Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Borbély László Szentgyörgyön

Borbély László Szentgyörgyön Kovászna megye

Kovászna Megye Tanácsának meghívására megyénkbe érkezett Borbély László RMDSZ-es államtanácsos, volt környezetvédelmi miniszter, aki a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott találkozón a fenntartható fejlődés érdekében végzett kormányzati munkájáról beszélt a jelen levő, privát és állami szférából érkezett vállalkozóknak, intézményvezetőknek, szakembereknek.

„Az elképzelt jövő mentalitásváltást igényel, és azt zsenge gyermekkorban kell elkezdeni” – mondta bevezetőben Tamás Sándor tanácselnök, rámutatva, hogy az egykori rendtartó székely falu is gyakorolta a környezettudatosságot, a kommunizmus viszont elidegenítette az ember a környezetétől és a korábbi jól működő elveket háttérbe szorította. „Az ember nem a létező ura, hanem a létező pásztora” – idézte Heideggert Tamás, és kiemelte, a megyében működő integrált hulladékgazdálkodási rendszer és Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely országos elsősége a maga 30%-ot bőven meghaladó hulladék-újrahasznosítással példaértékű.

Hirdetés
Hirdetés

Borbély László, aki jelenleg a román kormány Fenntartható Fejlődés Főosztályának a vezetője, elmondta: „Románia közel 200 más állammal együtt 2015-ben fogadta el az új integrált fenntartható fejlődés és fejlesztési keretrendszert a New York-i ENSZ-közgyűlésen, az ún. Agenda 2030-at, mely 17 területen 169 célkitűzést jelent a hozzájuk rendelt mutatószámokkal együtt. Többek között az éhség felszámolása, az egészség és jóllét növelése, a minőségi oktatás, a nemek egyenlősége, a tiszta víz, a tiszta energia és hozzáférhető árak, a fenntartható települések (biztonságos lakások), az ökoszisztémák és a biodiverzitás megőrzése, partnerségek kiépítése érdekében kell konkrétan tennie az országnak az Agenda 2030 értelmében, és tesz is, sőt, az alkalmazásában Románia kelet-közép-európai szinten elől jár. 2017-ben alakult meg a Borbély által vezetett főosztály, amely Románia kormányának főtitkárságán belül működik és a többi minisztériumban is jelen levő fenntarthatófejlődés-szakértők munkájára alapozva koordinálja a 17 cél megvalósítását az országban, miután a Nemzeti Statisztikai Intézettel együttműködve leltárt készítenek a jelenlegi állapotokról. Most készül a Fenntartható Fejlődés akcióterv, mely az Országos Helyreállítási Tervnek (PNRR) is fontos része a zöld gazdaság és a digitalizáció mellett.

Dolgoznak egy útmutatón is, amely az önkormányzatoknak ad támpontokat ahhoz, hogy tervezzenek fenntartható rendszereket, ez a jövőben az uniós pályázatok lehívásánál ugyanis igen sokat nyom a latban. Az államtanácsos végül egy Rubik-kockával szemléltette, ha egy elem nincs a helyén, az az összkép eltorzulását is okozza, ez környezetünkben – mint szervezetünkben is – így van, tehát odafigyelést igényel, mint a saját egészségünk.

Az előadást követően a lécfalvi hulladék-feldolgozó igazgatója, Ambrus József arra kérte a magas rangú köztisztviselőt, lobbizzon annak érdekében, hogy uniós pénzből épülhessen egy korszerű mechanikai-biológiai kezelőközpont a vegyes hulladéknak, ezzel még inkább csökkenteni lehetne a pénzért lerakatba kerülő, újrahasznosíthatatlan szemét mennyiségét. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások