Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Tolvajt fogtak az állomáson

Csütörtökön a bodzafordulói rendőrök 24 órára őrizetbe vettek egy 18 éves fiatalembert minősített lopás vádjával. A nyomozás során kiderült, hogy szerdáról csütörtökre virradóra a fiatal behatolt egy bodzafordulói kereskedelmi egységbe, ahonnan jelentős pénzösszeget lopott el, illetve elektronikai cikkeket is elemelt. Az egyenruhások a kárt 3 ezer lejre értékelték fel. A betörést követően, viszonylag rövid időn belül fülelték le a tolvaj a brassói rendőrök segítségével, akik a helyi állomáson kapták el, és adták át a háromszéki kollegáik felügyeletébe. Az eltulajdonított javakat, pénzösszeget sikerült hiánytalanul visszaszerezni.

Hórázva tiltakoztak

Több tucat ember járta tegnap az egyesülés hóráját a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház előtt, ezáltal tiltakozva, hogy Kovászna megye egyetlen román színháza, december 1-je után január 24-én is Székely Csaba Nem kimondottan 1918 című darabját tűzte műsorra. Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului Egyesület vezetője elfogadhatatlannak tartja, hogy a román színház, az „ország fontos napjain”, egy magyar szerző darabját játssza, amely – véleménye szerint – „kigúnyolja” a román népet. Anna Maria Popa színházigazgató nem kívánt sem vitába szállni a tüntetőkkel, sem kommentálni az ügyet olyan körülmények között, hogy a tiltakozók közül senki nem látta az előadást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük