Felhívás!

Folyamatban a tűzkárosultak segítése

Folyamatban a tűzkárosultak segítése Kovászna megye

Beindult és javában zajlik Erdővidéken a tűzkárt szenvedett miklósvári Elek család megsegítésének folyamata. Mint ismert, házuk december elején égett le, december 10-én pedig már el is kezdődött Erdővidék szerte az adománygyűjtés, amelynek megszervezését az unitárius egyház Gondviselés Segélyszervezete vállalta fel.

Demeter Zoltán, a segélyszervezet egyik programfelelőse tudtunkra adta, a december 23-ig zajló adománygyűjtés tizennyolc településen van folyamatban. Csaknem negyven önkéntessel dolgoznak, a gyűjtés eddigi eredményei pedig biztatóak.

Eközben Miklósváron, a leégett háznál kedden jelen volt Már Botond topográfus és Bodor Attila építész, akiknek köszönhetően elkezdődött az a huzamosabb ideig tartó folyamat is, melynek végén az Elek család tagjai remélhetőleg új házba költözhetnek. Egyelőre megtörtént a szükséges topográfiai felmérés, következik az új ház megtervezése, az engedélyek beszerzése, tavasszal pedig várhatóan az építkezés is elkezdődik. A Segítsük a tűzkárosult miklósvári Elek családot! Facebook-csoportban folyamatosan beszámolnak arról, miként halad a család megsegítése, így az érdekeltek ott továbbra is naprakész információkat kaphatnak a fejleményekről. (böjte)

 

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.