Felhívás!

Lakóházak gyulladtak ki

Lakóházak  gyulladtak ki Kovászna megye

Az elmúlt 7 év távlatában el lehet mondani, hogy idén januárban – 10–17. között – jegyezték a legtöbb tűzesetet Háromszéken – tájékoztattak a Kovászna megyei tűzoltók. A lánglovagok egyetlen hét alatt összesen tizenhétszer kellett tűzoltásra siessenek, és ebből tíz alkalommal lakóház gyulladt ki. Két esetben olyan nagymértékű volt a kár, hogy adománygyűjtés is indult a károsultak részére.

A megyeszékhelyi lánglovagok a legnehezebb, legtöbb gondot okozó tűzoltásként azt az incidenst emelték ki, amelyről lapunk már korábban beszámolt, és amely a Sepsiszentgyörgy határában lévő Szalomérban történt: itt egy kétgyermekes család faháza égett le teljes mértékben (100 négyzetméteren), a még időben kimenekült lakók minden értéke, java odaveszett.

Ezen az incidensen kívül további 9 alkalommal lángolt lakóház, továbbá hat esetben tarlótűz okozott fejtörést, összességében körülbelül 8 ezer négyzetméteren tomboltak a lángok, illetve Sepsiszentgyörgyön egy lángoló szemeteskukát is oltani kellett.

A Szalomérban történt szomorú esethez hasonlóan, január 14-én Sepsimagyaróson is leégett egy fiatal pár háza, akiknek mindenük odaveszett.

Mindkét esetben gyűjtés indult, az alábbiakban közzétesszük a bankszámlaadatokat, hogy aki tud, az segíthessen a bajba kerülteken.

A szaloméri tűznél a ház tulajdonosának az apja nevére tudták nyitni a bankszámlát:
Mihály Berszány, RO19RZBR0000060020751843 (lej), RO45RZBR0000060023043097 (euró), Raiffeisen Bank, Swift-kód: RZBRROBU.

A sepsimagyarósi fiatal párnak a következő bankszámlákra lehet küldeni az adományokat: Sánta Áron, Transilvania Bank, RO77BTRLRONCRT0580458202 (lej), RO27BTRLEURCRT0580458202 (euró), RO67BTRLHUFCRT0580458201 (forint), illetve Revoluton a @aaao / +40770.354.257-es számra.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. január 18., 3:02
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Sajnálom a szaloméri tűzesetet, de ahogy a rádiós interjúban elhangzott, nem egy szegény családról van szó. Elmennek albérletbe, személyes használati dolgaikat pótolni tudják egykettőre, ne mondja nekem senki, hogy bankszámlán 1 lej letett pénzük nem volt megspórolva! De hát könnyebb talpraállni, a másik asztalosműhelynél is bejött nemrég. Kocsi megmaradt, munkahely is, rokonoknál meg lehet húzódni most és pénzt kérni. Jajj, hogy az már nem a megszokot mindennapi luxus életvitellel egyezik meg?
    Életmentő műtétre a pénz másoknak még most sem gyűlt arra össze.
    Nekik meg már ígéretet tettek, hogy házukat ugyanolyanra fogják visszaépíteni, rengeteg adomány érkezett eddig nekik. A biztosító is beszáll a buliba.