Karácsonyi gondolatok

„Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen!”

E mozgalmas esztendő végén, karácsonyhoz közeledve szép és áldott élményekkel megrakottan vagy épp súlyos gondokat hordozva, feszült pörgés közepette telnek napjaink. Újra arra készülünk, hogy Jézus születésére emlékezzünk és ünnepeljünk, legyünk együtt a családdal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Az ünnep előtt viszont lépéseink felgyorsulnak, elvégzendő feladataink nyomasztanak, egyik helyről a másikra rohanunk, és hiányérzetünk támad, amit azzal remélünk orvosolni, hogy majd az ünnep csodálatos hangulatának adjuk át egész lényünket, szeretteink körében örvendezve megállunk a karácsonyfa mellett.

Mindennapjaink megszokott útjait járjuk. Morajló, zajtól hangos világunkban sokszor a saját hangunkat sem halljuk. Értetlenkedve bámulunk jobbra-balra, és magunktól vagy a mellettünk levőtől kérdezzük: mi ez az év végi lárma? Egyre többször fogalmazódik meg bennünk a csend, a nyugalom utáni igény. Környezetünk csillogóan pompázik, és feladatainkat idegesebben végezzük, ingerlékenyebbek, feszültebbek leszünk, pedig nyugalomra, csendre, békére vágyunk. Azt reméljük, hogy legalább karácsony ünnepén meg fogunk nyugodni, és felszabadultan énekeljük majd a karácsonyi dalokat.

A csendben halljuk meg a szót, hogy „valaki hív, valaki vár,/ valaki hang nélkül beszél… jöjj, a holnaptól ne félj,/ majd csitul a szenvedély,/ és győz a józan ész,/ ha közel a hajnal,/ hát engedd, hogy halljam a szót,/ a békéltetőt, a vigasztalót,/ és engedd, hogy érezzem én,/ hogy van még kiút, és van még remény” (Bródy János–Koncz Zsuzsa: A csend).

Karácsonykor vegyen igazi csend körül, és „ha a lelkünk egymáshoz ér, az adja az ünnep igazi értékét és melegét” (Simon András). A karácsonyi ünnep meghitt csendje tegyen képessé arra, hogy „olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét” (Selma Lagerlöf) a mában és a holnapokban is!

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök