Műanyagból feszületek

Népek, nemzetek emlékműveket zarándokhelyekre csak utólag szoktak építeni. Csűrt, házat, istállókat elébb, feszületet a jóság s a mindenség vigyázó Krisztusának, lenne élhető az emberi világ a jövendőkben.

A földi, önkinevezett istenségek akaratából épp csak feltüremkedett Nagy-Románia, ahogy kézhez kapta a fél Magyarországot, rögvest hozzálátott a politikai, nemzeti pocsékoláshoz. A kommunista szovjethatalom felvigyázása mellett rohamszerűen lecsupálta a magyarok építette városokat, falvakat; éppen úgy cselekedett, ahogy a 16. század hódító oszmán birodalmától eltanulta: mindent lecsupálni, vinni, elvinni! 1989 decembere is ennek a jegyében vált „román forradalommá”, noha az égadta világon csak addig volt köze a tisztességes forradalomhoz, szabadságharchoz, míg a fiatal református lelkész, a mindent beindító Tőkés László Temesváron állta a sarat, vállalta és végezte élete és családja kockáztatásával a legjavát, a legjobb irányban a harcnak.

Kolozsváron, Temesváron, Aradon, sok más településen van külön temetőrésze az úgynevezett ’89-es forradalom áldozatainak. A magunk részén s portáján ma is állítjuk, hogy annak a harcnak vajmi kevés köze volt a forradalmakhoz; nem söpörte el a népek átkait, a nemzeti elnyomást, hiszen mai nap is abban élünk. A kommunista parancs- és párturalom vezérei a helyükön maradtak, mármint súlyukban növekedve, vagy kartársukkal kicserélve. Magyarán: Tőkés László lelkész megúszta az áldozati halált, de a bánsági, partiumi, erdélyi, különösen a székelyföldi magyarság mai nap is sínyli az Iliescu-, Băsescu-, Dragnea-féle, magyarokat elriasztó s elüldöző terrort.

A mai Romániában a jog(szolgáltatás), a szabadság nulla fokon. És 1989 decemberének és következő hónapjainak annyi köze van a forradalomhoz, mint barnamedvéknek a selyemhernyó-tenyésztéshez… Százak erőszakos halála bizony nem elvi kérdés. Sírjaik között lábujjhegyen járunk, és azokra gondolunk, akik fogcsikorgatva mondják, még élőben: anyám, mi nem ilyen lovat akartunk!

Románokkal együtt nézzük a műanyag forradalom álságait jelképező műanyag feszületet az elnéptelenedő magyar falvak, városok szélén. Hisszük, mondjuk Ady Endre költő versét csikorogva, hogy egy csillagból is jöhet hajnal…