Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

70 gramm tiszta kokain

15 ezer euró „eszmei” értékű (már nem tudja értékesíteni – szerk.) kokainnal kaptak el Brassóban a Kovászna megyei szervezett bűnözés elleni rendőrség emberi egy húszéves dílert. A fiatalember a helyszínen próbálta átvenni a csomagját egy nemzetközi szállító cégtől, amikor tetten érték. A gyanús csomagjával együtt bekísérték, és a süteményes papírba csomagolva találtak a tiszta kokainra. A díler 30 napos előzetesben ül, időközben készül a nevére összeállított bűnügyi iratcsomó. Feltehetően birtoklással, terítéssel, kábítószercsempészettel vádolják meg.

 

Az Írisz Ház közössége a hivatalban

December 14-én az Írisz Ház fogyatékkal élő közösségének tagjai látogattak el Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalába, ahol Sztakics Éva-Judit alpolgármester fogadta őket. Ez a közösség több mint tíz éve készít adventi koszorút, asztali és ajtódíszt az önkormányzat számára. A kötetlen beszélgetésen a csoport tagjai elmesélték, ki milyen szerepet vállalt a karácsonyi dekorációk elkészítésében, kezdve a koszorúkötéstől, a díszek megalkotásán keresztül a gyertyaöntésig. A karácsonyra való készülődésük mozzanatairól, programjaikról is esett szó.

Az adventi időszakban a csoport az általuk készített betlehemmel Sepsiszentgyörgy testvérvárosába, Ferencvárosba látogatott. A karácsonyra való készülődés jegyében halmozottan sérült gyermekekkel közösen készítettek üdvözlőlapokat, díszeket, speciális istentiszteleten vettek részt Ikafalván, ahol a fogyatékosokból álló formáció, az Írisz Band karácsonyi dalokat énekelt. A közösség tagjaiból álló csoport december 20-án 10 órai kezdettel betlehemes játékot ad elő az Írisz Házban, ahová mindenkit szeretettel várnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás