Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jubilált az Incze László Céhtörténeti Múzeum

Jubilált az Incze László Céhtörténeti Múzeum Kovászna megye

Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte szombaton a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum. Az eseményen az egykori múzeumalapító, Incze László rendkívüli, de szerény, pedagógusi tehetséggel megáldott személyisége került középpontba.

Pap Eszter Edina

 

A jubileumi ünnepséget Dimény Attila intézményvezető nyitotta meg, majd átadta a szót Tamás Sándornak, Kovászna Megye Tanácsa elnökének. „A mai napon három esemény miatt gyűltünk össze, hiszen ötven éve működik ebben a formában a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum, másodsorban Incze László születésének 90. évfordulója is most van, és végül, de nem utolsó sorban mi, akik szeretjük ezt a várost, ezt a múzeumot, a találkozás öröme miatt is szívesen összegyűltünk. Az elmúlt ötven évben ehhez a múzeumhoz sok kézdivásárhelyi ember járult hozza adománnyal, felajánlással. Ettől is különleges ez az intézmény”, fejtette ki a tanácselnök, hozzátéve, a múzeum szellemiségét már a kezdetektől fogva Incze László határozta meg.

Hirdetés
Hirdetés

Ünnepi beszédében Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a kézdivásárhelyi hírességek széles palettájáról beszélt. „Valahányszor méltatnom kell városunk valamelyik szülöttjét, vagy éppen meg kell emlékeznünk róla, tiszta szívből jövő büszkeséget érzek, büszke vagyok arra, hogy egy olyan várost vezethetek, ahol Gábor Áron harcolt, ahol neves kultúr- és közéleti személyiségek születtek, ahol soha nem feledhető alkotók dolgoztak, ahol olyan fiatalok élnek, akik munkájuk által városunk hírnevét öregbítik. Ezen a palettán elöl állt Incze László múzeumszervező is. Ő volt, aki mindig tudta, mit kell tenni, megfontoltan, de elhatározottsággal fogott neki mindennek, a múzeum pedig annyira szívügye volt, hogy óvó kezeit még ma is érezni lehet ezekben a termekben” – mondta ki az elöljáró.

Hirdetés
Hirdetés

A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály köszöntőjében kiemelte, míg más megyékben a múzeumhálózatok szétestek, addig Kovászna megyében még mindig együtt vannak, és ez így is marad. „A kézdivásárhelyi múzeumban zajló szakmai munka szépen kiáramlik az intézmény falain kívül, például amikor egy hagyományőrző csoport szakmai tanácsot kér tőlünk katonai ruhája elkészítéséhez, de beszélhetnék a múzeumpedagógiai vagy családi programokról, amelyekkel a kézdivásárhelyi intézmény felzárkózott az európai múzeumok sorába”, mutatott rá az igazgató.

A beszédeket követően Haszmann Pál muzeológus, Incze László első alkalmazottja, és Jánó Mihály művészettörténész, a múzeum egykori teremőre elevenítették fel a kezdeteket, humoros, személyes történeteket megosztva a jelenlévőkkel. Incze Lászlót mindketten kiváló pedagógusként, nagy tudású, szerény és kitartó emberként jellemezték.

Fekete Vince költő jövő év októberében megjelenő, Vargaváros című kötetének Profilkép című versét olvasta fel, majd a Székely Nemzeti Múzeumot és részlegeit népszerűsítő, valamint Az Incze László Céhtörténeti Múzeum és gyűjteményei című könyveket mutatták be.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük