Karácsony, avagy Isten logikája

„Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim, így szól az Úr! Mert amiképpen magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál!” (Ézsaiás 55:8–9)

Credo quia absurdum – Hiszek, mert értelmetlen, abszurdum. Tertulliánusz mondása, melyet Augusztinusznak tulajdonítanak furcsa módon. Volt alkalmam elolvasni az egész szövegkörnyezetet. Tertulliánusz nagy rétor volt, tudta csavarintani a szavakat. Természetesen nem az értelmetlenség apologétája volt ő, hanem ókori hosszas levezetésben körülbelül ezt mondta: ha az Evangélium valami mindennapi jó vagy, mert szeretsz, mert jó vagyok, tehát én is szeretlek történetről beszélne, nem érdemelme hitelt; de mivel egy teljesen önzetlen, nem kiérdemelt szeretetről beszél, megéri, hogy elfogadjam. Semmi értelme, hogy Jézus az őt megfeszítő primitív barbárokért imádkozzon, de ezt teszi. Ezért hitelre érdemes a Róla szóló beszámoló.

Jób története jut erről eszembe. A legdrámaibb valaha papírra vetett történet. A miértek kavalkádja; az egethasító fájdalomkiáltásra ráfekvő csend.

Jób szenved, és nem tudja, miért. Mi tudjuk, hogy ő egy amolyan univerzális fogadás alanya: hűséges marad-e a nyomorúságban is vagy nem. Isten becsülete függ a szerencsétlen ember helytállásától. Fura helyzet: mi olvastuk Jób könyvét, Jób nem ismeri Jób könyvét. Ezért az ő szenvedését megsokszorozza a bizonytalanság, az értetlenség.

Beavatási dráma Jób könyve. A végén megtisztulva, megerősödve jön ki, győzedelmesen. De a kérdéseire nem kap választ! És itt van az, ahol az ézsaiási idézethez kell folyamodnunk. Jób úgy kap választ, hogy egyetlen konkrét kérdésre sem kap választ.

A hamis barátai, azok kételyek nélkül, talán a maguk módján boldogan élik napjaikat. Ők mindenre tudnak válaszolni. És elvárják, hogy az ők gyalogos logikája szerint forogjon a földgolyóbis, és maga a Teremtő is csak rábólintson. Mert ők semmit sem értenek. Vakond-emberek, akik, ha ismerik tíz négyzetméteren a földalatti labirintusokat és a legjobb kukaclelőhelyeket, úgy gondolják, mindent értenek.

Dehogy értenek.

Jób eközben mondja, dacosan, de mégis tisztelettel az ő fájdalmát és igazát. Nem logikai, nem etikai igazát, hanem a csakazértis hűséges ember igazát. Látszatra maga Az Úr Isten is rátesz egy lapáttal a nyomorúságára. Mert válasz helyett maga elé állítja a szerencsétlen Jóbot, és mint egy pótvizsgázó diákot, kikérdezi. Tudsz-e fizikát? Akkor beszélj a vízről, a fagyról! A meteorológiát érted? Magyarázd el az évszakokat, a havazást. Na jó, inkább egy kis biológia: hogy is van a kőszáli kecske, a leviatán stb…

És Jób hallgat, majd győzedelmesen felkiált: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak”. Néma kiáltás. Dehogy látta ő a Láthatatlant. De megszületett a belső látása. Pilinszky mondja Van Gogh imájában:

„Csatavesztés a földeken.

Honfoglalás a levegőben.

Madarak, nap és megint madarak.

Estére mi marad belőlem?

Estére csak a lámpasor,

a sárga vályogfal ragyog,

s a kert alól, a fákon át,

mint gyertyasor, az ablakok;

hol én is laktam, s nem lakom,

a ház, hol éltem, és nem élek,

a tető, amely betakart.

Istenem, betakartál régen.”

Abszurdum egy: tudó lesz az, aki egyetlen kérdésére sem kapott választ. Abszurdum kettő: a nagyokos kioktató barátokon csak a váltságáldozat segít, hogy legalább hallgatni tanuljanak meg. És ki mutatja be ezt az áldozatot? Az ő áldozatuk, Jób. És mindez Jézus önnön-áldozatát árnyékolja elő.

Megáll az ész! Nem baj. Ilyenkor annál inkább működik Isten mindent meghaladó logikája. Miért szeret Isten? Csak. Mert ez a lényege.

P.S. Olvassatok, szeretteim, olvassatok.

Zubreczky Antal