Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Önkénteseket mozgatnak

Önkénteseket mozgatnak Kovászna megye

A Salvatore Egyesület elnyerte a Civilek Háromszékért Szövetség által odaítélt Év civil szervezete 2021 díjat. Ennek apropóján közös sajtótájékoztatót tartott a Salvatore elnöke, Buna Hunor Attila és Kelemen Szilárd, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke (képünk), ahol a HÁRIT idei rendezvénynaptárába is betekintést nyerhettünk.

Hirdetés
Hirdetés

A Salvatore tavalyi, Együtt sikerülhet című programjával nevezett a versenybe: a járványhelyzetben védőfelszerelést, UV-lámpákat adományoztak a kórházaknak, a szükségállapotban 247 esetben segítettek az önkéntesek az időseknek, rászorulóknak bevásárolni, orvosságokat kiváltani, továbbá 20 nehéz helyzetben levő családnak heti két alkalommal alapélelmiszereket tartalmazó csomagokat hordtak ki – részletezte Buna Hunor.

Örömmel számolt be idei tevékenységükről is, a HÁRIT-tagszervezeteknek tartott elsősegély-tanfolyamokról, melynek nyomán 13 szervezet 350 tagja már kritikus helyzetben akár életmentő is lehet, ha netán újraélesztésre lenne szükség vagy idegentestes fulladás környékezne valakit.

Ezt a programot a Magyar Ifjúsági Értekezlet által országos szintre terjesztik ki – jelentette be Kelemen Szilárd HÁRIT-elnök, aki idei terveikről is szót ejtett: a tündérvölgyi szemétgyűjtés a sajtótájékoztató óta már meg is esett, folyamatos a megyében tevékenykedő ifjúsági szervezeteknél megejtett látogatás, hogy igényeiket megismerjék.

A járványügyi enyhítésekkel lehetőség van a Saint George Got Talent tehetségkutató megszervezésére is, és lesz SIC Feszt Székelyföldi szabadegyetem is, ősszel pedig vállalkozói iskolát szerveznek. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük