Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Virágzó testvéregyházközségi kapcsolat

Virágzó testvéregyházközségi kapcsolat

A baróti és summiti unitárius egyházközségek 27 éve állnak testvérkapcsolatban. Ez idő alatt kölcsönösen támogatták, és az utóbbi 6 évben rendszeresen látogatták meg egymást. Idén a baróti csoportra került a sor, hogy Summitba látogasson. Az eddigi legnagyobb létszámú, tizenkilenc fős csoport indult útnak augusztus 11-én, amelyet Molnár Imola lelkész vezetett. Szubjektív élménybeszámoló következik.

Hol legyen az istálló?

Hol legyen az istálló?

János bácsi minden reggel és minden este egy talicska ganét kitaszít mondjuk 4-5 kilométerre, a mező közepén lévő eurokonform lerakóba, már ha ott van ilyen egyáltalán, így lehet betartani a törvényt – mondta el megkeresésünkre Könczei Csaba. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint a vonatkozó, 2014/119-es miniszteri rendeletet nem érdemes módosítani, „azt úgy kell a kukába dobni, ahogy van”.

Hirdetés
Hirdetés
Hajléktalanszállón „rekedt” betegek

Hajléktalanszállón „rekedt” betegek

A sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló munkatársai, vezetősége különféle figyelmességekkel – például filagória kialakításával is – igyekszik színesebbé, elviselhetőbbé tenni az ott lakók életét. Ez utóbbiak közül egyre többen már komolyabb, akár pszichiátriai segítségre is szorulnának, ám a rendszer hiányosságai miatt egyszerűen a szállón „rekedtek”, mások napjait nehezítik.

Pályakezdés: akadályfutás vagy diadalmenet

Pályakezdés: akadályfutás vagy diadalmenet

Színes palettáját mutatták fel a pályakezdésnek azok a fiatalok, akik a sugásfürdői SIC Feszten vallottak az első lépésekről. Mike Botond és Daczó Botond, a Royal Garden tájépítő cég alapítói, Józsa Gitta, a megyeszékhelyi kórház szakorvosa, tobábbá Marzena Giowanowicz, egy a férjét követve Sepsiszentgyörgyön letelepedett lengyel fiatalasszony válaszoltak Máthé Kincső, a Friss FM rádió riportere kérdéseire.

Waldorf-érdeklődés Kézdivásárhelyen

Waldorf-érdeklődés Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhelyen először július végén a Borudvar Kosztándi Galériájában találkozott a Waldorf-érdeklődők népes serege. Akkor az összegyűlteket Sepsiszentgyörgyről Kolcsár Linda Waldorf-pedagógus és volt Waldorf-diák, Székelyudvarhelyről pedig Egyed Ufó Zoltán és Bodnár Róbert, a lengyelfalvi Waldorf-oktatás szorgalmazói tájékoztatták. A kezdeményezők havi rendszerességgel találkoznak, és a témában érintett oktatókat hívnak meg az értekezletekre.