Írjunk a minisztériumnak
Miután az elmúlt napokban Mikóújfaluban vendégfogadókba és házakba tört be a medve, hétfőről keddre virradóra Málnásfürdőn tett látogatást.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Miután az elmúlt napokban Mikóújfaluban vendégfogadókba és házakba tört be a medve, hétfőről keddre virradóra Málnásfürdőn tett látogatást.
Háromszéki és felvidéki fotóművészek lencséjén keresztül még szebbek és szívet melengetőbbek azok az értékek, amelyeket a magyarság épített örökségként, hagyományként, természeti látványosságként vagy gasztronómiai örökségként magáénak ismer itt vagy ott, határokon túl.
Sok megpróbáltatás után is irigylendő testi-szellemi egészségben fogadta pénteken köszöntőit – Ráduly István prefektust, Szabó Annamáriát, Uzon község alpolgármestere és a Román Hadsereg képviseletét – a 100 éves, bikfalvi Török János bácsi, aki a munkától most se fél.
Múlt szerdán, sok hónapi távoktatás után tértek vissza az iskolapadokba az V–VII., IX–XI. osztályok. Egyes diákok örülnek a társaságnak, a jobb tanulási feltételeknek, mások az anyuka ebédjét és a kamerák mögötti védettséget búsulják. Online kontra jelenléti oktatás vitában nincs egyértelmű győztes.
Április végén 4,76%-os volt a megyei munkanélküliségi mutató, amely az előző havi 4,84-hez képest némi csökkenést mutat.
Új, kétéves projektbe vágta fejszéjét a Turulmadár Iroda: miután a DOFE program keretében éveken át sikerrel fejlesztette a fiatalok képességeit, életrevalóságát, most szintet lép, és a Youthfocus pályázattal 75 fiatal vezetői és állampolgári készségeit gyarapítja.
E héten először léptek a Református Kollégiumhoz tartozó kicsik az „új” óvodába, tulajdonképpen az átmeneti jelleggel ilyen célra átalakított, az Arcon cég volt székhelyeként ismert Kőrösi Csoma Sándor utcai épületbe.
Miután a sepsiszentgyörgyi fertőzési mutató az 1-es határérték alá esett (május 18-án pontosan 0,84 volt), mától minden évfolyam a jelenléti oktatásban tanul, az V–VII-esek és a IX–XI-es elméleti, IX–X-es szakiskolai osztályok is, tájékoztat közleményében a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség.
Még némi bizonytalansággal a részleteket illetően, de bizonyossággal az ünnep megléte felől, szervezik a ballagási ünnepségeket a sepsiszentgyörgyi középiskolák.
Szombaton újabb jó hangulatú közösségi akciót szervezett a Háromszéki Közösségi Alapítvány, melynek haszonélvezője elsősorban a természet, másodsorban Sepsiszentgyörgy lakosai, akik egy ideig a megtisztult Olt-partban gyönyörködhetnek.
Szerdától, május 19-től a zöld forgatókönyv szerinti jelenléti oktatásban vegyen részt minden osztály, évfolyam és tanuló, amennyiben 18-án is 1% alatt marad a helység fertőzési mutatója.
A Salvatore Egyesület elnyerte a Civilek Háromszékért Szövetség által odaítélt Év civil szervezete 2021 díjat. Ennek apropóján közös sajtótájékoztatót tartott a Salvatore elnöke, Buna Hunor Attila és Kelemen Szilárd, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke.
Mától május 28-ig lehet újraíratni az óvodába a gyermekeket, az óvodába iratkozás első szakasza pedig május 31-én kezdődik és június 11-ig tart, addig gyűjtik be a kérvényeket, amelyeket június 11-e és 25-e között bírálnak el.
A nagyváradi Varadinum fotóklub által szervezett második megmérettetésen a 16 nevezett közül első helyezést ért el a sepsiszentgyörgyi Transnatura természetfotóklub.
Szombaton, május 15-én ismét motoros felvonulást szervez a Free Adventurer egyesület.
Az ápolóknak is szükség van az értő figyelemre, lelkük könnyítésére. A miértekről és hogyanokról esett szó az ápolók világnapja alkalmából (május 12.) a Diakónia Keresztyén Alapítvány által megrendezett találkozón, amelyen részt vettek a Zathureczky Berta és a hidvégi öregotthonok, illetve a Kovászna Megyei Vöröskereszt képviselői, idősgondozói is.
A poszt-Covid szindróma néven összefoglalható tünetegyüttesről Ráduly Enikő tüdőgyógyász szakorvost faggattuk, ugyanis a betegek igen nagy százaléka az ő rendelőjében fordul meg.
A Mai Mult Verde nevű egyesület által indított Tiszta vizekért elnevezésű országos mozgalomba bekapcsolódva minden eddiginél nagyobb környezetszépítő, illetve takarító akciót szervez a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), melynek első mozzanatára május 15-én, szombaton kerül sor.
Kovászna Megye Tanácsának meghívására megyénkbe érkezett Borbély László RMDSZ-es államtanácsos, volt környezetvédelmi miniszter, aki a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott találkozón a fenntartható fejlődés érdekében végzett kormányzati munkájáról beszélt a jelen levő, privát és állami szférából érkezett vállalkozóknak, intézményvezetőknek, szakembereknek.
Különös találkozásban lehetett része azoknak, akik kedden délben a szentgyörgyi színház épülete előtt haladtak el.
Kristály Sándor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának oktatója újabb rangos elismeréssel gazdagodott.
Még mindig szükség van női érdekképviseletre, különösen a férfias szabályok szerint működő közéletben – erre a következtetésre jutott Benkő Erika, volt parlamenti képviselő négyéves, törvényhozásbeli tapasztalata után, ezért egy online kibeszélős műsorhoz, pontosabban a Székelyföldi nők közéleti műhelyéhez keresett és talált támogatást a háromszéki, illetve sepsiszentgyörgyi nőszervezeteknél.
Hatalmas vitát kavart a Magyar Szülők Szövetsége (MSZSZ) által készített kérdőíves felmérés, melynek eredményére alapozva a civil szervezet állást foglalt Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter manipulatív nyilatkozatára reagálva.
Túl azon a tényen, hogy 2010-es bezárása előtt több száz embernek a megélhetését biztosította évtizedeken keresztül, tehát a szentgyörgyi kollektív emlékezetben jelentős helye, rangja van, miért lehet fontos Sepsiszentgyörgy önkormányzatának megvásárolni a dohánygyárat annak ipari műemlék voltára hivatkozva? – kérdeztük Jánó Mihály művészettörténészt, muzeológust.
Óriási népszerűségre tett szert a turisták körében Egyiptom, ami az ottani járványügyi szempontból biztonságos helyzetnek és a turizmusnak kedvező intézkedéseinek egyaránt köszönhető. No meg annak is, hogy visszatéréskor nem kötelező karanténba vonulni.
A közelmúltban többször is azt nyilatkozta a tanügyminiszter, hogy idén megszervezik az igazgatói versenyvizsgákat, ezt kezdetben július elejére prognosztizálta.
Új hagyományt teremt magának a Székely Mikó Kollégium: minden évfolyam ballagó diákjai egy-egy facsemetét ültetnek a város határában. Tegnap 90 idei végzős ragadott ásót, hogy a maga kis fácskáját hátrahagyja a jövőnek.
Vannak eredmények a hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrálását illetően – ezzel a biztató következtetéssel álltak fel a kerekasztaltól annak a megbeszélésnek a résztvevői: iskolaigazgatók, cégek képviselői, fiatalokat foglalkoztató, mentoráló személyek, amelyet az Írisz Házban működő Ergon Munkaközvetítő Iroda szervezett április 29-én.
Valami varázs van abban, ahogy az Erdélyi Kárpát-Egyesület ifjúsági tagozatának, pontosabban a Kisbakancsos csoportnak milyen ütemben nő a létszáma, mennyi gyerekes család kapcsolódik be a természetjárásba a környezet és a túratársak iránti tisztelettel és odafigyeléssel.
Az oktatási és a tanügyminiszter közös rendeletben szabályozta a mai nappal kezdődően az iskolákban alkalmazandó forgatókönyveket – tájékoztat közleményében a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség.
Nagyon várják a korlátozások feloldását a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó programjában résztvevő diákok is, mert jelenléti oktatásban minden óra olyan élmény, melyhez nem érnek fel az online foglalkozások.
Az eddigiektől eltérően, egynapos rendezvény keretében szervezi meg a szentgyörgyi önkormányzat és a Vadon Egyesület a Székely Vágtát, amelynek pedig – tizedik lévén – pompás jubileumi rendezvénynek kellett volna lennie, de örülünk, hogy lesz.
Szombaton a Székely Mikó Kollégium diáktanácsának képviselői nyolc gyümölcsfát ültettek el az intézmény visszaszolgáltatott dálnoki birtokán, amellyel kapcsolatban további álmai vannak az iskola vezetőségének.
A tavasz alkalmat ad a Sapientia EMTE szentgyörgyi tanulmányi központjában tanuló hallgatóknak, hogy terepen szerezzenek gyakorlati tapasztalatokat a tanulmányozott talajokról, fa- és növényfajokról.
A tanügyi szakszervezetekkel, a szülői és diákszervezetekkel együttműködve oltásra buzdító információs kampányt kezdeményezett az oktatási minisztérium annak érdekében, hogy a jelenléti oktatás zavartalanul működhessen az iskolákban.
Nagy túlélőnek bizonyul a Ready Garment Technology Kft. (RGT Romania nadrággyár), amelyre a konfekciógyártással együtt súlyos csapást mért a világjárvány.
A Föld napja alkalmából a Székely Mikó Kollégium Diáktanácsa segített a városi kertészet munkatársainak a Mikó Imre utcában virágokat ültetni.
A Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat életében a tél sem a pihenés ideje, ellenkezőleg, a sípályákon nagy az igénybevétel, azonban tavasszal jellemzően itt is az építkezés, a felújítás kerül előtérbe: a túraútvonalak újrafestésének, biztonságossá tételének ideje.
Közel ötéves szélcsend, ellenszél, bürokrata kalóztámadások után vitorlát bontott a Lucretia Schooner. A Rejtő Jenő Láthatatlan légió című regénye által inspirált névvel induló kézműves sör jó hátszelet remél, a gyártók pedig meg is érdemlik rendkívüli kitartásuk okán.
A 12 és 23 év közötti fiatalokat segíti a képességeik és álmaik szerinti pályához a szombaton avatott Youth and Future szociális start-up vállalkozás, amely Sepsiszentgyörgyön, a Kossuth Lajos utca 10. szám alatt nyitott irodát.
Tavaly 5.128.000 nyugdíjast tartottak számon az országban, ez a szám 29 ezerrel kisebb az előző évinél. A nyugdíjak és nyugdíjasok 2020-as évre vonatkozó helyzetét számokba és diagramokba tömörítve tette közzé múlt héten az Országos Statisztikai Intézet.
Szombaton a Tulit Éva kezdeményezte és a Háromszéki Közösségi Alapítvány által felpártolt program keretében több tucat önkéntes 1500 csemetét ültetett el Szentgyörgy Sugásfürdő felőli kijáratánál, a tavaly már beültetett területet megnövelve.
A Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal közleményben tette közzé a márciusi hónapra vonatkozó adatokat, amelyek szerint gyakorlatilag stagnál a munkanélküliségi ráta, hiszen a múlt havi 4,84% csak 0,08 %-kal kisebb a februárban jelentett 4,92%-nál.
A Civilek Háromszékért Szövetség közlése szerint idén a határidő lejártáig (április 12.) Az év civil szervezete díjra hét jelölés érkezett, Az év önkéntese címre pedig három embert találtak érdemesnek.
Vasárnap nyilvánosságra hozta a Kovászna megyei nyolcadikosok próba-képességvizsgájának eredményeit a megyei tanfelügyelőség, ebből pedig – némileg váratlan módon – az derül ki, hogy az előző három évnél jobb arányban jutottak át a diákok az 5-ös átlag sikerküszöbén.
Lassan tíz éve, hogy a Sepsiszentkirályban új otthonra találó városiak hagyományt teremtettek az évi egyszeri, falucsinosító-takarító megmozdulásokból. Idén erre múlt hét szombatján került sor, de az akciónak elő- és utórezgései is voltak és lesznek.
Április 10-én a kolozsvári Kétágú református templomban kiosztotta 2021-es díjait az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Háromszékről többek között Kiss László, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum könyvtárosa részesült megtisztelő kitüntetésben.
Úgy néz ki, valóban értelmes és haszna, látszata van a felzárkóztató óráknak, amelyeket az iskolák saját elképzelés szerint szervezhetnek iskolaidőben vagy vakációban, egy héten többször vagy csak egy-egy napot szánva erre.
Hódok fészkelték be magukat egy időszakosan vízzel feltelő sáncba Sepsiszentgyörgy egyik városszéli területén, az emberek viszont rossz szemmel néznek a védett állatokra és vesztükre törnek.
Kovászna megye önkormányzata tegnapi ülésén elfogadta a megye költségvetését, melynek összeállításakor az egészségügyre és a közberuházásokra esett a legnagyobb hangsúly. Ezzel összhangban a nap jó híre az volt, hogy Cseke Attila fejlesztési miniszter elrendelte az Országos Közberuházási Ügynökség (CNI) által finanszírozott, új tüdőkórház építését Szentgyörgyön.