Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Formálódik egy intézmény

Formálódik egy intézmény Kovászna megye

Tizenhat tanár jelentkezett mentornak a megyeközpontban induló Tehetséggondozó Központba, mely az év elején kezdte el gyakorlatban is megszervezni tevékenységét. Az intézmény 2014-es alapítása óta ugyanis most került finanszírozó a szép szándék mögé, mégpedig Szentgyörgy önkormányzata.

A tíznapos jelentkezési időszak alatt a tervezett fizika, kémia-biológia, magyar nyelv, idegen nyelvek, robotika, informatika csoportok vezetésére vártak pályájukon eddig is elkötelezettséget és teljesítményt felmutató tanárokat. Némiképp meglepő módon, éppen a magyar nyelvi, irodalmi tevékenység vezetésére nincs még jelentkező. Ennek okát dr. Pető Mária fizikatanárnő, a Tehetséggondozó Központ igazgatója abban látja, hogy már javában zajlanak azok a tantárgyi versenyek, amelyekre felkészíteni a diákokat igen időigényes dolog, ezért a tanároknak nem volt lehetőségük összeállítani a dossziékat. Nem kizárt azonban egy újabb kiírás sem az oktatói állásra.

Hirdetés
Hirdetés

A mentornak jelentkezőket jövő héten egy, a Tehetséggondozó Központ működtetőiből és szakfelügyelőkből álló bizottság hallgatja meg, ezután dől el, hogy pontosan milyen területeken (tantárgyakban) tehetséges diákokat fogadhatnak a délutáni fejlesztőprogramokba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük