Hirmondo
Nyujtódra megy a főnyeremény

Nyujtódra megy a főnyeremény

Újabb 3 hónap telt el legutóbbi sorsolásunk óta, így ideje volt újra megjutalmazni hűséges olvasóinkat, akik körében mindig értékes nyereményeket osztunk ki. Tegnap 34 szerencsés előfizetőnk hallhatta nevét a sepsiszentgyörgyi Friss Fm stúdiójában, élő adásban megejtett sorsolás alatt, nekik ezúton is gratulálunk, akikre pedig ezúttal nem mosolygott a szerencse, azoknak üzenjük, három hónap múlva újra játszunk!

Lakóházak  gyulladtak ki

Lakóházak gyulladtak ki

Az elmúlt 7 év távlatában el lehet mondani, hogy idén januárban – 10–17. között – jegyezték a legtöbb tűzesetet Háromszéken – tájékoztattak a Kovászna megyei tűzoltók. A lánglovagok egyetlen hét alatt összesen tizenhétszer kellett tűzoltásra siessenek, és ebből tíz alkalommal lakóház gyulladt ki. Két esetben olyan nagymértékű volt a kár, hogy adománygyűjtés is indult a károsultak részére.

Illyefalva bizakodó

Illyefalva bizakodó

„Ne legyen rosszabb az idei, mint a tavalyi esztendő” – fogalmazott Fodor Imre, Illyefalva polgármestere, akit az idei tervekről kérdeztünk. Az elöljáró hangsúlyozta, az illyefalvi önkormányzat mindig ügyelt arra, hogy legyen tartalékalapja, és akár önrészből, vagy pályázatok, kiírások segítségével fejleszthessenek a községközpontban, a hozzá tartozó településeken, és ez idén sem lesz másképpen.

Nem ez a kutyák sorsa!

Nem ez a kutyák sorsa!

Mint arról már beszámoltunk, háromszéki állatbarátok a nyáron egy kőröspataki híd alatt akadtak rá 2 felakasztott kutyára: az egyik eb – utólag Lázárnak elnevezett – túlélte, a másik viszont belepusztult a kegyetlen kínzásba. Az eset annyira megrendítette az állatvédőket, hogy úgy döntöttek, megelőző kampányba kezdenek, ennek első lépése a Lázár címmel készült, figyelemfelkeltő animáció.

Kutyamentés hideggel, meleggel

Kutyamentés hideggel, meleggel

Igyártó Nándor önkéntes állatvédő munkásságáról több ízben beszámoltunk, elmondása szerint eddig több mint 200 kóbor állatot sikerült megmentenie közösségi összefogással, támogatással. Közösségi oldalon hirdetve gyűjti az adományokat, melyeket az állatok kezelésére, etetésére fordít, és az átláthatóság érdekében itt is számol el költségeivel. Legutóbbi állatmentésével kapcsolatos rossz tapasztalatait szerette volna megosztani a nyilvánossággal, ezért fordult a médiához.