Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iskolabusz és két haszongépjármű ütközött Albisnál

Iskolabusz és két haszongépjármű ütközött Albisnál Kovászna megye

Két haszongépjármű és egy iskolai kisbusz ütközött össze kedden reggel a 11-es országút Brassó és Kézdivásárhely közötti szakaszán. A mentés idejére teljesen leállították az autós forgalmat.

Hirdetés
Hirdetés

A baleset Kézdialbisnál történt, a rendőrségi közlekedési információs központja (Infotrafic) szerint a kisbuszban tizenöt diák utazott. Az ütközés következtében az egyik jármű sofőrje sérüléseket szenvedett, de eszméleténél volt, ellátását a helyszínen megkezdték.

A mentés és helyszínelés idejére teljes útzárat rendeltek el a hatóságiak.

FRISSÍTÉS

A közlekedési baleset a 11-es országút és a 12-es községi út kereszteződésénél történt, a rendőrséget reggel háromnegyed kilenc körül értesítették a történtekről. A vizsgálatok során kiderült, hogy egy 53 éves férfi Réty irányából Kézdivásárhely felé haladt furgonjával, amikor a kereszteződésnél balra kanyarodott, azonban nem adott elsőbbséget a 39 éves férfi által vezetett másik gépjárműnek, és összeütközött vele.

Az ütközés következtében a két jármű nekicsapódott egy iskolai kisbusznak, amely a 12-es községi úton a megállásra kötelező táblánál állt. A balesetben érintettek egyikét sem kellett kórházba szállítani. Mindhárom autóvezetőt alkoholszondával tesztelték, amely eredménye valamennyi esetben negatív lett. Az 53 éves férfi vezetői engedélyét felfüggesztették, és eljárás indul ellene – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 26., 21:06
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Elsőbbségi megadas elmulasztasat én a legszihotubban buntetnem, tehát nem felfuggesztese nem megoldás ilyenkor, hanem azt be kell vonni minimum 3 hónapra

    • User
      Dátum: 2024. március 27., 10:32
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Elmondaná, hogy a felfüggesztés és a 3 hónapra bevonás között mi is a különbség? A törvény egyébként pont azt írja az ilyen esetekre, amit kér: 90 napra felfüggesztik, vagyis bevonják a jogosítványt.