Dálnokban nehéz évet zárnak
Arról már év elején írtunk, hogy Dálnokban tizennégy éve nem volt az ideihez hasonlóan gyenge költségvetés, és ennek hatásai egész évben érezhetők voltak.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Arról már év elején írtunk, hogy Dálnokban tizennégy éve nem volt az ideihez hasonlóan gyenge költségvetés, és ennek hatásai egész évben érezhetők voltak.
1818 szentestéjének napján komponálták és még aznap be is mutatták az osztrák Oberndorfban a világ legismertebb karácsonyi dalát, a Csendes éjt.
Támogatásokat gyűjt egy sepsiszentgyörgyi házaspár, miután súlyos balesetet szenvedett a nő, és kerekesszékbe került.
Marian Godină, a becsületességével hírnevet szerzett brassói rendőr csütörtökön számolt be blogján arról, hogy egy Kovászna megyei közúti ellenőrzés alkalmával gépjárművezetői jogosítvány nélkül maradt.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Hibátlan mérleggel zárta a női kosárlabda Nemzeti Liga alapszakaszát a bajnoki címvédő Sepsi-SIC, miután szerda este behúzta a Szatmárnémeti VSK elleni rangadót. A pontlevonással sújtott sepsiszentgyörgyiek ezzel a győzelemmel biztosították be első helyüket az A-értékcsoport rangsorában, így vezető pozícióból várják a középszakaszt.
Van a városnak ugyan egy költségvetés-tervezete, de azzal addig nem sokat ér, míg az országost el nem fogadják. Annak az időpontja is bizonytalan, de az az összeg is, amivel az önkormányzat számolhat. A miértekről és hogyanokról beszélt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere (képünk) tegnapi sajtótájékoztatóján.
Imre Sándor vállalkozó és baráti köre jó pár éve indította útjára a Mindenki karácsonya nevű jótékonysági akciót. Célja, hogy a téli ünnepek idején a társadalom perifériáján élőkön segítsenek, hogy mindenki érezze: karácsony van.
Ma még látogatható a kézdivásárhelyi sportcsarnok előtti téren a civil szervezetek összefogásának köszönhetően szerdán megnyílt karácsonyi gyermekváros.
Kovászna város önkormányzatának, valamint a város művelődési házának szervezésében szerdán a központi parkban tartották az első karácsonyi vásárt és ünnepvárót.
Negyed évszázad telt el azóta, hogy első adással jelentkezett a Polyp Televízió. A Kárpát-medence egyik legrégebbi, folyamatosan működő helyi televíziója ma 17.30-kor jubileumi adással jelentkezik, közel húsz régi és új munkatársuk lesz a meghívott.
Évértékelő közgyűlésre hívta össze tegnap Ráduly István polgármester Uzon község valamennyi falujának tanácsosait, a helyi egyházak, az iskolák és rendőrség képviselőit, egyszóval a közösség véleményformálóit, hogy együtt tekintsék át az elmúlt év eredményeit és kudarcait. 2018-ban a legrosszabb a bürokrácia volt, a legjobb pedig egy együttműködő, jó önkormányzati tanácsosi testülettel dolgozni – emelte ki a polgármester.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
A Kovászna megyei rendőr-főkapitányság két alkalmazottja december 8-án éjszaka éppen a 12-es számú országúton járőrözött, amikor egy nem mindennapi ügyben kellett eljárjanak.
Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola életében nagy eseményt jelentett a kedden megtartott iskolanap: azzá avatta gazdag műsora, karácsonyi hangulata, a sok vendég jelenléte, ráadásul tanárok, szülők, diákok közös ebédje a kultúrotthonban. Ízes, illatos, jókedvű nap emlékével maradhat mindenki.
Társulás jött létre Kovászna megye, Bodok község és a Román Lovas Szövetség között, hogy 2019. június 28–30. között Oltszemen rendezzék meg az Országos Kettesfogathajtó Bajnokság II. fordulóját és a Fogathajtó Balkán-bajnokságot. Az erre vonatkozó dokumentumot múlt héten hagyta jóvá a megyei tanács.
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság társszervezésében november végén Dénes Kinga pszichológus és Vetró Bodoni Enikő mentálhigiénés szakember, a Diakóniai Alapítvány munkatársai tartott műhelymunkát a Zathureczky Berta Központ idősei számára.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Míg évekkel ezelőtt többen váltottak műfenyőre igazi fenyőfa helyett, idén a kereslet nagyon visszaesett. Az ökotudatos emberek is inkább más megoldást választanak.
Bemutattak tegnap öt sikeres üzleti tervet abból a negyvenből, amely pozitív elbírálásban részesült a 40.000 eurós támogatást nyújtó Központi Régió vállalkozásfejlesztési programja, a StartUp Now keretében. A hat megyét átfogó európai uniós projektet Kovászna Megye Tanácsa partnerségben pályázta meg a Loop Operations Kft-vel és a Tudásalapú Gazdaságért Egyesülettel.
A gyűjtésből származó összegek tekintetében példás átláthatóságot valósít meg a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), amikor rendszeresen részletes közleményekben számol el az összegekkel. Így a legutóbbiból megtudhattuk, hogy az idei, októberi Civil Liciten összegyűlt pénzt is rendeltetésszerűen használták fel.
Dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos elmondta, másfél hónapja zajlanak az élelmiszerellenőrzések, eddig több mint 800 egységet – vendéglőket, éttermeket, élelmiszerüzleteket, nagy élelmiszerláncokat, panziókat – vettek górcső alá.
A Kovászna megyei rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya elfogott egy fiatal férfit, akit kokain terjesztéssel gyanúsítanak.
Beindult és javában zajlik Erdővidéken a tűzkárt szenvedett miklósvári Elek család megsegítésének folyamata. Mint ismert, házuk december elején égett le, december 10-én pedig már el is kezdődött Erdővidék szerte az adománygyűjtés, amelynek megszervezését az unitárius egyház Gondviselés Segélyszervezete vállalta fel.
Mentor díjra jelölik post mortem a nemrég elhunyt sepsiszentgyörgyi tanárt, Vass Leventét. Egykori kollégái és diákjai így tisztelegnek pedagógusi munkája előtt.
Legutóbbi beszélgetésünk során Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnöke kifejtette, azon iparkodnak, hogy a polgármesteri hivatal, illetve a megyei rendőrség, csendőrség közreműködésével a fényriasztás mellett újra a petárdával történő hatékonyabb varjúűzést alkalmazzák.
Tegnap a bodoki önkormányzat hivatalosan is használatba adta azt a támfallal ellátott új hidat Zalánban, amelyet az Országos Helyi Fejlesztési Program által nyújtott támogatásból épített.
Ilyen még nem volt, de vélhetően még lesz: a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozó ágazata az egész megyéből a bodoki kultúrotthonba hívta-szállította gondozottjait, hogy együtt ünnepeljék a karácsonyt. Azért éppen Bodokra, mert 2004-ben ott kezdték meg először vidéki településen a házigondozást.
Több mint egy évtizede, hogy Kézdialmáson arról született döntés, hogy magánerdészetet hoznak létre a felsőháromszéki közbirtokosságok és önkormányzatok. Mára oda jutottak, hogy saját székhelyet tudnak magukénak.
Lassan egy éve hirdetnek újabb és újabb liciteket, mégsem kezdhették el a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház udvarában a helikopter-leszálló építését.
Tegnap három alkalommal vetették be a készenléti felügyelőség szakembereit a Kovászna megyei utakon. A három baleset helyszínein (a 112-es megyei úton, illetve a 12-es országúton) négy sérült szorult orvosi ellátásra, két áldozatot feszítő-vágó berendezéssel tudtak csak kivenni a személygépkocsikból. A balesetek következtében három személy szorul kórházi ápolásra, közölte a felügyelőség.
Három közlekedési balesethez riasztották néhány óra leforgása alatt a Kovászna megyei életmentőket kedd reggel.
Idén márciusban a Kézdivásárhelyen tartott Civil Liciten támogatást nyert a Pro Pectus Egyesület. A civil szervezet sikeresen befejezte a projektet, amely révén tanfolyamokat tartottak, és védőnőket képeztek ki.
Volt egyszer Szentgyörgyön egy helyi tévéadás, amelyet 1995-től 2005-ig Szalló László működtetett Selectronik TV (STV) név alatt, és amelyre most nemcsak az egykori stábtagok emlékeznek szívesen, hanem azok is, akik látták műsoraikat. Csáky Ernő mérnöktanár kezdeményezésére a valamikori stúdió péntektől része a Puskás Tivadar Szakközépiskolában berendezett, általa alapított Távközlési Kismúzeumnak, és didaktikai célokat szolgál majd. Az avatón a hajdani munkatársak jó része jelen volt.
Háromszéken az elmúlt két hétben megugrott a felső- és az alsó légúti fertőzések száma – derült ki a szakemberekkel folytatott legutóbbi beszélgetésünk során.
Háromszék volt az egyik meghívottja a Kisebbségi és Kisebbségbarát Régiók Fórumának, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg a FUEN, ezúttal, a dél-tiroli Bolzanóban.
A karácsony közeledtével egyre többen kezdenek azon gondolkodni, honnan szerzik be a karácsonyfát. A székelyföldi erdők iránt fokozottabb érzékenységet tanúsítók előszeretettel fordulnak olyanokhoz, akik külföldről importálják az ünnep eme jelképét. Ez utóbbiak közé tartozik a szenkatolnai Bakk Zoltán is, aki kilenc év dániai munka után döntött úgy, hogy a székelyekkel megkedvelteti a nordmannfenyőt.
Az adminisztratív eljárások egyszerűsítésére, a bürokrácia csökkentésére a szentgyörgyi tanácsnak is volt elképzelése, de jelentős összegbe kerül, így igen jól jött, hogy megnyertek egy uniós pályázatot az Adminisztratív Kapacitásfejlesztési Operatív Program keretében, mondta Tóth-Birtan Csaba alpolgármester a hétfői rendkívüli tanácsülésen.
Ne fogadjunk el kóstolót, disznóhúst olyan megyékből, ahol sertéspestis-gócpontot tartanak/tartottak nyilván – figyelmeztetnek egy háromszéki incidens kapcsán az illetékesek.
December 5-ét az 1985-ös ENSZ-közgyűlési döntés óta tartják az önkéntesek világnapjának. Ezen a napon világszerte rendezvényekkel hívják fel a figyelmet az önkéntesek munkájára, és igyekeznek minél több embert meggyőzni arról, milyen fontos a közhasznú tevékenység. Ez alkalomból december 14-én került sor a Háromszéki Önkéntes Központ szervezésében az IX. Háromszéki Önkéntesek Báljára a sepsiszentgyörgyi Park vendéglőben.
Egy 14 éves sepsiszentgyörgyi fiatalt azonosítottak a rendőrök a főtéren elhelyezett tandembicikli megrongálójaként.
Szép, sűrű havazással lepte meg a karácsonyi vásárba indulókat a hétvége Sepsiszentgyörgyön. Ennek nem örültek a távolabbról jövő kézművesek, árusok, de a tisztelt vásárlóközönség annál inkább beleélte magát az ajándékvásárlás, s mindjárt a következő lépésben az örömszerzés kalácsillatú hangulatába a Székely Nemzeti Múzeumban és a főtéren, ahol különleges látvánnyal csalogató kirakodós zajlott.
Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte szombaton a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum. Az eseményen az egykori múzeumalapító, Incze László rendkívüli, de szerény, pedagógusi tehetséggel megáldott személyisége került középpontba.
Pénteken hivatalosan is megnyitotta kapuit a kézdivásárhelyi Patikamúzeum a 12-es Udvartérben. A kiállítás az új évben látogatható, előzetes bejelentkezéssel a 0770.383.553-as telefonszámon.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Lehangoló, de a nyers valóságot hűen tükröző helyzetkép rajzolódott ki az elmúlt héten, a székelység és az erdélyi magyarság jövőét feszegető, Pakó Benedek kanonok által kezdeményezett vitaesten. A Bod Péter Megyei Könyvtárban otthonra lelő rendezvényen az említetten kívül Czegő Zoltán költő, író és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő fejtette ki a témával kapcsolatos véleményét.
Két szociális témájú, európai uniós pályázat kapcsán hozott döntést legutóbbi ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Az egyik a nevelőszülők bérének „lepályázását”, a másik a családon belüli erőszak következményeinek enyhítését célozza.
Még 2014-ben, a szilveszter leple alatt fosztottak ki négy sepsiszentgyörgyi, a Beke György utcában lévő házat: lapunk azóta többször érdeklődött a fejleményekről, ám az illetékesek az éppen zajló nyomozásra hivatkozva nem szolgáltak részletekkel. Az „évforduló” újra rákérdeztünk a nyomozás jelenlegi állására, illetve az idei lakáskifosztásokról is érdeklődtünk.
Több útszakaszt le kellett zárni Kovászna megyében a havazás, illetve az erős szél miatt.
Mai napig kevesen tudják, hogy Románia címerét erdélyi magyar címerművész az erdővidéki Köpecen alkotta meg – ennek népszerűsítésére tartottak pénteken konferenciát a sepsiszentgyörgyi megyeházán.