Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A csendőrség teljesített

A napokban a médiával is ismertette a háromszéki csendőrség a tavalyi év megvalósításait, eredményeit. Hangsúlyozták, küldetéseik során (és nemcsak) prioritásként kezelték a professzionalizmust, a polgár-közeliséget, az incidensek törvényes kereteken belüli megoldását.

A tavaly összesen 4177 küldetésen vettek részt a Kovászna megyei csendőrök, és elmondásuk szerint semmilyen kirívó esetet nem jegyeztek ezek során. Az említett küldetések túlnyomó részét a rendfenntartás tette ki, 265 alkalommal terrorelhárítást végeztek, de kulturális, vallási jellegű megmozdulásokon is 265 alkalommal jelentek meg, továbbá 11 tüntetésen biztosították a rendet, és még sorolhatnánk.

Hirdetés
Hirdetés

A 112-es sürgősségi hívószámon befutó riasztások során 426 alkalommal szálltak ki terepre, és 27 bűncselekményt lepleztek le, továbbá 32 elkövetőt értek tetten egyéni járőrözés közben, illetve más illetékes hatóságokkal közösen 23 bűncselekményre derítettek fényt, és 26 elkövetőt értek tetten. Ezek mellett 138 bírságot is kiállítottak.
A felsorolt küldetések mellett 221 bekísérési parancsot is gond nélkül végrehajtottak az illetékesekkel partnerségben, de 302 más küldetést is teljesítettek együttműködve a háromszéki rendőrséggel, munkafelügyelőséggel, bevándorlási irodával, tűzoltósággal, állategészségüggyel és más megyebeli hatóságokkal. Összegzésképpen a megyei csendőrség beszámolójában leszögezik, sikerült teljesíteni, megvalósítani a tavalyi évre kitűzött célokat, és hatékonyan hozzájárultak a háromszéki közbiztonság megőrzéséhez.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük