A dob bűvöletében

Pál Gábor sepsiszentgyörgyi dobos, dobtanár neve nem ismeretlen sem a háromszéki, sem a romániai, de még a határon túli zenekedvelők számára sem, hiszen pályafutása során számos közismert muzsikus zenekarát erősítette, több album borítóján szerepel a neve.

A zenészek, akikkel dolgozott, mindig tisztelettel beszélnek komolyságáról, munka- és teherbírásáról, diákjai pedig büszkén emlegetik. Lapunk a kezdetekről, pályafutásáról, terveiről kérdezte Gábort.

– Bemutatkozna röviden?

– Pál Gábor (zenész kollégáknak Pipi) a nevem, 1978-ban születtem Sepsiszentgyörgyön, és itt is nevelkedtem. Kiskoromban a foci és a zene vonzásában nőttem fel, és mindkettő a mai napig végigkísérte életemet. Gyerekként arról álmodtam, hogy híres futballista vagy zenész leszek. Édesapám számos hangszeren játszik, nagytatám pedig a hegedűt bűvölte, így hatévesen, első osztályban zeneiskolába, hegedűszakra írattak be. Nem bánom, hogy 17 éven át hegedültem, még akkor sem, ha végig tudtam, hogy ezen a hangszeren középszerű a tudásom, és sohasem kerülök vele az élvonalba, viszont nagyon sokat fejlődött a zenei hallásom ebben az időszakban.

– Mikor találkozott először a dobbal?

– Nyolcéves voltam, amikor beleszerettem egy csodálatos kék színű, kelet-német dobfelszerelésbe. A nagynéném férjéé volt, és annyira tetszett ez a hangszer, hogy amikor eladta, nagynénémmel együtt sírtunk utána. Tizenöt éves koromban, autodidaktaként kezdtem el dobolni, majd egy évet jártam a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolába (Kertész János tanárhoz), de időközben elvittek katonának. Ekkor egy év kiesett az életemből, ezt az időszakot nem is számolom bele a zenész pályafutásomba. Amikor hazatértem, rájöttem, hogy óriási a kiesés, az első muzsikálásom során csak ámultam, bámultam, hogy mennyire „lerozsdáztam”. Továbbra is autodidaktaként tanultam, hiszen az országban nem volt dobegyetem, színvonalas dobiskola. Végül 2009-ben mentem ki először Budapestre, ahol a véleményem szerint legjobb, legzseniálisabb tanárnál és embernél, Jeszenszky Gyuri bácsinál tanulhattam. Azóta más dobtanároknál is megfordultam, és három éve jómagam is oktatok a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában.

– Emlékszik még az első fellépésére dobosként? Említene pár népszerű muzsikust, akikkel sikerült együtt zenélnie?

– Mondhatni, hogy a ranglétra legaljáról indultam, hiszen még 1993-ban, 15 évesen, egy falusi kultúrház konyhájában szervezett keresztelőn doboltam először. Az aragázkályha mellől szólt a muzsika (nevet). Aztán eljutottam odáig, hogy olyan neves előadókkal, zenészekkel dolgozhattam együtt, mint Sárosi Péter jazz-zongorista (akivel 18 éve együtt zenélünk), Nicu Patoi & Platonic Band (itt tévés fellépéseink voltak), de zenéltem Berti Barbera-val, Teodora Enache-val is, illetve a Popas zenekar a második családom, itt 14 éve zenélek. Habár szóba került, de végül sajnos nem sikerült a világhírű amerikai Stanley Jordan jazz-gitáros fenomén zenekarában játszani Bukarestben. Továbbá büszke vagyok arra, hogy az összes romániai, nevesebb jazz fesztiválon felléphettem, illetve a legtöbb háromszéki aktív zenekarban muzsikálhattam, számtalan helyi zenésszel, alkotóval működök együtt, több albumon közreműködtem.

– Mi a célja, dobosként mit szeretne elérni, megvalósítani?

– Legnagyobb álmom, hogy egy olyan világsztárral, popsztárral zenélhessek, mint Zucchero vagy Sting. Ehhez szerencse is kell a rengeteg gyakorlás, felkészülés mellett. Az utóbbi, a rákészülés rajtam nem múlik, hiszen olyan periódus is van, amikor naponta 6-9 órát is gyakorolok, de a napi 1-2 óra ritkán, csupán nagyon nyomós okok miatt marad el.

– Oktatóként, dobosként miért ajánlja a hangszerválasztás előtt álló fiataloknak a dobot?

– A dob egy csodálatos hangszer, ami, akár a szívünk, folyton lüktet, mindig megújul az érdeklődő diák előtt, továbbá benne van a mindennapjaink, egyszóval életünk ritmusa. Romániában nincs hangsúly fektetve a jazz- és popzene oktatására, jómagam ezért tartom fontosnak, hogy oktatóként továbbadjam azt, amit sikerült külföldön, Magyarországon megtanulnom.