kivizsgálást,...
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy Iași megyei férfit, miután egy öngyújtóval ellenőrizte, hogy egy teli gázpalackból szivárog-e a gáz, és a levegőbe repítette a szomszédja la...
Három autót érintő közúti baleset történt szerdán a Neamț megyei Gâdinți községben, miközben a Román Televízió (TVR) munkatársa éppen az "egyik legveszélyesebb kereszteződésről" készített riportot.
Szeptembertől módosulnak a gépjármű-felelősségbiztosítás szabályai, egyszerűsödik a baleseti ügyintézés. A változás abban áll, hogy nem lesz kötelező a közúti balesetekkor a bejelentő ...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Kedden este 11 óra körül értesítették a sepsiszentgyörgyi rendőrséget a 112-es segélyhívón, hogy az Oltmező utcában áldozattal járó közúti baleset történt.