Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új székházban a Veresvíz Magánerdészet

Új székházban a Veresvíz Magánerdészet Kovászna megye

Több mint egy évtizede, hogy Kézdialmáson arról született döntés, hogy magánerdészetet hoznak létre a felsőháromszéki közbirtokosságok és önkormányzatok. Mára oda jutottak, hogy saját székhelyet tudnak magukénak.

Hirdetés
Hirdetés

Nehéz volt a kezdet: a magánerdészet – ami megyei viszonylatban is egyedülálló dolognak számított – eddig három székhelyet mondhatott magáénak, Kézdialmás után a volt Ifet területén, majd a városháza épületében is béreltek irodát. Rancz Sándor, a Veresvíz Egyesület elnöke kifejtette: a több mint harminc alkalmazottat foglalkoztató magánerdészet minden vonatkozásban önállósulni akart, hároméves folyamat megvalósítása a mostani ingatlan. Az elnök köszöntőbeszédében azokat a pontokat elevenítette fel, amik a 21 ezer hektárnyi területet vigyázó magánerdészet szempontjából fontosak, köszönetet mondva mindazoknak, akik támogatták a tömörülést, ami nemcsak háromszéki, hanem a Kászonokban és Bákó megyében levő területeket is felügyel.

Az új épületben vendégszobák is helyet kaptak. Az elnök szerint erre azért van szükség, hogy az állandóan jelen levő ellenőrök kényelmét szolgálják, és ha egy partnerszervezettől érkezik vendég, akkor azt is tudják elszállásolni.

Az egyesület eddigi tevékenységét következő Kézdialmási Körképünkben mutatjuk be.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük