A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Műanyagból feszületek

Népek, nemzetek emlékműveket zarándokhelyekre csak utólag szoktak építeni. Csűrt, házat, istállókat elébb, feszületet a jóság s a mindenség vigyázó Krisztusának, lenne élhető az emberi világ a jövendőkben.

A földi, önkinevezett istenségek akaratából épp csak feltüremkedett Nagy-Románia, ahogy kézhez kapta a fél Magyarországot, rögvest hozzálátott a politikai, nemzeti pocsékoláshoz. A kommunista szovjethatalom felvigyázása mellett rohamszerűen lecsupálta a magyarok építette városokat, falvakat; éppen úgy cselekedett, ahogy a 16. század hódító oszmán birodalmától eltanulta: mindent lecsupálni, vinni, elvinni! 1989 decembere is ennek a jegyében vált „román forradalommá”, noha az égadta világon csak addig volt köze a tisztességes forradalomhoz, szabadságharchoz, míg a fiatal református lelkész, a mindent beindító Tőkés László Temesváron állta a sarat, vállalta és végezte élete és családja kockáztatásával a legjavát, a legjobb irányban a harcnak.

Kolozsváron, Temesváron, Aradon, sok más településen van külön temetőrésze az úgynevezett ’89-es forradalom áldozatainak. A magunk részén s portáján ma is állítjuk, hogy annak a harcnak vajmi kevés köze volt a forradalmakhoz; nem söpörte el a népek átkait, a nemzeti elnyomást, hiszen mai nap is abban élünk. A kommunista parancs- és párturalom vezérei a helyükön maradtak, mármint súlyukban növekedve, vagy kartársukkal kicserélve. Magyarán: Tőkés László lelkész megúszta az áldozati halált, de a bánsági, partiumi, erdélyi, különösen a székelyföldi magyarság mai nap is sínyli az Iliescu-, Băsescu-, Dragnea-féle, magyarokat elriasztó s elüldöző terrort.

A mai Romániában a jog(szolgáltatás), a szabadság nulla fokon. És 1989 decemberének és következő hónapjainak annyi köze van a forradalomhoz, mint barnamedvéknek a selyemhernyó-tenyésztéshez… Százak erőszakos halála bizony nem elvi kérdés. Sírjaik között lábujjhegyen járunk, és azokra gondolunk, akik fogcsikorgatva mondják, még élőben: anyám, mi nem ilyen lovat akartunk!

Románokkal együtt nézzük a műanyag forradalom álságait jelképező műanyag feszületet az elnéptelenedő magyar falvak, városok szélén. Hisszük, mondjuk Ady Endre költő versét csikorogva, hogy egy csillagból is jöhet hajnal…

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.