Antigoné vagy Bangóné

Milljók egy miatt. Egy egyiptomi rabszolga utolsó szavai az Ember tragédiájában. Nem csodálkozunk, ha a fáraók korára gondolunk. De a közelmúltban az őrült II. Lajos bajor király, ha a fejébe vette, hogy kastélyt építsen a hegycsúcsra, néhány ezer kihajtott munkás és harminc ottmaradt hulla mit számított? A mai Neuschwanstein-kastély látogatói meg nem a falakról lepottyant éhenkórászokkal törődnek.

Ne áltassuk magunkat. Nem a tömegek, szinte mindig egy elenyésző kisebbség csinálja a történelmet. A tatárjárás egy feltehetően százezres nagyságú mongol hadsereg randalírozását jelentette, és az eredmény? Fél Európa és Ázsia arca megváltozott, az akkori Magyarország lakosságának majdnem felét, talán másfél millió embert veszített el, jöhettek aztán Erdélybe az idegenek bepótolni az űrt, és ma ünnepelni.

Persze, általában a brutális fizikai erő az erőszakos kisebbség egyetlen, ám annál hatékonyabb érve. Mint a Rejtő-regényben, ahol a lezüllött festő megjelenik egy maláj szigetecskén, és bejelenti a szájtáti bennszülötteknek: ő a királyuk. Amelyik kérdő szóra is nyitja száját, kap egy hatalmas pofont, és ezzel jogi alapot nyer a királybeiktatás.

1999-ben egész Románia reszketett, mert Miron Cosma elindult néhány száz, majd néhány ezer bányász élén Bukarest felé, mivel a hatóságok bezárni szándékoztak két régóta veszteséges bányát. És mert nem voltak hajlandók tízezer dollárt fizetni mindegyik bányásznak, „hai la București”. A rendőröknek pedig remegett a gatyájuk, és csak az ortodox pópák közbenjárása, plusz Radu Vasile miniszterelnök bátorsága állította le a hordát. (Úgy látszik, a katonaság csak 200 millió orosz megállítására képes, bányászokéra nem.)

Az orosz disszidens, Szolzsenyicin leírja, hogyan működött a sztálini titkosrendőrség – két ember megragadott valakit a tömegben, és betuszkolt egy autóba. A sok száz járókelő megbabonázna, megbénulva tűrte, soha senki nem méltatlankodott. Párizsban néhány ezer ember szétveri a várost. Hol vannak a csendre vágyó párizsiak? És Budapesten ha tízezer polgár, a szó legmélyebb értelmében polgár kiállana az utcára, megakadályozhatná a momentumos kergéket, hogy megcsúfolják a főváros legszebb helyeit szánkóstól, karácsonyfástól. De nem, mert kezdődik a Való világ, az X- Faktor…

Ahol nincs Antigoné, van Bangóné.

Zubreczky Antal

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 21., 10:59
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Nem egy hosszú lére engedett cikk,de sokatmondó és igaz.És sokan nevetnek Bangóné bangón ,Ágicicán,Varjú fetrengésén,csóréhasú Ákoskán,Vadai műkönnyein Bernike Gyáuzike vagy Máuniká sáu-ba illő szereplésén stb.,de az eset szomorú,hogy ilyen szintre süllyedt.Az LGT megénekelte már anno hogy ‘cirkuszban vagyunk’.Igen,cirkuszban ,nem színházban.

  • User
    Dátum: 2018. december 21., 16:46
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Szerintem idevaló az a hír,hogy a Gyimesvölgye Férfikórus 10 szánkót vitt az ország karácsonyfája alá,hogy pótolják a megrongált,felgyújtott szánkókat.Nagyon szép gesztus ,több ilyen kéne ,hacsak szimbolikusan is,mert mindig azt kürtölik egyes magyarországi adókban/rádió ,tv/,hogy az erdélyi magyaroknak/egyesek ‘a románoknak/ mennyit adnak,miközben a magyarországiak éheznek.