Felhívás!

A DNA árnyékában is cselekedni kell

A DNA árnyékában is cselekedni kell Kovászna megye

Évértékelő közgyűlésre hívta össze tegnap Ráduly István polgármester Uzon község valamennyi falujának tanácsosait, a helyi egyházak, az iskolák és rendőrség képviselőit, egyszóval a közösség véleményformálóit, hogy együtt tekintsék át az elmúlt év eredményeit és kudarcait. 2018-ban a legrosszabb a bürokrácia volt, a legjobb pedig egy együttműködő, jó önkormányzati tanácsosi testülettel dolgozni – emelte ki a polgármester.

Bár az ország 7-es régiójában második helyen áll Uzon község a megnyert pályázatok számát tekintve, még akkor sem dolgozhatnak szabadon, mikor már az 50%-os előleg a munkálatra a számlájukon van, mert a bukaresti „szueperellenőrök” még a pályázat kiírójánál is igényesebbek akarnak lenni, és a közbeszerzési pályázat elindítását állítják le. De ha azok végre sínen vannak, már akkor sem válogathatnak a kivitelezők közül, mert alig-alig van jelentkező, s annak a kivitelezési periódus végén már szinte könyörögnek, hogy akárhogy is, de fejezze be, amit felvállalt, mert ha nem, vissza kell fizetni a pénzt.

A DC16 A jelzésű, Szentiván és Magyarós közti út és híd aszfaltozását, illetve az új híd építését az egyik érintett terület Natura 2000-res besorolása nehezíti. A védendő békák miatt most új terv készül, a békák számára az út alatt átereszeket készítenek, az út szélén pedig magas padkát, amin nem juthatnak át, így már – talán – áldását adja a tervre a természetvédelmi központ. Csupán az a baj, és nemcsak ezzel a pályázattal, hogy a leszerződött három éves kivitelezési periódusból a munkára gyakorlatilag alig marad egy év az intézmények akadékoskodása miatt.

Az eredmények közül megemlíthető a december végén pirosban álló uzoni ravatalozó, a 3 kilométeres szentiváni járdából az elkészült 1 km, Uzonfüzesen 600, Szentivánban pedig 500 méteren a megyei vízügyi hivatal által megerősített, megemelt gát. A teljesen megújult bikfalvi kultúrotthon is ide sorakozhatna, egy szeplője van a kivitelezésnek: a cég nem az előírásoknak megfelelően rétegelt padlót csinálta meg, hanem a régi fapadlóra egyszerűen ráfektette a laminált parkettát, ezért a már így is megkésetten befejezett, egyszer átvett épületet visszautalták neki, hogy javítsa ki a hibát. Az unitárius egyháznak visszaszolgáltatták a régi iskolaépületet Szentivánban, támogatták az egyházakat, a tanároknak pedig teljes egészében kifizették az ingázási pótlékot.

Saját költségvetésből még a közvilágítást sem lehetne fejleszteni egy községben – fogalmazott a polgármester – ezért az önkormányzat legnagyobb gondja, hogy a költségvetésből a szabadon használható összegekből a különböző pályázatokhoz biztosítsák az önrészt. A tizennégy pályázatból egyet éppen a tegnap zártak le, egy buldoeszkavátort nyert a község, már munkába is fogták.

Az évértékelő gyűlést a Tatrangi Sándor Iskola kórusának színvonalas és nagy tetszést arató előadása vezette fel, mely Márkos Zsuzsa zenetanárnő elkötelezettségét dicséri, a polgármester pohárköszöntője után pedig közös ebéd zárta.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.