Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Influenza miatti reggeli vizsgálatok

Influenza miatti reggeli vizsgálatok Kovászna megye

A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság keretében működő járványügyi osztály munkatársaitól megtudtuk, Háromszéken „a statisztika szerint jól állunk légúti fertőzések terén” (ezt olvasván több taknyoló-köhögő kolléga is csúnya megjegyzéseket tett a statisztikákra – szerk.).

Hirdetés
Hirdetés

Az elmúlt két hétben nem jegyeztek fel aggasztó kiugrást ezen a téren: míg a kielemezett időszak első hetében 2594 felső légúti fertőzést jelentettek a családorvosok a megyéből, addig a második hétben ez a számadat csupán 2633-ra emelkedett. „Átiratot küldtünk a tanfelügyelőségre, amiben arra hívjuk fel a figyelmet, hogy fokozottan ellenőrizzék az iskolákba, óvodákba érkező gyermekek egészségügyi állapotát, minden reggel végezzenek szűrővizsgálatokat az asszisztensek, iskolaorvosok, illetve mosassanak minél többször kezet a fiatalokkal, továbbá jelezzék nekünk, ha a közösségeknek 20%-a hiányzik egymást követő 3 napon át” – részletezték az illetékesek.

Számos szülő, mivel nincs, ahol hagynia egyik napról a másikra kicsinyét, inkább betegen is elhurcolja az óvodába, iskolába, ezzel terjesztve a fertőzést. A szakemberek egy másik jelenségre is felhívták a figyelmet: sokunknak meg sem fordul a fejében, hogy a szomszédos Brassó megyében még aggasztóbb a helyzet, ennek ellenére a Kovászna megyeiek „hétvégén autóba pattanva látogatnak el brassói plázákba, szupermarketekbe, forgalmas helyekre”, s ott teszik ki magukat a fertőzésveszélynek.

Az országos visszaosztásnak köszönhetően az el nem használt oltóanyagokból amúgy újabb 500 ingyenes dózis érkezik Háromszékre, ám arra még nincs válasz, hogy mikor kapják meg a szállítmányt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. január 28., 9:54
    ÉRTÉKELÉS: 11

    500 ingyenes dozis?! Na ne csinald ! Hat ez meg Csernaton kozsegnek sem eleg. Es akkor mirol beszelunk?! A jarvany megfekezeserol?! Ja es meg valami! Mondjatok, hogy vegzik ezek az asszisztensek a szurovizsgalatot, az iskolakban?! Szemre?! -Te! Te,te…,hozzad szoltam, te kis taknyos! Na ki a sorbol es mars haza ,mert folyik a taknyod!