Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Törvények, jogok útvesztőjében

Lapunk egy jelzés alapján kérdezte Ördög Lajost, a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetőjét, és hamar kiderült, hogy az elmúlt időszakban már több polgár érdeklődött hasonló témában. Konkrétan arra voltak kíváncsiak, hogy miként, illetve hol tehetnek panaszt, ha munkahelyeiken koronavírus elleni oltásra kötelezik őket.

Hirdetés
Hirdetés

Egy ügyintézésekkel foglalkozó olvasónk jelezte, hogy veszélybe került a munkahelye, miután kiderült, hogy oltatlanul nem mehet be a hivatalokba, rendőrségre, ezért akarata ellenére kénytelen volt beoltatni magát. Ördög rámutatott, az utóbbi időben hasonló panaszt ugyan nem iktattak, ám több személy érdeklődött már a felügyelőségen arról, hogy milyen formában és hol lehet ez ellen tiltakozni.

– A munkához való jog alkotmányos jog. Minden munkával, munkahellyel kapcsolatos panaszt nálunk lehet jelezni. Az említett eset kapcsán elmondható, hogy minden hivatal másképpen jár el (sokan az udvaron veszik el az iratokat, és így könnyítik az ügyintézést, de elképzelhető, hogy például emeleten, más irodákon át vezető helyiségekben működők ezt nem vállalják). Akinek lehetősége van, az idevágó törvényt betartva érvényes negatív teszttel is bemehet egy hivatalba: természetesen ez egy költséges, macerás eljárás, főképp, ha naponta kell felmutatni. Előfordulnak olyan szakmák is, ahol az alkalmazott nem tudja ellátni a teljes munkaköri feladatait beoltatlanul, ám egyelőre törvény nem írja elő, hogy munkahelyen kötelezni lehessen a koronavírus elleni oltást – avatott be Ördög.

Rámutatott, emiatt a közeljövőben számos ilyen incidensre kerülhet sor, de ők minden esetet kivizsgálnak.
– Ha az alkalmazott úgy érzi, hogy bármilyen joga sérült az említettek tükrében, azt nálunk kell jeleznie – hangsúlyozta a szakember. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük