Meghallani Gazdánk szavát

Meghallani Gazdánk szavát Kovászna megye

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta meg Bodó Imre szentszéki tanácsos, Kézdiszárazpatak plébánosa. „Ez inkább az eltöltött éveknek szól, annak, hogy kibírtam, mert voltak nehézségek, főleg a múlt rendszerben” – nyilatkozta a kitüntetett, akit hivatásáról, munkásságáról kérdeztünk.

– Miért döntött a papi hivatás mellett?

– Vallásos családban nőttem fel. A döntésemben az elemi iskolai évek voltak meghatározóak. Egyszer volt egy nagygyűlés a faluban, ahol a rendszer emberei elítélték Márton Áron püspököt. A döntésen nagyon elszomorodtam. Gyerekként nem hittem el, hogy ilyesmi létezik, ezeken elgondolkodtam: mégis mi rosszat tett, miért üldözik? Volt egy nagyon jó tanítóm, Miklós Márton igazgató, akitől vallásos magatartást tanultam, az ő személyisége is hatást gyakorolt rám. Így jelentkeztem a gyulafehérvári kántoriskolába. Ekkor már börtönben volt a püspökúr, így még inkább erősödött bennem az ő szelleme, lelkülete. Nagy ajándéknak tartom, hogy a teológián Márton Áron is tanított, az élet vezérelveit tőle tanulhattam meg. Majd hat év után ő is szentelt fel.

– Melyik volt a legemlékezetesebb helyszín munkássága alatt?

– Ötvenöt év alatt sok egyházközségben megfordultam, mindenik szolgálatnak megvolt a maga nehézsége és szépsége is. Csíkszentsimon volt az első állomásom, majd következett Madéfalva, Gyergyócsomafalva. Onnan Kolozs megyébe, Kidébe kerültem, ahol tíz községet bíztak rám. Szórványtelepülések voltak, ez sok gonddal járt. Görög-katolikus hívek is részt vettek a szentmiséken, tehát félig románul, félig magyarul kellett tartanom azokat. Innen aztán Felsőcsernátonba sodort az élet, 1975-től tizenhárom évig voltam ott. Utána a kézdiszentkereszti és a bélafalvi plébániákat vezettem. Onnan a rendszerváltás idején a Kantába kerültem. Ekkor kezdődött az egyházi javak visszaadásának ideje, ez okozta a legtöbb gondot. A Nagy Mózes Elméleti Líceumot sikerült visszaszerezni, az egyház nevére íratni, de sajnos csak azt. Ezután Kézdiszárazpatak kisközséget foglaltam el, 15 éve vagyok itt, innen már hazafelé készülgetek.

Állomáshelyeim közül Csernátonban éreztem magamat a legjobban, mert ott volt velem édesanyám. Csernátonban sokat kellett szaladni, de sokat jelentett számomra, hogy amikor hazaértem, otthon édesanyám várt étellel.

– Mit gondol, elvégezte az Úr által önre bízott munkát?

– Azt elvégezni nem lehet soha, de amíg az ember testileg és szellemileg bírja, addig tennie kell a dolgát. Az életutam nagyon változatos volt, nagy része a múlt rendszerben zajlott. Sok szenvedő emberrel találkoztam életem során. A szenvedők, szegények sorsát is válladra kell venned, ez pedig ránehezedik az emberre. Fel kell vennünk mások keresztjét, ezzel segítve nekik. Próbálok erről beszélni a diákoknak, a fiataloknak, ám nehezen értik. Most már nekem is a hazatérés következik. Sík Sándor mondja A lóré című versében: Megismered: ez a gazdád szava,/ S szépen elindulsz, – szépen és haza.” Az ember megérkezik a hegyhez, az utolsó ponthoz, ahonnan már haza kell menni, a fontos pedig az, hogy halljuk meg a Gazdánk szavát. 

Bartok Barbara

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások